Kisgyerek

Veszélyes lehet kisgyerekkel az ölünkben csúszdázni

Egy friss vizsgálat szerint, bár a kisgyerekek többsége bátrabban csúszik le a csúszdákon úgy, ha a szülője ölében ülhet, valójában ezzel nagyobb a sérülés kockázata, mintha egyedül csúszna.
2017. Szeptember 20.

Amint arról a kutatást vezető dr. Charles Jennissen, az Iowa Egyetem Carver Orvosi Kollégiumának gyermekgyógyásza beszámolt, a legtöbb szülő vagy gondviselő nem is sejti, hogy mennyire veszélyes a kisgyerekkel az ölünkben csúszdázni, pedig egy 2002 és 2015 között végzett felmérésből kiderül, hogy ez idő alatt az Egyesült Államokban több mint 350 000 csúszdás baleset történt, melyek áldozatai 6 évnél fiatalabb gyerekek voltak.

Az esetek 59 százalékában fiúkkal történt a baleset, néhányukon apróbb vágások estek, de több mind egyharmaduk úgy került a baleseti osztályra, hogy egy felnőtt ölében csúsztak le a csúszdán, eltört valamelyik csontjuk, általában a lábszáruk. A lábszársérülést szenvedett gyerekek többsége 12-23 hónapos kor között volt, és a baleset általában úgy történt, hogy a szülő ölében csúszdázva, a lábuk a csúszda széléhez szorult és kicsavarodott. Azért is nagyobb a sérülés veszélye a szülővel való csúszdázáskor, mert egy felnőttnek nagyobb súlya van, így a beszorult lábra is nagyobb súly nehezedik, minta a gyerek egyedül csúszna.

Mindezek fényében a szakemberek azt tanácsolják, hogy a felnőttek vagy tizenévesek inkább ne csússzanak a kisebb gyermekkel az ölükben, vagy ha mégis így tesznek, legyenek nagyon körültekintőek. A kutatási eredményeket a Gyermekgyógyászok Amerikai Akadémiájának Chicagóban megrendezett éves találkozóján tárták a nyilvánosság elé.

Kapcsolódó anyagok:

  • Az ártatlan játéknak könnyen könyökficam lehet a vége
  • Ne húzzuk a karjánál fogva
  • Baleseti sebészeten a gyerekkel
  • A játszóterezés íratlan szabályai
  • Forrás: Medipress