Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Te jó ég! Mennyi sót eszik ez a gyerek?

Szerző: Kiss Verus (szerk.)

2010. december 20. | Frissítve: 2016. január 17.

Forrás: babaszoba.hu

Komoly betegségeket előzhetsz meg, ha már gyermeked táplálásánál is odafigyelsz a kiegyensúlyozott sóbevitelre. A tudatos főzés és étkeztetés ugyanis a szülő felelőssége.

Te jó ég! Mennyi sót eszik ez a gyerek?

Már a kezdetektől különösen fontos, hogy gyermekedet a helyes sófogyasztásra neveld, hiszen az első évek táplálkozása nagymértékben befolyásolja későbbi étkezési szokásait. Sajnos hazánkban elrettentőek a statisztikák: a Magyar Gyermekorvosok Társaságának 2009. tavaszi kutatásából kiderült ugyanis, hogy az 1-3 éves gyerekek az ajánlott 500 mg nátriummennyiség többszörösét fogyasztják el naponta. Ennek egyik fő oka az, hogy egyéves kortól a kicsik ugyanazokat az ételeket fogyasztják, mint szüleik, holott ebben az időszakban a még fejlődő szervezet igényeihez mérten kellene összeállítani az étkezéseket.

Miért káros a túl sok só?

A túlzott sóbevitel károsíthatja a kisgyermekek még fejletlen veséjét, és rossz hatással van vérnyomásukra is. A magas sóbevitel a vérnyomásemelő hatástól függetlenül is növeli az agyvérzés, a vesebetegség és a bal kamrai izomtömeg-vastagodás (hipertrófia) kockázatát.

Az Európai Bizottság kezdeményezésére hazánk is csatlakozott az EU sócsökkentő keretprogramjához, melynek lényege, hogy a tagállamokban minél több élelmiszer sótartalmát csökkentsék.

Hazánkban a felnőtt lakosság körében végzett felmérések szerint 2,5 millió embert érint a magasvérnyomás-betegség. Ezért fontos, hogy már egészen fiatal korban tudatosan sózd gyermeked ételeit, illetve szülőként olyan alapanyagokat válassz, melyek konyhasót nem, vagy csupán csökkentett mértékben tartalmaznak. Figyelned kell arra is, hogy a baba nem kis felnőtt, hiszen szervezete nehezebben birkózik meg a nagyoknak szánt "sódömpinggel".

A só és az élelmiszerek

Jelenleg a lakosság sóbevitelének 77 százaléka feldolgozott élelmiszerekből, nem pedig a hozzáadott sóból ered. Ezért érdemes már a vásárlásnál is figyelni arra, mi kerül a kosárba. Az alapvető élelmiszereink közt kiemelten magas sótartalmúak közé soroljuk a kenyereket, a pékárukat, a sajtokat, a juhtúrót, a húskészítményeket, a füstölt húsokat, a fűszerkeverékeket és félkész ételeket, illetve a sós süteményeket és a rágcsálnivalókat is.

Számolj, mielőtt enni adsz neki!

Az élelmiszerek sótartalmát úgy számolhatod ki, hogy a címkéjükön található nátriumtartalmat megszorzod 2,5-del. A konyhasó napi ajánlott fogyasztási mennyisége gyerekeknek 1,2 g, felnőtteknek pedig 5 g.

A gyermekek számára készült élelmiszerek nátriumtartalma szabályozott, ezért azokat fogyaszthatják naponta többször is. A kicsik számára túl sós tejtermékek helyett érdemes tejalapú gyermekitalt adni, hiszen amellett, hogy minden tápanyagot (növekedéshez szükséges fehérjék, vas, kalcium, magnézium stb.) optimális mennyiségben tartalmaznak, a nátriumból is elegendő mennyiség van bennük.

Hogyan csökkentheted gyermeked sóbevitelét?

Ha sóról van szó, akkor a kevés is árthat. Mivel az élelmiszerek önmagukban is tartalmazzák a szervezetünk működéséhez szükséges nátriumot, ezért alapvetően semmilyen életkorban nem lenne szükségünk arra, hogy sózzuk ételeinket. A kisgyermekek étrendjét készítsd még nagyobb körültekintéssel, mint a felnőttekét, hiszen az ő esetükben is igaz, hogy só nélkül is lehet finom az étel. Fontold meg az alábbi tanácsokat!

  • Főzéskor a zöldfűszerekkel kiváló ízeket csalhatsz elő só nélkül is, például használhatsz vasfüvet, melyet óvatosan adagolva új ízeket fedezhetsz fel.
  • A húsok zöldségekkel, gyümölcsökkel való együtt sütése, tűzdelése is hozzájárulhat ahhoz, hogy a család jobban elfogadja a kevésbé sós ízeket.
  • Minél több aromás (zöld)fűszert, zöldséget, gyümölcsöt használsz, annál jobban csökkentheted a sóbevitelt, ami nem csupán a családod egészségére van pozitív hatással, de gyermeked későbbi ízlését is jó irányban befolyásolja.
  • Sós rágcsálnivalók helyett adj gyermekednek natúr olajos magvakat, szeletekre vágott zöldséget, gyümölcsöt!
  • Ízesített tejtermékek helyett natúr termékeket, tejalapú gyerekitalokat vásárolj!
  • A sós felvágottak helyett a natúr sonkát részesítsd előnyben!
  • Használj friss zöldségeket, és az előre elkészített termékek nátriumtartalmát mindig ellenőrizd!
  • Kerüld az ételporok és leveskockák használatát!


  • Forrás: Kisbögre és Tudomány Hírlevél, 2010 szeptembere


    Kapcsolódó cikkeink:
  • A babának ne adj sósat!
  • Otthoni menzareform
  • Menzareform: nem a büntetés a lényeg
  • Hozzászólások

    Támogatóink ajánlatai

    h i r d e t é s

    Facebook

    Szponzorált hirdetések

    Legkeresettebb címkék