Kisgyerek

Hasmenésjárvány terjed Németországban

A coli bélbaktérium egyik válfajának számító EHEC-baktérium kiváltotta, mindenekelőtt véres hasmenéssel járó fertőzés május közepén Észak-Németországban kezdődött.
2011. Május 26.

A nyolcvanas évek óta ismert járványos betegség ezúttal minden korábbinál gyorsabb ütemben terjedt, a 16 német tartomány közül már 14-et érint. Csaknem 150-en vannak életveszélyes vagy rendkívül súlyos állapotban szövődmény, a HUS (hemolitikus urémiás szindróma) miatt, a fertőzöttek túlnyomó többsége felnőtt nő, ami azért szokatlan, mert a betegség inkább kicsi gyerekeket szokott érinteni és ritkán súlyos lefolyású.

Továbbra is inkább csak találgatások vannak azzal kapcsolatban, hogy mi lehet a járvány valódi oka. A Robert Koch országos járványügyi intézet előző esti közleményében arra gyanakodott, hogy a fertőzés forrása elsősorban észak-németországi zöldség – paradicsom, saláta, illetve uborka – lehet.

A legfrissebb, május 26-i hírek szerint spanyol import uborka lehet a járvány terjedésért felelős egyik élelmiszer, ugyanis négyből három próba fertőzöttnek bizonyult, köztük egy biotermény is.

A lakosságot mindenesetre arra szólították fel, hogy nyers formában lehetőleg kerüljék e zöldségfajták fogyasztását. Az intézet igazgatója ugyanakkor elismerte, hogy bizonyítékokkal nem rendelkeznek. Következtetésüket a fertőzöttekkel folytatott konkrét vizsgálat eredményeire, illetve ennek kapcsán arra alapozták, hogy az elmúlt időszakban az érintettek mit fogyasztottak a leggyakrabban. A feltevések szerint egyébként helytelen trágyázás lehet az oka annak, hogy a szóban forgó élelmiszerek esetleg a fertőzés forrásaivá váltak.

A németországi zöldség- és gyümölcskereskedők szövetsége csütörtökön visszautasította a Robert Koch Intézet feltételezését. A szövetség kizárta, hogy a termelői által forgalmazott zöldségfélék lehetnek a fertőzés forrásai. Úgy vélekedett, hogy az általa megalapozatlannak tartott gyanú katasztrofális következményekkel járhat a kereskedők számára.

A német parasztok szövetsége nem zárta ki, hogy a járványt nem németországi, hanem külföldről beérkezett termék okozza. Megfigyelők szerint mindez jól jelzi a kórokozóval kapcsolatos teljes tanácstalanságot, illetve bizonytalanságot.

Babaszoba:

Utánajártunk mindannak, ami az első hírek kapcsán talán téged is érdekelhet!

1. Mis veszélyben vagyunk?

Az Országos Járványügyi Központ http://www.oek.hu/oek.web közleményéből kiderül, hogy ilyen megbetegedések Magyarországon is elő szoktak fordulni évente egy-két esetben, de járványos méreteket még sosem öltött. A magyar járványügyi központ szakemberei képesek kimutatni a kórokozót, ha tehát bárkinél a tünetek alapján felmerül a fertőzés gyanúja, a székletmintát a háziorvosnak ide kell beküldenie. Különösen óvatosságra van szükség mindazoknál, akik az elmúlt két hétben Németországban jártak, majd után néhány nappal véres hasmenéses tüneteket észleltek magukon.

2. Hogyan lehet elkapni a fertőzést?

A coli baktériumok, köztük az is, amely ezt a járványt okozza, széklet/állati ürülék útján terjed, szarvasmarhák, juhok, kecskék pedig tartósan ürítik, vagyis fertőzőképes baktériumokat tartalmaz ürülékük, és mindazok a zöldségek, gyümölcsök, amelyek ilyesmivel érintkeznek. Előfordulhat ürülékkel szennyezett öntözővízben, ivóvízben is. Beteg emberről emberre is terjedhet széklettel szennyezett kéz, tárgyak közvetítésével.

3. Milyen tünetekre kell figyelni?

A tünetek a fertőzés után három-négy nappal jelentkeznek: láz, vízszerűen híg, majd véressé váló hasmenés, fejfájás. Ha kialakul súlyos, életveszélyes szövődmény (ez az akut veseelégtelenség), akkor az első tünetektől számított egy héten belül lehet számítani rá.

4. Hogyan lehet gyógyítani?

Mint minden hasmenéses betegségnél, a legfontosabb teendő a folyadék, cukor és ásványianyag-pótlás. Gyógyszertárban kapható rehidráló porból készíthetsz a betegnek olyan folyadékot, amely minden szükséges alkotóelemet tartalmaz. Ha a tünetek súlyosak, kórházi ápolás során infúzióval pótolják a folyadékveszteséget. A jelenlegi német járványt okozó colitörzs több antibiotikummal szemben is ellenálló, de a hasonló betegségeket nem is szokták antibiotikummal kezelni, mivel meghosszabbítja a baktérium ürítésének időszakát, valamint a toxinképződést is ösztönzi. Ez utóbbi azért különösen nagy baj, mert a súlyos szövődményeket lényegében a baktérium toxinjai okozzák. Fontos, hogy a szoptatást nem kell és nem is szabad abbahagyni, akár te vagy beteg, akár a baba.

5. Hogyan előzhetjük meg?

A legfontosabb a szokásos higiénés rendszabályok szigorú betartása. Ez azt jelenti, hogy kerüljétek a nyers hús, nyers tej fogyasztását, a nyers zöldségeket pedig csakis nagyon gondos tisztítás, mosás, esetleg főzés, sütés után egyétek meg. Kényesen ügyelni kell a hűtő és a konyhai munkafelületek, vágódeszkák tisztaságára. A konyharuhákat naponta, kétnaponta mossátok ki.

Ügyelni kell az alapos kézmosásra vécéhasználat, pelenkázás, popsimosás és -tisztogatás után. Széklettel szennyezett ágyneműt, pizsamát minimum hetven fokon kell kimosni.

Forrás: MTI- babaszoba.hu