babaszoba.hu


Anyaság vagy karrier?

  • Szerző: Vályi-Nagy Erika
  • 2011. november 7. | Frissítve: 2014. january 14.
  • Forrás: Kismama magazin

A világ kemény tempót diktál. Folyamatos hajtást, jelenlétet, naprakészséget. Számos olyan elvárást, amelyet kisgyerek mellől lehetetlen teljesíteni.

Karrier persze létezik anyaság mellett is, de tény, hogy kell hozzá szerencsés csillagállás. Főnök, aki megérti, hogy az otthonról végzett munka is ugyanolyan értékes, mint az irodai; saját, önmegvalósító vállalkozás; egyéni időbeosztással működő cég. Magyarországon jelenleg ez a ritkább. Többségében a karrierépítés egyenlő a napi tíz-tizenkét óra munkával, késő esti értekezlettel, egész napos online jelenléttel. Kevés főnök tolerálja, hogy a bölcsis szülői négykor kezdődik és hétig tart, vagy ha beteg a gyerek, a hathetes óvodai bezárásról nem is beszélve. S míg a férfi kollégák szépen menetelnek felfelé a ranglétrán, addig a kisgyerekes anyák megtorpannak, vagy akár lejjebb is lépnek. Sokan pedig váltanak.

  
 

Fotó: Haralambidou Anthoula

 


Van időm még hajtani
A kényszer szülte megoldás sokszor azonban új lehetőség, új karrier kezdete lehet. Ahol vannak lemondások és korlátok, de kitárulhat egy új világ is, amelyről addig csak álmodozni lehetett. Meláth Mónika a kilencvenes évek közepén csöppent a munkaerőpiacra. Hihetetlen rajtot vett, több évet töltött Taszáron, az akkori IFOR-bázison, amerikai vezetők asszisztenseként. Ez idő alatt mindent megtanult, amit később a multik diktáltak. Heti hat nap munka reggeltől estig, mindezt angolul. Később, mikor állást keresett, kapva kaptak rajta a nemzetközi cégek. Az egyik legnagyobb nevű tanácsadó céghez került.
- Adott volt minden a hatalmas karrierhez: külföldi utak, izgalmas projektek, egyedül egy dolog nem fért bele: a gyerek. De egy ideig ez nem is érdekelt, meneteltem előre a többi fiatal kollégámmal, és egy falásra meg akartam enni a világot. A férjem szintén multicégnél dolgozott, értette a munkatempót, a hajtást, egyedül az ellen hőbörgött, hogy miért utazom annyit. Mert volt olyan hét, hogy reggel felültem a hajnali expresszre, Bécsben leszálltam, kimentem a céghez, dolgoztam este tízig, aztán beestem a hotelba, aludtam, reggel keltem, péntek este meg hazautaztam. Utólag már azt mondom, csoda, hogy a körülményekhez képest gyorsan teherbe estem. Persze nem mertem megmondani senkinek, csak a második harmadban vallottam be, hogy babát várok, és azt kell mondanom, egész jól fogadták a hírt. Természetesen vállaltam, hogy az utolsó pillanatig dolgozom. Másfél év után mentem vissza, de csak néhány projektre, majd újra terhes lettem. Mikor a kisebbik gyerek is elég nagy volt már ahhoz, hogy újra beállhassak a munkába, leültem a főnökömmel megbeszélni a továbbiakat.
Megdöbbenve szembesültem azzal, hogy a háromgyerekes férfi vezető el se tudja képzelni, hogy rugalmas időbeosztásban dolgozzam, hogy időben hazaérjek, és ne vállaljak külföldi munkákat. Akkor született meg bennem a döntés: nekem nem kell karrier mindenáron.
Jó fizetést, jó lehetőséget, jó nevű céget hagytam ott, de úgy éreztem, képtelen vagyok feláldozni a családi életemet a szakmai előmenetelért. Mivel a tudásomra szükség volt, hamar találtam olyan állást, ahol a saját elképzeléseim szerint alakíthattam a rám bízott munkát. Sok mindenről lemondtam: az irigylésre méltó fizetésemről, a külföldi munkákról, a főnöki ambíciókról. Hogy mit kaptam cserébe? Esti meséket, közös programokat a családommal, tagságot a szülői munkaközösségben. A férfi kollégáim közül néhányan húzták a szájukat, megéri ez neked? Túlzás nélkül mondhatom, ez éri meg igazán. Lesz időm majd akkor belehúzni a munkába, amikor már nagyok lesznek a gyerekek, és nem lesz ilyen égető szükségük rám.

  
 

Fotó: Haralambidou Anthoula

 

Új területen bizonyítok
Van, akiben csak lassan érik meg a helyzet a változtatásra. Berta Anikó évek alatt építette ki új élete kereteit, gondosan mérlegelve a pozitív és negatív hozadékokat.
- Igazgatói székből álltam fel a gyerekem miatt, természetes, hogy ilyen döntést nem egy nap alatt hoz meg az ember. Szerettem a munkahelyemet, a kollégáim, főnökeim is szerettek, közös döntés volt, hogy amint újra késznek érzem magam a szülés után, visszajövök dolgozni. Két év után úgy gondoltam, eljött az idő, hogy újra folytassam a félbemaradt karrieremet. De hiába volt a támogató légkör, az akarás, az ambíció, mégse voltam képes ugyanúgy folytatni, ahol abbahagytam.
Az első vívódásaim, konfliktusaim a helyzetemből adódtak. A bölcsődés gyerek és a vezetői lét összeegyeztethetetlensége. Hogy reggel még nem tudtam megmondani a lányomnak, hogy délután ki jön érte a bölcsibe, hogy meddig leszek bent az irodában, és mikor hozom el egyszer őt is délben, mint a többi gyereket az anyukájuk. Lassan értem meg a változtatásra. Hosszasan építettem ki az új életemet, tudva, hogy először keményen meg kell érte dolgoznom, bele kell fektetnem rengeteg energiát, és majd később tudom kivenni az eredményt.

Anikó a főállás és a gyerek mellett elvégzett egy coaching-tanfolyamot, mediátorrá képezte ki magát, hogy később saját tanácsadó céget hozhasson létre, ahol életvezetési tanácsokkal segíthet másokat. Úgy érzi, nem csak az ő élete került válságba, hanem ez általános probléma. Mindenkit érint, de létezik hatékony támogatás, mégpedig egy coach személyében.
Úgy számolom, három év kellett ahhoz, hogy felálljak a székemből, és elkezdjem az új munkám. Tudatosan törekedtem arra, nehogy csöbörből vödörbe essek, és újra a napi tíz-tizenkét óra hajtással kelljen szembenéznem. Ez volt például életem első nyara, amikor rendesen pihenni tudtam, a gyerekemmel együtt lenni, élvezni a szabadságot. Természetesen ennek volt forintban mérhető ára. Jóval kevesebb jön a konyhára, nincs autóm, néha a tartalékaimhoz kell nyúlni. De olyan szabadságot, annyi új energiát kaptam, hogy megérte az anyagi áldozat. És tegyük hozzá, két nehéz év után már van autóm.

Mi a siker a nőnek?
A karrierváltás kérdéseit feszegeti dr. Popper Péter A siker keresztútján című tanulmányában. A pszichológus érdekes különbségre hívja fel a figyelmet a nők és férfiak esetében. A férfira alapvetően jellemző a becsvágy, a sikeréhség, a hatalomvágy, amit ha nem kap meg valamilyen formában (akár úgy, hogy ő lesz a család ezermestere), akkor csak úgy csetlik-botlik a racionális világ dolgai között. A nőknél ez nem így van, náluk a férfiakhoz képest van egy plusz, mégpedig az, hogy gyereket tudnak szülni. Még csak nem is kell szülni, de a lehetőség, hogy képesek életet adni egy másik embernek, nagyon fontos a számukra, és a sikert illetően inkább erre tolódik a hangsúly. Vagyis más a női siker és más a férfisiker. Érdemes megfigyelni, ha valakit a sors megfoszt a női sikertől, akkor rendszerint férfias sajátságokat vesz fel, a férfiak pedig feminizálódnak.

A nők nagyobb árat fizetnek
Nagy Beáta Karrier női módra című tanulmányában azt vizsgálja, mekkora árat kell fizetniük az egymással csak nagyon nehezen összemérhető karrierért a férfiaknak és a nőknek! A leggyakrabban említett áldozat a kiegyensúlyozott családi háttér. A férfi karrierje többnyire több ember együttes munkálkodásának eredménye. A női karrierek legfőbb akadályának általában a nők vállára háruló többes terhet említik, amely a keresőtevékenységen túl a feleség, az anya szerepét is felöleli, és ezzel együtt szinte teljesen "természetes" módon a házimunkákat. A családi élet és a karrier összehangolása lényegesen nagyobb nehézséget okoz a nők, mint a férfiak számára. A férfiak körében kiugróan magas a házasok, míg a nők esetében feltűnően magas az elváltak aránya. A válás nem feltétlenül a karrier következménye, hanem igen gyakran annak előfeltételét képezi. Az elvált nők általában szándékosan nem mennek újra férjhez, hanem új, egalitáriusabb alapon elrendezett párkapcsolatokban élnek.

Felhasznált irodalom:
F. Várkonyi Zsuzsa - Kalo Jenő - dr. Popper Péter - Sári László: Gyors élet, lassú halál? Saxum Kiadó

Bővebben a témáról:
- Hajduska Marianna - Lukács Béla - Mérő László - Popper Péter: Krízishelyzetben. A válság mint esély, Jaffa Kiadó
- Baktay Miklós - Baktay Zelka - Popper Péter - Tari Annamária - Zsolt Péter: Pénz, karrier, csillogás? A siker kényszere és lehetőségei, Jaffa Kiadó
- Mesterkurzus ...a megismerés útjai, Saxum Kiadó
Címkék:
női munkavállaló,
család vagy karrier,
munka

Hozzászólások


Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Utónévtár névajánló

Árpádina

Eredet: magyar
Jelentés: árpa

Irnik

Eredet: török-német
Jelentés: férfi

Még nincs eldöntve? Utónévtárunkban több, mint 3087 nevet és jelentését, eredetét megtalálja!

tovább

A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2014 Sanoma Media Budapest Zrt. - Minden jog fenntartva