babaszoba.hu


Rejtsd el a zöldséget!

Receptötlettel: Tészta hússal és zöldségekkel

  • 2011. augusztus 8. |
  • Forrás: Medipress- babaszoba.hu

Az óvodások majdnem kétszer annyi zöldséget és 11 százalékkal kevesebb kalóriát fogyasztottak el azon a napon, mikor a pennsylvaniai kutatók pürésített zöldséget kevertek kedvenc ételeikbe.



"Egyre több az elhízott gyerek, ugyanakkor nem esznek annyi zöldséget, amennyire szükségük lenne - mondta Barbara Rolls táplálkozástudományi szakember.
- A zöldségekről kimutatták, hogy segítenek csökkenteni a kalóriabevitelt. A probléma csak az, hogy nehéz rávenni a gyerekeket, hogy egyenek belőle eleget."
A tanulmány során a kutatók zöldséggel dúsított ételt szolgáltak fel 39 gyereknek a 3-6 éves korosztályból, három különböző napon. Három ismerős fogást teszteltek: reggelire cukkinis kenyeret, ebédre paradicsomszószos tésztát, vacsorára pedig csirkés egytálételt. A recepteket úgy módosították, hogy mindegyikhez zöldségpépet adagoltak, mely 15-25 százalékkal csökkentette azok kalóriatartalmát.

"Többféle zöldséget használtunk: brokkolit, karfiolt, cukkinit, paradicsomot, tököt" - mondta Maureen Spill, a program vezetője. - Örömmel nyugtáztuk, hogy a gyerekek ugyanolyan kedvvel fogyasztották ezeket, mint a hagyományos változatokat."
Spill szerint a gyerekek ugyanannyit ettek mindkét fajta ételből. A zöldséggel dúsított elkészítési módnak köszönhetően kétszer annyi zöldség került a szervezetükbe, mint a standard recept szerint készült ételekből. "A szülők közül sokan tiltakoznak amiatt, hogy a rejtett zöldséggel voltaképp becsapjuk a gyerekeket. Mások szerint viszont az egészben hagyott zöldséget nem lehet lenyomni a torkukon.

Spill megjegyezte, hogy a főételekbe és kiegészítő étkezésekbe csempészett zöldséggel nagyszerűen lehet emelni a napi adagot. "A zöldséggel dúsított ételek mellett más módokon is lehetne javítani a napi átlagon: például rágcsálnivalóként is fel lehet szolgálni zöldséget. Így nem csak többet esznek belőle a gyerekek, de meg is kedveltethetjük velük az egészséges táplálékokat."
A kutatás eredményeiről az American Journal of Clinical Nutrition online kiadása számolt be.

Babaszoba:
  
 

A hagyományos változatból kipiszkálják a répát. A baloldali verzióból lehetetlen!
Fotó: Rátkai Éva, recept: W. Ungváry Renáta

 


Valóban érdekes kérdés, miért kezd sok óvodáskorú gyerek irtózni a zöldségektől, noha korábban jó étvággyal megették. A kutatásban említett módszer jó megoldás arra, hogy visszacsempésszük étrendjükbe azt, amire szervezetüknek valóban és minden kétséget kizáróan szüksége van. A cukkini, a tök, a répa, a zeller, a spenót, a cékla mind alkalmas arra, hogy magas szénhidráttartalmú ételek esetében növeljük az élelmirost-bevitelt, és csökkentsük az energiatartalmat.

Penne húsos, zöldséges raguval
Válassz teljes kiőrlésű tésztát és sovány, darált baromfihúst! A hagyományos paradicsomos darált húsos ragut a hús pirításának fázisában egészítsd ki kis darabokra vágott zöldségekkel, mégpedig úgy, hogy fele-fele arányban legyenek a hússal. Ha megpuhult a ragu, önts bele cukrozatlan paradicsompürét, friss zöldfűszereket, majd turmixold botmixerrel, és ezzel a szósszal tálald a tésztát. Így máris jelentősen csökkentetted az energiatartlamat és növelted a rostbevitelt.

Ugyanakkor az egészséges étkezési szokások kialakításához és állandósításához ez kevés. Fontos, hogy megszűnjék az édesség jutalmazó szerepe, és az a rossz beidegződés, hogy a desszert hozzátartozik a normális napi étrendhez. Ezért arra is érdemes törekedni, hogy ne vásárolj édességet a gyereknek, ne tarts ilyesmit otthon, és ha édes ízű ételt szeretnél kínálni, természetes édes ízeket vess be, például a teljes kiőrlésű palacsintát friss, nyers gyümölcspürével töltsd meg cukrozott lekvár helyett, vagy a süteményt cukor helyett gyümölcshússal vagy aszalt gyümölccsel édesítsd. Nassolás helyett sokkal jobb megoldás a kutatók által is javasolt nyers zöldség- és gyümölcsrágcsálás.
Címkék:
zöldség megkedveltetése,
egészséges ételek,
zöldségevés

Hozzászólások


Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Babanaplók

Mi ajánljuk

Legfrissebb

Vezess naplót Te is!

A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2014 Sanoma Media Budapest Zrt. - Minden jog fenntartva