Teherbeesés

Júliustól jöhet a bővített lombikprogram

Idén júliusban már hatályba léphetnek a lombikbébi-kezelések kibővítéséről szóló kormánydöntés egyes elemei - írja az InfoRádió a Magyar Idők értesülései nyomán.
2017. Június 14.

A Magyar Idők úgy tudja hogy a kormány a meddő párok eddiginél nagyobb támogatásával is hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a jelenleginél több gyermek szülessen Magyarországon- erről számolt be az InfoRádió.

Magyarországon a gyermekek 3-4 százaléka születik meddőségi kezelés eredményeként, miközben ennél jóval többen küzdenek hasonló problémákkal, korábbi számítások szerint az eddigi évente 2000 helyett 3500 is lehetne. Európa országaiban már a 10 százalékot is eléri a lombikbabák aránya.

Ennek legfőbb akadálya a meddőségi kezelések magas költsége, ezért a most elfogadott változtatás a kétszeresére emeli a támogatás összegét. Az egyik legfontosabb kérdés a gyógyszerek támogatásának növelése, hiszen annak ellenére, hogy a kezelésekhez rendelt gyógyszerekre eddig is volt állami támogatás, mégis több száz ezer forintos kiadást jelenthet a meddőséggel küzdő pároknak.

A napilap információi szerint most az eddigi 70 helyett 90 százalékos támogatás jár majd ezekhez a készítményekhez. A másik változtatás, hogy ezentúl annyi gyermeket lehetne támogatott meddőségi kezeléssel vállalni, amennyit egy házaspár csak szeretne, ennek nem lenne anyagi korlátja.

Jelenleg Magyarországon országosan tíz centrumnak van engedélye meddőségi kezelésekre. A Magyar Idők úgy tudja, a kormány ezek fejlesztéséhez is hozzá kíván járulni.

Kapcsolódó cikkeink:

Ez a kormány döntése a lombikprogram támogatásáról

Átlagos teherbeesési idő: mikor kell aggódni?

Forrás: InfoRádió.hu/babaszoba.hu