Kisgyerek

Szobatisztaság: könnyítsük meg a dolgukat!

Számtalan testi-lelki tényező befolyásolja, mikor kezdhetjük végre a szobatisztaságra szoktatást, s hogyan viszonyulnak a gyerekek a bilihez.
2008. Január 22.

Könnyítsük meg a gyerekek dolgát!

A szobatisztaság felé vezető úton az egyik első lépés, hogy a kicsi észrevegye, megérezze az ingert. Ez kétéves kor előtt ritkán teljesül, ezért teljesen fölösleges ennél korábbi időszakban bilire száműzni a gyerkőcöt. Nem ritka még ma sem, hogy a már ülni tudó babát bilire ültetik a szülők, és nagyon megdicsérik, ha véletlenül belepisil vagy belekakil.

A gyerek látja a felnőttek örömét, de nem ért az egészből semmit, hiszen valami olyanért kap dicséretet, amit nem ő csinált: a dolog csak megtörtént vele. Szobatiszta tehát nem lesz sokkal hamarabb, mint ahogy “szoktatás nélkül” lett volna, viszont egyet biztosan megtanul: a kakilással, pisiléssel, illetve a nem kakilással, nem pisiléssel kiválóan tudja irányítani a családot. Örömet és bánatot tud okozni vele, indulatokat képes kiváltani. Olyan eszközt kap a kezébe, amivel később bizonyára élni is fog: a széklet visszatartásával vagy éppen rendszeres bepisiléssel “bünteti” majd szüleit, ha indulatait más módon nem tudja kiélni.

Járja a maga útját!

A legtöbb gyerek másfél éves kora körül magától érdeklődni kezd az iránt, hogy a nagyok vajon hogy csinálják, ez természetes része az életnek. A mindennapi életben szinte elkerülhetetlen is, hogy ezzel szembesüljön. Ha ekkortájt veszünk egy bilit, és időként megmutatjuk neki, ha akarja, kipróbálhatja, majdhogynem eleget tettünk a szobatisztaság kialakításából ránk háruló feladatoknak. Sok gyerek elsőre még nem mutat érdeklődést a dolog iránt, hagyjuk hát békén, tegyük a bilit olyan helyre, ahol szem előtt van, de nincs útban.

Néhány hét múlva újra rákérdezhetünk, hogy nem akarja-e kipróbálni, de lehet, hogy ő maga veszi majd elő a bilit. A nyári időszak sokat segít a kisgyereknek is abban, hogy felismerje és irányítani tudja a folyamatokat. A kertben meztelenül szaladgáló poronty jól érzi és látja a pisilés eredményét. Könnyen lehet, hogy ő maga kezd olyat játszani, hogy vissza tudja-e tartani, főleg, ha kijelölünk neki egy bokrot, vagy kitesszük a bilit, és megkérjük rá, hogy próbálja csak ott kiengedni a pisit.

Ha ez nem sikerül, természetesen nem kell megszidni a gyereket, és ha sikerül, akkor sem kell örömtáncot járnunk: elég egy-két dicsérő szó, és az élet mehet tovább. Van olyan gyerek, akinek elég néhány nap “gyakorlás”, és megtanulja visszatartani a pisilést. Másnál ez elhúzódik, gyakran előfordul, hogy belefeledkezik a játékba, és észre sem veszi, hogy nedves a nadrágja.

A legfontosabb szülői erény itt is a türelem: ne feladatnak tekintsük a szobatisztaság kialakítását. Ez egy érési folyamat, amit a szülőnek támogatnia kell, de nem szabad beleavatkoznia, amíg normális mederben halad.

Normális és kóros

Mi tekintünk normális folyamatnak? Ha a gyerek másfél és hároméves kora között megválik a pelenkától, és képes visszatartani szükségleteit, amíg el nem ér a vécére. Az éjszakai bepisilés még egy-két évig “megengedhető”. Ha viszont még ötéves korában is rendszeresen – nappal vagy éjszaka, hetente legalább egyszer – bepisil, akkor már kóros állapotról beszélhetünk. Ezt a szakirodalom enurézisnek nevezi.

Szakemberhez kell fordulni akkor is, ha gyerekünk már egyszer tartósan (hónapokig) szobatiszta volt, de visszaesett. A kutatók az első esetben – amikor a gyereknek soha nem volt szobatiszta korszaka – nem találtak lelki okot a bepisilésre, a kutatások tanulsága szerint nagy szerepet játszhat az öröklődés. A bepisilés oka lehet még hormonális probléma, vagy a kiválasztó szervek alaki vagy működési rendellenessége. Az enuretikus gyereknek tehát először orvosi kivizsgáláson kell átesnie, és ha kizárták a szervi bajt, akkor érdemes pszichológushoz menni vele.

Mit mond az orvos?

Az enurézis – a mai álláspont szerint – nem önálló betegség, hanem a kiválasztószervek zavart működésének egyik tünete. Feltétlenül foglalkozni kell vele, mert a későbbiekben komoly vesebetegségbe torkollhat, míg ha korán felfedezzük, megelőzhetjük a nagyobb bajt. A bepisilős gyerek nem akaratgyenge, akit megszégyenítéssel kellene jobb belátásra bírni. Nem ritka, hogy őt magát is legalább annyira zavarja a nedves lepedő, mint a szülőket. Néhány egyszerű, nem túl kellemetlen orvosi vizsgálattal sokat meg lehet tudni arról, hogy mi folyik odabenn.

Gyereklelkek titka

Ha egy gyerek kiegyensúlyozott körülmények között él, a fennálló kisebb szervi elváltozásokat le tudja küzdeni, és akaratlagosan meg tudja tanulni az ürítés szabályozását. Ez az állapot viszont ingatag: ha lelki trauma éri (válás, kistestvér születése, kórházi kezelés), a test “leggyengébb pontján” jelenik meg a tünet, újra kezdődik a bepisilés.

Ilyenkor az orvosi kezelés mellett szükség van pszichológus segítségére. Emellett elengedhetetlen, hogy a szülő együttműködjön, és ne szidja, ne verje, de ne is tekintse újra csecsemőnek, ne pelenkázza be, mert ez is növeli a kisgyerek szégyenérzetét. Maga a bepisilés is lehet oka a lelki válságnak: a gyerek nem mer közösségbe menni, táborban vagy ismerősnél aludni, alacsonyabb rendűnek érzi magát kortársainál a “balesetek” miatt. Kialakulhat egy ördögi kör, amit a szülő, az orvos és a pszichológus együttműködésével lehet megszakítani.

Praktikák az átmeneti időszakra

Nem, nem, nem, nem!!! Kiabálja a kisördög, rúgkapál, és világgá szalad a pelenkázás elől. Anyának már eszébe jutott, hogy egyszerűen ráül a gyerek hasára, amíg tisztába teszi… de aztán letett az ötletről. Mégsem kéne a szülőnek nyers testi erőfölényével visszaélnie! A kis dacos eszére viszont képtelenség hatni, így minden pelenkázás küzdelembe torkollik.

Ebben a helyzetben az a jó megoldás, ha lerövidítjük a tortúrát. A Huggies Pull Ups pelenkáját speciálisan bilire szoktatási céllal fejlesztették ki,

– úgy néz ki, mint az igazi fehérnemű

– nagyobb gyereknek szóló grafika díszíti

– nedvszívó rendszere a nemhez alkalmazkodik

– a lányoké pink, Minnie egeres

– a fiúké kék, Minnie egér mosolyog róla

– grafikájuk elhalványul, ha nedvesség éri, jelzi, hogy cserélni kell

– fel- és lehúzható, akár az igazi kisnadrág

– rugalmas oldalsó része kellemes viselet, könnyen eltávolítható, ám tépőzárával vissza is zárható!

Amikor már biztosabbá válik a szobatisztaság, csak arra kell figyelnünk, hogy indulás előtt mindig küldjük el pisilni a gyereket, és ha nagyobb útra indulunk, ne felejtsük otthon a bilit, ha a kicsi ragaszkodik hozzá, hogy azt használja.

Kapcsolódó cikkek:

Forrás: Kismama magazin