Kisgyerek

Kibővülhet a kötelező oltások köre

A kötelező oltási rend kiszélesítéséről dönthet a kormány. Kötelező oltássá tehetik a bárányhimlő, a rotavírus, a meningococcus B és a hepatitisz A elleni oltásokat.
2017. Október 04.

Rég óta téma, hogy néhány betegség elleni védőoltást kötelezővé tenne a kormányzat, ennek szándékáról legutóbb Lázár János nyilatkozott a szokásos kormányinfón. Már több éve javasolják a gyermekorvosok a bárányhimlő elleni vakcina felvételét az oltási rendbe, mert a könnyű gyermekbetegségként számon tartott bárányhimlő az esetek 10 százalékában egyáltalán nem könnyű lefolyású.

Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke a medicalonline.hu-nak elmondta, hogy a bárányhimlős esetek 10 százaléka súlyosnak számít, akár idegrendszeri, akár lágyrész károsodást is okozhat. Ez indokolja, hogy kötelezővé tegyék a varicellát, azaz a bárányhimlő elleni oltást, ahogy azt egyébként a WHO is ajánlja. Jelenleg hazánkban választható védőoltásként szerepel, két egymást követő oltásról van szó, a két oltás 20 ezer forintért vásárolható meg. A két oltás között szűk két hónapnak kell eltelnie és a védettség egy életre szól.

A gyermekorvosok évente 30 ezer esetet jelentenek. Az időskori övsömör, amely a bárányhimlőn átesettek második bárányhimlős betegsége, arra utal, hogy egy komplex kórképről van szó és nem csak egy kis könnyű gyermekbetegségről.

A bárányhimlő ha enyhe lefolyású is, akkor is gyengíti az immunrendszert. A bárányhimlőn átesett gyerekek még hetekig fogékonyak különböző, közösségben elkapható betegségekre. A bárányhimlő fő szezonja a december-januári hónapokra esik, az utána jelentkező influenzajárvány pedig mindig azokat a gyerekeket érinti súlyosan, akik előtte bárányhimlősök voltak. Ezekben az esetekben ráadásul a bárányhimlő nem is súlyos, hanem normális korábbi lefolyásáról van szó – hangsúlyozta Póta György.

Póta Györgyöt arról is kérdezték, hogy mi történik abban az esetben, ha a testvérek egyik tagja megbetegszik, érdemes-e a másikat megelőző jelleggel beoltatni, úgy válaszolt, hogy működik ez a megoldás. A pöttyök megjelenése előtt már egy nappal is fertőző a bárányhimlő, amelynek a fertőző képessége annyira erős, hogy egyetlen vírushordozó 15-20 perc alatt meg is tudja fertőzni azokat, akikkel egy légtérben tartózkodik. Ha egy közösségben, pl. óvodai csoportban megjelenik a bárányhimlő, akkor 72 óráig még érdemes beoltatni a gyerekeket, bár nem minden esetben ad teljes védelmet, az elmondható, hogy a betegség sokkal könnyebb lefolyású lesz.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Bárányhimlő: tünetek, kezelés, veszélyek és oltás
  • Nem csak gyerekbetegség – a bárányhimlő
  • Ezért lehet veszélyes a bárányhimlő!
  • Forrás: MedicalOnline