Kisgyerek

Ne gágogjon a gyerek – avagy ki vigyáz a praclikra?

A kezdetben puszilgatni való, párnás praclik néhány év alatt formás lábacskákká fejlődnek, ám nem mindegy, hogy mibe bújtatjuk őket! Előzd meg a lúdtalp kialakulását, mert később komoly egészségügyi problémákat okoznak a rosszul fejlődő lábacskák!
2010. Szeptember 23.

Puha praclik kora

Születéskor minden kisbaba lába kerekded és puha – még nem járásra való. Hiányzik például a lábboltozat, mivel ezt a részt vastagabb zsírpárna tölti ki. Ezért nem beszélhetünk lúdtalpról csecsemőkorban annak ellenére sem, hogy ránézésre úgy tűnik, a gyerek lába bizony “gágog”.

Lúdtalpa csak rendesen járni tudó gyermekeknek van, mert a láb boltozatos szerkezete járástanulás közben, a terhelés hatására alakul ki.Talán furcsa, de az újszülöttnek kevesebb csont van még a lábában: mindössze 22 darab, szemben a felnőttek 26 csontjával, ráadásul a kisgyermekek lábában lévő csontok még puhák. Körülbelül két-hároméves korára fejlődik ki a hiányzó 4 csont, és ezzel együtt csontjai egyre masszívabbak, merevebben lesznek.

Normális esetben a láb három fő támaszkodási ponton ér le a talajra: a nagylábujj “bütykénél”, a kisujj mögött; a külső talpszélen, valamint a sarokcsont végénél. A két első támaszkodási pont között feszül a harántboltozat, a két elülső és a hátsó támaszkodási pont között pedig a hosszanti boltozat íve. Ha ezek a boltozatok – egyenként vagy együttesen – lelapulnak, akkor romlik a láb keringése, a mozgás rugalmassága, és izomegyensúly zavarok keletkeznek.

Mi a lúdtalp?

Ha a teherbírás és megterhelés közötti egyensúly megbomlik a lábnál, akkor romlik a láb statikája. Ilyenkor alakulhatnak ki a statikai deformitások, ezek közül a leggyakoribb a lúdtalp.

Amikor a boltozat lelapul, akkor azt nevezik bokasüllyedésnek, lúdtalpnak. Fejlődési rendellenesség következtében is kialakulhat, de többnyire túlterhelés vagy helytelen irányú igénybevétel hatására fejlődik ki. Ha kedvezőtlen a láb tehereloszlása, a szalagok, inak túlnyúlnak, a fokozott izomfeszülés miatt láb- és lábszárfájdalmak is jelentkezhetnek.

Mitől lesz lúdtalpas a gyerek?

Ne gágogjon a gyerek - avagy ki vigyáz a praclikra?

Elősegítheti (és fokozhatja) a lúdtalp kialakulását a korai (erőltetett) járás, amikor a kisgyermeket két kezénél “megemelve” járatjuk. Ilyenkor ugyanis még nem elég erős a lábának izomzata, mégis terheljük azt.

Komoly károkat okozhat a rosszul választott cipő. A jó gyermekcipőről sok információt kaphatsz a gyereklab.hu oldalon.

Árt a kemény burkolaton való mezítlábas járás is! Bár sokan úgy tudják, hogy mezítláb járni mindenképp egészséges – de ez nem igaz. A mezítlábas járás csak egyenetlen talajon (például homokon, füvön, aprókavicson) egészséges. Parkettán, kőburkolaton, szőnyegen, betonon kifejezetten káros.Az viszont igaz, hogy amíg a gyermek csak kúszik és mászik, addig jobb, ha mezítláb vagy zokniban van otthon, mert a cipő akadályozná a földön csúszást.

A lábboltozatot gyengítő tényezők:

  • korai, erőltetett talpra állítás;
  • kifelé fordított lábfejjel való járás;
  • a láb alakjától eltérő cipő viselése;
  • sima, kemény talajon való járás;
  • edzés nélküli túlzott igénybevétel, túlerőltetés;
  • a testsúly hirtelen megnövekedése;
  • eredetileg gyenge támasztó és tartószerkezet (aszténiás gyermek)
  • Mivel előzhetem meg a lúdtalpat?

    Lábtornához gyakorlatokat találtok a www.gyereklab.hu oldalon.Például sokat tehetsz azzal, hogy lehetőséget biztosítasz a kisgyermekednek egyenetlen, természetes talajon járni. A gyereklábak fejlődéséhez ugyanis sok ingerre, és (megfelelő életkor után) terhelésre van szükség. Ezért ha az időjárás engedi, a gyerek minél több időt töltsön mezítláb füvön, kavicson vagy homokban, tehát puha és egyenetlen felületeken. Hasznos lenne, ha nyáron a (gondozott) játszótéren vagy a saját udvarotokon mezítláb lehetne a gyermek – nem baj, ha koszos lesz a talpa! Vannak olyan “parkok”, ahol gerendából készült akadálypályán lehet átkelni – ez is jót tesz a kicsi lábaknak.

    Ha ilyesmire nincs lehetőség (mert nincs közelben ilyen hely, vagy nem megfelelő az évszak), akkor lábtornát lehet végezni – akár mindennap, főleg, ha a családban vannak lúdtalpasok.

    Van még egy megoldás: létezik már olyan szandál és cipő, amelyiknek a talpa úgy mozgatja meg a láb izmait, mintha a gyermek mezítláb járna, egyenetlen talajon. Ezekkel parkettán, betonon, járólapon is megvalósítható a lábizom-erősítő, boltozatfejlesztő mozgás, megelőzhető a lúdtalp kialakulása.

    Anya! Nézd a lábnyomom!

    A strandon, illetve a kádból való kiszállás után látja meg sok szülő, hogy gond van a gyermek talpával, a lúdtalpnak ugyanis jellegzetes lábnyoma van. Pontosabban az egészséges lábnak van jellegzetes nyoma – mindent, ami ettől eltér, mutassunk meg ortopéd orvosnak. Ha a gyerek vizes lábnyoma teljes, az egész talp érintkezik a talajjal, akkor sajnos már kialakult nála a lúdtalp.

    A cipő kopása is árulkodó lehet: az a normális, ha a cipő külső széle jobban kopik, mint a belső. Ha viszont a harántboltozat teljesen lelapul, akkor a cipő elülső részének közepe kopik ki. Ha már kialakult a lúdtalp, akkor keressetek fel ortopéd szakorvost, nagyon gondosan válassz cipőt, és rendszeresen tornáztasd a gyermeked talpát, mivel a lúdtalp nem csupán esztétikai probléma, hanem később több fájdalmas rendellenesség előidézője is lehet.

    Kapcsolódó cikkeink:

  • Az állástól a biztonságos járásig
  • A túlsúlyos gyerekek lába húsosabb és lúdtalpasabb
  • Párnás lábacskák apró cipőcskék
  • 7+1 tudnivaló az ideális babacipő kiválasztásához
  • Forrás: HáziPatika.com