Kisgyerek

Ha gyerekkel utazunk

Ha már a gyerek elmúlt egyéves, számos kihívás vár rád a nyaralás alatt. De azért persze érdemes nekivágni.
2013. Július 23.

1-2 év:

Ez a legnagyobb kihívás, hiszen a második életévébe lépett gyerek még nem túl ügyes, nem tud igazán jól kommunikálni, ám nagyon sok mindent akar. Komoly kihívás hosszú utat megtenni vele, ha bírjátok, tegyétek az utat éjszakára, így legalább jót alszik. Ha nappal utaztok, a zenei cédék, apró, érdekes, új játékok, verseskönyvek arzenálja jól fog jönni az útra.

Egyéves kor után a babák már szinte mindent ehetnek. Ez persze nem azt jelenti, hogy ilyenkor kell kipróbálni mindenféle furcsaságot. Maradjatok inkább a bevált ételeknél! Ebben a korban már sok folyadékot isznak a kicsik, praktikus sportkupakos ásványvizet vinni, nem ömlik ki, jól kezelhető és biztonságos.

Eljött az ideje, hogy a programválasztásnál rá is gondoljatok. Már nem köti le, hogy csak úgy nézelődik a felnőtteket kísérve, egy jó játszótér, park, babáknak kialakított strandterület őt is megilleti. Gondolj a rossz időre is! Előfordul, hogy esik a mediterrán tájakon, de nem kell a négy fal között küzdeni, ha visztek gumicsizmát és esőnadrágot. Ha kempingbe mentek, vagy kirándulást is terveztek, gondolj a kullancsok elleni védelemre is. Vigyél kullancskiszedő kanalat és fertőtlenítőszert!

Kullancsenkefalitisz ellen egyéves kortól lehet oltást kapni, de az oltási sorozatot időben el kell kezdeni, legkésőbb az utazás előtt egy hónappal! Az úti patikában pedig a szokásos gyógyszerek mellett ragtapasznak és más, sebellátásra alkalmas eszköznek is helyet kell találni. Mert ha egy kétéves futkározni kezd!

Tipp:

A kullancs terjesztette agyvelőgyulladás elleni oltásról itt olvashatsz.

3-4 év:

Kisóvodás korban már valamivel könnyebb az élet, hiszen útközben lehet jókat beszélgetni, akár a tájról, akár a nyaralásról, és persze mesélni, együtt énekelni. Újabb technikai nehézség lehet a szobatisztaság alakulása. Könnyen levehető ruhát adj a kicsire, és legyen nálatok praktikus, eldobható papírbili.

Az utazást megkönnyítheti a falatozás. Nem kell édességet vagy chipset vinned, szárított gyümölcs, apróra vágott sárgarépa, buláta, korpás keksz büntetlenül falatozható. A nyaralás alatt már nem kell különösebben aggódnod, ha újdonságot eszik. Kérdés, hogy neki van-e kedve a tengeri herkentyűhöz.

Kihívást jelenthet a délutáni alvás megszervezése. Ő már nem alszik a háti hordozóban vagy a babakocsiban, hiszen semmiről nem akar lemaradni. Temperamentumtól függ, hogy átvészel-e egy-egy napot délutáni alvás nélkül, vagy ragaszkodnotok kell az otthoni napirendhez. Ha altatni kell, beszéljétek meg, ki marad vele otthon, a másik szülő csavaroghat.

Gondolj a biztonságra is! Elkezdhetitek az úszástanítást. Léteznek tanfolyamok, melyeknek speciális formája tartalmazza az önmentés elemeit is. Fontos, hogy a gyerkőc megtanulja a nevét és a te telefonszámodat. Ha külföldre mentek, a legjobb, ha állandóan rajta van egy gyermekazonosító karkötő.

Tipp:

Gyermekazonosító karkötőt biztonsági szalag vagy infoszalag néven is találsz a webshopokban.

Cikkünk első részét itt olvashatod.