Kisgyerek

Mekkora lesz a gyerek?

A hossznövekedés az első évben a legnagyobb, 25-30 centit is nőnek a babák a születésnapjukig. Ezután mérséklődik a tempó, a második évben tíz, a harmadik évben nyolc centivel lesznek magasabbak a gyerekek.
2007. November 11.

Milyen ütemben nőnek a gyerekek?

Nagyrészt a genetikai örökségtől függ, mekkorára nőnek végül. Jellemző ugyan, hogy a zsírban és fehérjében gazdag táplálkozásnak köszönhetően egyre magasabbak leszünk, ám ez nemzedékenként csak két és fél centit jelent.

A növekedést az éjszakai és hajnali órákban termelődő hormon szabályozza. A folyamat nagyjából egyenletes, csak láz esetén gyorsul fel. Ősszel és tavasszal sem nyúlnak meg ugrásszerűen a kis lurkók, legfeljebb az előző évszakban eltett ruhák csapják be a szülőket. Ha kíváncsiak vagyunk gyerekünk várható végleges magasságára, a második szülinap tájékán mérjük meg. Ekkorra nagyjából a felnőttkori testhossz felét érik el a kicsik.

Lányoknál az első menzesz után másfél-két évvel, fiúknál a mutálás után mintegy három évvel állapodik meg a növekedés. Előfordul azonban, hogy ezután még egy utolsó megnyúlási szakasz következik, így azok is behozzák lemaradásukat, akik az eddigi fejlődési szakaszokban az alsó határérték közelében jártak.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Kismama magazin