Kisgyerek

Almás linzer

Keverjétek, nyújtsátok, szaggassátok a gyerekekkel együtt! Így a hangsúly a közös sütésen, nem a süteményhalmok folyamatos pusztításán lesz. Ez mindenkinek jobb lesz így: a fogak sem fogják bánni, és az egészséges ételeknek is marad hely.
2011. December 19.

Hozzávalók:

  • három darab nagyobbacska alma
  • 5 deka vaj vagy fél deci olaj
  • öt deka mazsola
  • 1 deci narancslé
  • 10 deka darált dió vagy mandula
  • 30 deka teljes kiőrlésű liszt
  • két kávéskanál sütőpor
  • egy teáskanál mézeskalács-fűszerkeverék (fahéj, szegfűszeg, kardamommag)
  • egy tojás
  • Krémhez:

  • 5 deci zabtej vagy rizstej
  • négy evőkanál búzadara
  • 5 deka vaj
  • két evőkanál xilit vagy méz
  • egy rúd természetes vanília kikapart belseje
  • Áztassátok be a mazsolát legalább egy-két órára a narancslébe. Ha megpuhult, botmixerrel vagy aprítógépben készítsetek belőle egynemű masszát. Süssétek egészen puhára a megmosott almákat 200 fokos sütőben. Ha már kihűltek kissé, húzzátok le a héját (ezt nyugodtan meg lehet enni közben), a húsát pedig kanalazzátok egy nagyobb tálba. Öntsétek rá a mazsolapépet.

    Keverjétek össze a lisztet, a fűszerkeveréket, a darált mandulát (vagy diót) és a sütőport, majd ezt a keveréket öntsétek az almára. Tegyétek a tálba a szobahőmérsékletű vajat, vagy öntsétek bele az olajat. Üssétek rá a tojást. Dolgozzátok egynemű masszává a hozzávalókat, és pihentessétek hűtőben, amíg a krém elkészül.

    A krémet pedig így lehet elkészíteni: először is kapard bele a vaníliarúd belsejében levő parányi magokat a tejbe. Végül dobd bele a tejbe a vaníliarudat is, és kezdd el forralni. Szórd bele a darát, főzz belőle sűrű tejbegrízt.

    A végén halászd ki a vaníliarudat. Ha kihűlt a massza, keverd bele elektromos habverővel a szobahőmérsékletű vajat és mézet (vagy xilitet). Tegyétek hűtőbe a masszát, és vegyétek ki a tésztát.

    Nyújtsátok ki lisztezett felületen legfeljebb fél centi vastagra. Szaggassatok belőle kis kerek lapokat vagy más, kedvelt formát. Rakosgassátok sütőpapírral bélelt tepsibe, és süssétek 160 fokon, míg szépen megpirul. Ha kihűlt, kenjétek meg a krémmel a lapocskákat, azután illesszetek össze kettőt.

    Kapcsolódó cikkeink:

    3 gyors, egészséges tészta recept, amit az egész család imádni fog

    Mézes nyalóka házilag

    Csőben sült, vaníliás rakott túrós palacsinta