Kisgyerek

A kövér gyerekek könnyebben megfázhatnak

A gyermekkori elhízás hátterében egy nem várt ok is megbújhat: az egyik adenovírus-törzs, mely közönséges megfázást okoz, általában a nagyobb testsúlyú gyermekeket támadja meg.
2010. Október 09.

Dr. Jeffrey B. Schwimmer (Rady Gyermekkórház, San Diego) és munkatársai megállapították, hogy a 36-os adenovírus-törzzsel fertőzött tinik átlagosan 23 kg-mal nehezebbek, mint a fertőzésen át nem eső fiatalok. A vizsgálat szerint a testsúly szabályozása jóval összetettebb folyamat, mint azt eddig gondoltuk, ebbe zavarhat be a vírusfertőzés. A kutatók nem kérdőjelezik meg a korábbi elméleteket, vagyis hogy érdemes-e egészségesen étkezni, vagy rendszeres testmozgást végezni, azonban megdőlni látszik az az elképzelés, miszerint az elhízás csak és kizárólag ez egyén, gyermekek esetén pedig a család hibája.

Korábbi állatkísérletek és embereken végzett tanulmányok már kapcsolatot mutattak ki az elhízás és a vírusfertőzés között, azonban a pontos összefüggésre mindeddig nem derült fény. Jelen tanulmány 124, 8 és 18 év közötti gyermekre terjedt ki, 62 százalékuk latin származású, 27 százalék fehér, és 11 százalék fekete. A gyermekek 56 százaléka volt fiú, 67 százaléka bizonyult a testtömeg index alapján elhízottnak – ezt kor és nem szerint korrigálták.

A gyermekek 15 százalékánál állapítottak meg 36-os adenovírus-törzzsel (AD36) való, korábban lezajlott fertőzést. Az elhízottaknál a pozitivitási arány 22 százalék volt, míg a nem elhízottaknál csupán 7 százalék. Átlagosan az AD36-os fertőzésen átesett gyermekek mintegy 23 kg-mal voltak súlyosabbak, mint negatív társaik.

Ha az összefüggés igaz, egy AD36 elleni védőoltás alkalmazása segíthet a gyermekkori elhízás megelőzésében. Ráadásul amennyiben valakinél megállapítják a korábbi fertőzés tényét, az újfajta elhízás elleni stratégiát vonhat maga után.

A gyermek súlyának alakulása sok mindentől függ

Dr. Goutham Rao, a Pittsburghi Gyermekkórház klinikai igazgatója a vizsgálatot a régi “tyúk, vagy tojás”-dilemmának nevezte. Kérdés, hogy a vírus változtat valamit a szabályozáson, ami elhízást okoz, vagy az elhízottak fogékonyabbak-e a fertőzésre? Továbbra is kiemelte az életmód szerepét a fiatalkori elhízás kezelésében: a testmozgás és az egészséges étkezés nem elhanyagolható, emellett pedig korlátozni kell, hogy a gyermekek mennyi időt tölthetnek a televízió és a számítógép előtt.

Forrás: Pediatrics

Forrás: Medipress