Kisgyerek

Miért veszed meg ezeket az ételeket?

Tíz olyan élelmiszer, amit gyakran vesznek a szülők gyerekeiknek, pedig jobb volna a boltban hagyni.
2013. Április 28.

Tejpépek

Általában az instant tejpépekkel kezdődik a csecsemők rászoktatása a cukorra és az édes ízre. – Hiszen az anyatej is édes! – ellenkezhetsz némi joggal, mert ez valóban igaz, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a szoptatott gyerekek, amikor eljön az ideje (tehát nem feltétlenül és éppen hat hónapos korban, hanem talán hónapokkal később), nyitottak az új ízekre, és egyáltalán nem igénylik az édesítést. Az persze más helyzetet teremet, ha csak azért cukrozol valamit, hogy biztosan megegye, szívesebben elfogadja, de pontosan ez az a csapda, amit jobb elkerülni, ha nem akarod olyan cukorfüggővé nevelni, mint amilyen ma sajnos az emberek nagy része. Ha megnézed a tejpépek összetételét, rögtön látszik, hogy hozzáadott cukrot tartalmaznak, legnagyobb arányú összetevőjük a teljes tej, gabonát pedig csak finomított formában kevernek hozzájuk.

Alternatíva:

Jobban jártok és olcsóbban meg is úszod, ha te főzöl neki otthon gabonapépet zabpehelyből, búzadarából. A gabonák önmagukban is édesek, de egy kis friss gyümölcspépet hozzákeverve tökéletesítheted az összhatást, sőt a tápértéket is növelheted. A zabpelyhet és a búzadarát zöldségpépek sűrítésére, kiegészítésére is használhatod.

Üveges bébidesszertek

Indulj ki abból, mi is okozza manapság a fejlett országokban a legtöbb és legsúlyosabb hatású egészségügyi problémát! Igen, a túlsúly/elhízás és az ennek következtében egyre korábbi életkorban kialakuló metabolikus szindróma és kettes típusú cukorbetegség. Mindez főként, de persze nem csak a mértéktelen szénhidrátfogyasztás, a cukrozás, az evés központi jelentőségű programmá válása és persze a desszert szinte kötelező fogássá válása miatt. Csak egy rövid kérdés: ezt a jövőt szánod a gyerekednek? Édességfüggés, túlsúly, fogyókúrák, szenvedés az étrendi változtatások miatt?

Ha nem, akkor hatékony lépést tehetsz ez ellen, ha nem erőlteted ezt a desszerttémát. Lehet, hogy neked hiányzik, mert megszoktad, de a gyereked még csak most kezdené megszokni, hogy mit is szeressen, mi határozza meg majd az ízlését az elkövetkező években! A bébidesszertek egyébként sem tartalmaznak túlzottan sok hasznos összetevőt. A gyümölcsök hőkezelt formában vannak benne, gyakori az édesítés (akár a természetesnek ható gyümölcssűrítménnyel), vitamintartalmuk gyakorlatilag nulla, hacsak nem dúsítják utólag vitaminnal, nyomelemekkel.

Alternatíva:

Jobban jár a gyerek egy sima reszelt almával vagy bármilyen friss idénygyümölcspéppel.

Miért vásárolsz ilyen ételeket?

Gyümölcsjoghurtok

Igen, tudjuk, hogy a gyümölcs egészséges, meg a joghurt is. Akkor a kettő együtt miért ne volna az? A hozzáadott cukor, édesítőszer és a benne levő sokszor álgyümölcs miatt. De még ha valódi is a gyümölcs, biztosan hőkezelt, ami a vitamintartalom elenyészővé vagy jelentéktelenné válását jelenti. Vagyis: táplálkozási szempontból gyakorlatilag értéktelen, olyan kalóriabevitel, amelyhez nem párosul megfelelően magas vitamintartalom.

Alternatíva:

Nem sok munka, összesen három perc otthon valami jobbat összehozni. Egyszerűen keverj össze botmixerrel pár csepp citromlevet, 10 deka friss gyümölcsöt, egy deci natúr joghurtot, és kész is van. Dúsíthatod is darált mandulával vagy kesudióval. Ezerszer jobban jártok! Tálald cicás vagy pónis tálkában, akkor a vonzó, gyerekcsalogató csomagolást is helyettesítetted, és szemetet sem termeltél!

Előre csomagolt tejszeletek

Ennél az árutípusnál a csalogató szó a tej. A tej mint egészséges kalciumforrás. Valójában agyoncukrozott, magas zsírtartalmú süteményekről van szó, amelyeket nem célszerű rendszeresen adni gyerekeknek (sem).

Alternatíva:

Ha otthon sütsz teljes kiőrlésű lisztből piskótát, és mondjuk nyírfacukorral vagy mazsolapéppel édesíted, saját készítésű főzött tejkrémet teszel bele, lényegesen egészségesebb lesz a végeredmény, de még ezt sem kell naponta adni a kicsiknek, hiszen jobb, ha nem szoknak hozzá az édes ízekhez.

Túrós desszertek

Az adalékanyagok széles skálája és a magas hozzáadott cukormennyiség miatt nem javaslom, lényegében ugyanolyan okok miatt, mint a gyümölcsjoghurtot. A nagyon alkalmi fogyasztás persze nem gond, ám ha “a túró egészséges!” felkiáltással naponta megveszitek a gyereknek, az egyértelműen káros szokásokat alakít ki.

Alternatíva:

Keverd össze a sovány túrót pár csepp citromlével, darált dióval, mandulával és nyers gyümölcspéppel.

Kész pudingok

A magas keményítőtartalom magas cukortartalommal párosul, és így gyereknél, felnőttnél erőteljes vércukorszint-ingadozást okoz, miközben a fehérjetartalom meglehetősen alacsony. Még az otthoni főzött puding is inkább kivételesen kerüljön csak az asztalra a vércukorszintre kifejtett kedvezőtlen hatás miatt.

Alternatíva: Pudinghoz hasonló állagot sűrűre főzött zabkásával is elérhetsz, amibe nyersen pépesített idénygyümölcsöt vagy igazi tejszínhabot keverhetsz (persze édesítés nélkül). Így vékonyka, nem túl jó étvágyú gyerekeknek ajánlható, finom és egészséges kalóriabomba lesz belőle.

Kész tejberizs

A többi tejes desszerthez hasonlóan lényegében üres kalória, vagyis a hasznos tápanyagtartalom (vitaminok, nyomelemek, másodlagos növényi anyagok) nagyon kevés, a rosttartalom lényegében nulla. Vagyis inkább csak hizlal, fölösleges vércukorszint-ingadozást okoz, haszna nem sok van.

Alternatíva:

Az otthoni változatot készítheted barna rizsből, teljes tejből, valódi vaníliával művanília helyett, keverhetsz bele igazi, friss málnát, édesítéshez használhatsz banánpépet, mazsolapépet, datolyát vagy érett kajszit. Rögtön szemrevalóbb a lista, ha a saját készítésű változat rost-, fehérje- és vitamintartalmát nézed.

Kekszek

Sajnos sokszor unalom, nyűgösködés ellen osztogatják, vagy azért, hogy az éhes gyerkőc kibírja addig, amíg elkészül az ebéd, vagy hazaértek a játszótérről. A kekszkínálat körülbelül 95 százaléka hasznavehetetlen táplálkozási szempontból: magas a cukortartalom, alacsony a rosttartalom, rengeteg az adalékanyag, aroma, vagyis az üres kalóriák számát gyarapítja, miközben azonkívül, hogy finom és jó elrágcsálni, jóformán semmit sem ad a szervezetnek. Ellenben a fogaknak nem tesz valami jót, a vércukorszintre gyakorolt hatása a többi cukros édességéhez hasonló.

Alternatíva:

Egészségesebb kekszet otthon is süthetsz kizárólag alma, banán és zabpehely vagy hajdinapehely felhasználásával.

Gumicukor és nyalóka

A fogak igazi ellenségei, ezért a végképp nem ajánlható kategóriába tartoznak. Ugyanakkor egyre terjedő szokás, hogy úszás vagy tornafoglalkozás után maga az edző osztogatja jutalomfalatként az ovis korosztálynak, mondván, hogy aki mozog, sportol, az megengedheti magának. Hát nem!

Alternatíva:

Aki mozog, sportol, az különösen ügyeljen arra, hogy hasznos, minőségi üzemanyagot biztosítson a szervezetének, ne pedig hasznavehetetlen, káros, bár kétségkívül jóízű szemetet.

Gyümölcsital

Gyümölcs csak mutatóban van benne, az is hőkezelt állapotban. Cukortartalma magas, a normális összetevők hiányát adalékanyagok sora ellensúlyozza. Ilyesmit akkor sem visz haza az ember, ha ingyen kínálják. Egy fokkal jobb a gyümölcsnektár, még egy fokkal a százszázalékos gyümölcslé, de sajnos, mivel hőkezelt állapotban tartalmazza a gyümölcsöt, lényegében csak kalóriákat viszünk be. Kivétel a százszázalékos paradicsomlé, melynek likopintartalma hőkezelve jobban érvényesül.

Alternatíva:

Tiszta csapvíz szomjúság ellen + friss nyers gyümölcsök, amelyek tartalmazzák azokat a vitaminokat, másodlagos növényi anyagokat és rostokat, no és a finom, természetes ízt, enzimek egész sorát, amelyek miatt a gyümölcsöket esszük és szeretjük már néhány millió éve.

Virsli

A sok édesség után következzék egy igazi favorit a húsospultról! Kétség sem fér hozzá, hogy a legtöbb gyerek rajong érte, valamint a hasonszőrű párizsiért is. Persze ők még nem tudják elolvasni az apróbetűs részt, hogy miből készül, ezért azt sem látják, hogy a virsli sem felel meg annak a kívánalomnak, hogy az egységnyi étel a lehető legmagasabb hasznos tápanyagtartalmú legyen. Hasznosság helyett van benne jókora adag nitrites só, aroma, színezék, ipari szalonna, ízfokozó állagjavító és így tovább.

Alternatíva:

Natúr, jó minőségű sült hús vékonyan szeletelve vagy jó minőségű darált húsból készített házi, sütőben sült kolbászkák, vagy ugyanilyen alapanyagból levesben, főzelékben készre főzött húsgombóc. Ilyen recepteket A Kismama babakonyhája és a Megújulás szülés után című könyvekben találsz!

Ezek is érdekelhetnek: