Kisgyerek

Gyermekreumatológiai napok

A gyermekkori reumás megbetegedések, azok kezelésének lehetőségei és az ezzel kapcsolatos szakmai eszmecsere állt a középpontjában a második Karosi Gyermek reumatológiai Napoknak.
2012. November 18.

A találkozó a Zalakarosi Fürdő szervezésében zajlott, a kétnapos diskurzus eredményéről, illetve előzményéről dr. Burján Richárd, a fürdő vezérigazgatója, dr. Constantin Tamás gyermekreumatológus szakorvos, az ezzel a betegséggel foglalkozó Rosszcsont Alapítvány szaktanácsadója és dr. Bagdi Magdolna, a fürdő reumatológus szakorvosa számolt be a gyógyfürdőn november 9-én tartott sajtótájékoztatón.

– Többnyire nehezen hiszi el a felnőtt társadalom, hogy gyerekkorban sem ritkák a reumás betegségek, holott a krónikus ízületi gyulladásban szenvedő, 18 évnél fiatalabb gyerekek száma Magyarországon a becslések szerint eléri 4-5 ezer főt. A gyermekkori reumás betegség a leggyakoribb krónikus betegség az érintett korosztályban. A gyermekreuma gyógyításának fontos része a fizioterápiás kezelés, a biológiai terápiák alkalmazása – mondta a szakember.

– A karosi gyógyfürdő éppen az előbb említettek miatt tud kapcsolódni a gyerekek gondozásához – így dr. Burján Richárd. – Fürdőnk egyik speciális területe az ízületi problémák kezelése, a reumás panaszok „utógondozásaként” felkínált kezelések széles tárháza van jelen kínálatunkban. Úgy vélem, a gyógyfürdő szolgáltatásokat a gyermek reumatológiai esetek kezelése érdekében speciális képzésekkel tudjuk bővíteni.Dr. Bagdi Magdolna hozzátette: a fürdő alapvetően is sok kisgyermek gyógykezelését végzi, a szakmai alapok

– A szülők sajnos kevéssé tudják, hogy a gyerekek számára is írható elő TB-s kezelés, ez tíz alkalmat jelent évente. Baleset utáni rehabilitáció, törések utáni kezelések esetén például mi is el tudjuk látni a gyerekek utógondozását – jelezte.

Dr. Constantin Tamás beszámolt arról is, hogy a tapasztalatcserén túl a mostani találkozó során vizsgálták többek között, hogy az ország mely területén nyílik reális esély a közeljövőben biológiai terápiás centrumok létrehozására, szó volt fájdalomterápiás táborok indításának lehetőségéről, valamint arról a magyar-szlovén pályázatról, mely a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika és a Ljubljanai Egyetem közös munkáját segíti a periodikus lázbetegségek kutatása, illetve az ennek felismerését célzó szakember oktatás terén.

.