Kisgyerek

Lerövidítheti az élettartamot a túl sok ülés

Brazil kutatók összesen 54 országból származó adatok elemzésével kimutatták, hogy a napi három óránál több ülés a bármilyen eredetű halálozások 3,8 százalékáért felelős.
2016. Április 14.

Az American Journal of Preventive Medicine című szakfolyóirat online kiadásában megjelent tanulmány szerzői szerint az ülés napi három óránál rövidebb időre való korlátozása átlagosan 0,2 évvel hosszabbíthatja meg az emberek várható élettartamát.

A kutatás újabb bizonyítékkal támasztja alá azt, hogy a túl sok ülés káros az egészségre, és hogy még a rendszeres testmozgás sem elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozzuk a tartós ülés kártékony hatásait.

A brazil kutatók azt vizsgálták, milyen hatást gyakorol az ülési idő lerövidítése a közepes-intenzív testmozgástól függetlenül. Kiderült, hogy már az üléssel töltött idő szerény, mindössze 10 százalékos csökkentése (például naponta 30 perccel kevesebb ülés) is azonnali kedvező hatást gyakorolhat.

„Merészebb változtatások, például 50 százalékos csökkentés vagy napi két órával kevesebb ülés legalább háromszor kevesebb halálozást okozna, mint a 10 százalékos csökkentés vagy napi 30 perccel kevesebb ülés” – mondta a kutatás vezetője, Leandro Rezende a Sao Pauló-i Orvosi Egyetem sajtótájékoztatóján.

A kutatók azonban azt is hozzátették, hogy a túl sok ülés veszélyeire utaló sokasodó bizonyítékok ellenére nagyon nehéz rávenni az embereket arra, hogy változtassanak. A túlzott mértékű ülés nagyon gyakori a mai társadalomban, amit a háztartási gépek, a hosszú ingázás a munkahelyekre, valamint az aktív életmódot nem támogató lakókörnyezetek csak még tovább súlyosbítanak.

Ezek is érdekelhetnek:

  • Túlságosan duci!
  • Az elhízott nők gyermekei nagyobb eséllyel lesznek elhízottak
  • Mozogj együtt a gyermekeddel – bye-bye mamaháj!
  • Állítsuk fel a gyereket a televízió elől!
  • Forrás: Medipress