Kisgyerek

Miért is kell fogat mosni?

Közvetlen célunk a fogszuvasodást és a fogágygyulladást okozó baktériumok, ételmaradékok eltávolítása, a közvetett pedig a csillogó, fehér fogak megőrzése.
2011. Július 16.

Ez persze még csak játék!

Öt éves korig jobb, ha segítesz neki!

Mire van szükségünk a helyes szájápoláshoz?

Jó fogkefére, fogkrémre, fogselyemre.

Első születésnapjára lepjük meg kisbabánkat puha, kis fejű és izgalmas színű, formájú gyerekfogkefével. A kis fej előnye, hogy könnyen és alaposan meg tudjuk tisztítani a fogfelszínt, még a nehezen hozzáférhető, hátsó fogakat is. A lágy vagy közepes keménységű szálak műanyagból készüljenek, a szálvégek pedig legyenek lekerekítettek. A fogkefét két-három havonta cseréljük, de fertőző betegség után azonnal. Az elhasználódott fogkefe nem tisztít egyenletesen és hatékonyan, teret ad a fertőzést okozó baktériumoknak. Kapható már olyan fogkefe is, amely a használattal arányosan jelzi az elhasználódás mértékét. Használjunk fluoridos gyerekfogkrémet, amelyben a fluoridtartalom kisebb, mint a felnőttfogkrémekben. A szervezetbe jutó túlzott mennyiségű fluorid a maradó fogakon fehéres, majd sárgás-barnás foltosodást okozhat! A gyereknek elegendő egy borsónyi fogkrém. Ne adjunk fogkrémet addig, amíg nem tanítjuk meg őt köpni, öblíteni. Az öblítést kezdetben víz nélkül, levegővel próbáljuk gyakoroltatni. Fogkrémet csak akkor használjunk, ha a gyerek már nem nyeli le (két-, két és fél éves kortól).

Mikor mossunk fogat?

Ideális esetben minden étkezést követően, de legalább a reggeli és a vacsora elfogyasztása után. Egy rendkívül gondos, naponta elvégzett – inkább esti – fogmosás hasznosabb, mint a többszöri, elkapkodott „fogkefélés”. A napközbeni tisztítást legalább egy erőteljes, alapos szájöblítéssel helyettesítsük. A cukormentes rágók is áthidaló megoldást jelenthetnek a fogszuvasodás megelőzésében.

Mennyi ideig tartson a fogmosás?

Amíg a fogakon található lepedéket el nem távolítottuk. Ehhez legalább két-három perc szükséges. (Az átlagos fogmosási idő sajnos még az egy percet sem éri hazánkban!!!) A tiszta fogfelszínt nyelvünkkel tapintva simának érezzük. Ha nagyon pontosan akarjuk látni a lepedéket, akkor használjunk plakkfestő tablettát.

Miért is kell fogat mosni?

Szaktanácsadó:

dr. Piskóty Ildikó fogorvos

Elektromos vagy kézi fogkefét használjunk?

A hagyományos kézi fogkefe használata időigényes, jó kézügyességet igényel, és tisztában kell lenni hozzá a helyes fogmosás szabályaival. Az erőteljes vízszintes „sikálással” sokan szinte lecsiszolják a zománcot, és eltolják az ínyt a fogról. Ennek eredménye a fájdalmas fognyaki érzékenység. Elektromos fogkefe segítségével elkerülhetjük ezt, ráadásul lényegesen rövidebb idő alatt érhető el lepedékmentes fogfelszín. Egyes készülékekben időkapcsoló is van, ami jelzi, mikor szabad leghamarabb abbahagyni a fogmosást. Az elektromos fogkeféhez vásároljuk kisebb, lágyabb sörtéjű fejet a gyerekek számára, és kisebb fordulatszámon használjuk.

Forrás: Kismama magazin