Kisgyerek

Együtt vészhelyzetben is

Baleset, félelem, fájdalom, ijedség, zűrzavar, szirénázó mentő. A sérült gyerek egyetlen kapaszkodója a szülő, akit többnyire éppen ilyenkor küldenek el, hogy ne legyen útban... Lehet ezt másképp is!
2013. Március 07.

A magyar egészségügyben sajnos nem ritka, hogy a szülőt elzavarják a gyereke mellől, éppen akkor, amikor a kicsinek a legnagyobb szüksége lenne rá. Így nem kell annyit magyarázni, kérdésekre felelni, nem kell a szülőkre tekintettel lenni, tartani a kifogásaiktól, és megmaradhat az orvos mindenek feletti tekintélye. A tapasztalatok szerint akár egy vérvétel is elég indok a szülő eltávolításához, de vajon mi történhet életveszélyben?

“A szülőre éppen a nehéz helyzetekben van a legnagyobb szükség” – mondja határozottan dr. Krivácsy Péter, az Országos Mentőszolgálat vezető gyermekgyógyásza. “Mindenki jobban jár, ha a szülőt nem elküldik, hanem éppen hogy bevonják a sérült vagy beteg gyerek ellátásába. A hiedelmekkel ellentétben a gyerek sokkal jobban együttműködik, ha az anyukája vagy apukája fogja a kezét, nyugtatja. Mi még kritikus helyzetben is arra biztatjuk a szülőt, hogy maradjon velünk, hiszen az ő gyereke. Joga van mindent tudni, mindent látni, kérdezni és segíteni, vagyis hozzájárulni ahhoz, hogy a kis beteg jobb állapotba kerüljön.”

Közös a célunk

Együtt vészhelyzetben is

“Ma már az ajánlások és a tankönyveink is a szülők bevonását javasolják. De én sem így kezdtem, hiszen akkor máshogy tanultuk” – meséli Krivácsy doktor. “Tizenhét éve vagyok a pályán, ezalatt sokat változtam. De talán az formált rajtam legtöbbet, hogy született két gyerekem. Már jobban tudom a kicsik szemével nézni a mentési helyzetet. És persze tudom, hogy érezheti magát a szülő. Tudom, hogy az őszinteségemre van a legnagyobb szüksége. Ha megmondom, hogy igen, ez a beavatkozás fájni fog, vagy nem lesz szép látvány, mégis szükségünk van erre, akkor a szülő ebből ért, bízni fog bennem, és hatékonyan segít. Folyamatosan magyaráznunk kell, válaszolnunk a kérdésekre, egyértelmű utasításokat adni, ha bevonjuk a munkába. És a szülőnek szüksége van erre. Még ha annyi is a feladata, hogy tartsa az infúziós palackot! A napokban hívtak egy kétéveshez. Súlyos, elhúzódó epilepsziás rohama volt, ami nem szűnt meg gyógyszerek hatására. Altattuk, lélegeztettük, és így is kellett szállítani. Az anyukájának azt mondtam, sokat segít, ha fogja a kezét, és beszél hozzá. Persze nem tudjuk, ebben a helyzetben a pici felfog-e bármit is az egészből, de a szülőnek éreznie kell, hogy a gyereke mellett a helye, és számítunk rá”.

Hátra kell lépnem

“Természetesen sokféle szülő van, és sokféle helyzet. Előfordulhat, hogy valaki teljesen leblokkol, és az is, hogy éppen önmagát próbálja a középpontba helyezni, más pedig ellenséges lehet. Hátra kell lépnem egy lépést, és tudni, hogy ez nem nekem szól. Nem vehetem magamra. Inkább azon kell dolgoznom, hogy eltereljem az indulatait. Tudnom kell, hogy szörnyen nehéz helyzetben van, hiszen idegenekben kell megbíznia. A mentőorvos soha nem olyan, mint a szülész vagy a gyerekgyógyász, akit jól ismernek. Mi a semmiből robbanunk be az életébe, mégpedig vészhelyzetben. Olyan beavatkozásokba kell beleegyeznie, amelyekről talán még nem is hallott. Jó diplomatának kell lennünk, és jó csapatmunkát kell végeznünk – hogy a szülő is csapattagnak érezze magát. Ehhez persze komoly gyakorlat kell, hiszen akaratlanul is megbánthatunk vagy éppen félreérthetünk valakit. Megfelelő empátiával és felkészültséggel a legnehezebb helyzetben is szót lehet érteni a szülővel. Szerencsére ezt egyre többen gondoljuk így”.

Dr. Krivácsy Péter az Országos Mentőszolgálat vezető gyermekgyógyásza, a Léghajó Program szakmai vezetője, a Budai Egészségközpont gyermekgyógyásza.