Kisgyerek

Magyar csodagyerekek világraszóló sikerei: a dobos, az énekes és a zongorista

Már ovi előtt föltűnt a tehetségük, élvezik, amit csinálnak. Ők a mi kis csodáink!
2011. Szeptember 20.

A zenei tehetség az egyik legkorábban megnyilvánuló különleges adottság.

(Képünk illusztráció)

A dobos

Japánban mutathatja be tudását egy hat és fél éves debreceni „csodadobos”. Az óvodás Wesser Patrik és tanára, Kovács János ütőhangszeres művész a Debreceni Színjátszó Stúdióval együtt pénteken utazott a keleti szigetországba.

Kovács János négyéves kora óta, két és fél éve foglalkozik az általa dobfenoménnak nevezett gyerekkel, aki már számos fellépésen, legutóbb a Debreceni Jazznapokon bizonyította kivételes tehetségét. Ezúttal a Pinczés István által vezetett Debreceni Színjátszó Stúdióval Tojamában és további hat japán városban mutatják be A gyufaárus kislány című mesét, amelyben tanárával együtt az óvodás debreceni dobos is közreműködik.

Az énekes

Szabó Andrist sokan a Megasztárból ismerik. A vak kisfiú már másfél éves korában tökéletesen énekelte Máté Péter dalait, négyévesen pedig hallás után lejátszott bármit szintetizátoron.

A zongoraművész

Szokolay Ádám zongoraművész ma már tizennégy éves, négyéves korától zongorázik, kilencéves korától járt a Zeneművészeti Egyetemre, számtalan külföldi koncerten van már túl, hatalmas sikert ért el itthon és külföldön.

Forrás: MTI- babaszoba.hu