Kisgyerek

Jót tesz a gyereknek a kistesó

Egészségesebbek azok a gyerekek, akiknek kistestvére van, és az elhízás rizikója is kevésbé veszélyezteti őket- derítette ki egy új amerikai kutatás.
2016. Április 19.

Jót tesz a gyerekeknek a kistesó

A szakemberek szerint akkor lesz a legjobb a testvér “hatása”, ha a gyermek 2 és 4 éves kora között születik meg.

A University of Michigan szakembereinek kutatásából kiderült, hogy azoknál az első osztályos gyermekeknél, akiknek fiatalabb testvérük volt, sokkal egészségesebb BMI-t, vagyis testtömegindexet mértek, mint azoknál, akik egykék voltak. Az egykéknek, illetve az idősebb testvérekkel rendelkezőknek ráadásul háromszor akkora esélye volt az elhízásra. A kutatásba, mely a Pediatrics című szakmai lapban jelent meg, 697 amerikai gyermeket vontak be.

“Az eredményeink azt sugallják, hogy a fiatalabb testvér összességében jót tesz a gyermekek egészségének, főleg az elhízás rizikóját képes csökkenteni. Azonban mindenképpen további vizsgálatokra van szükség, hogy megállapíthassuk, pontosan milyen összefüggések állnak ennek a jelenségnek a hátterében” – mondta dr. Julie Lumeng, fejlődéssel és viselkedéssel foglalkozó gyermek szakorvos, a kutatás vezető szerzője.

A szakemberek szerint az egyik lehetséges magyarázat az alacsonyabb testtömegindexre az, hogy a szülők megváltoztatják az étkezési, ételkészítési szokásaikat, amikor a kistestvér megszületik. Mivel a gyermekek nagyjából három éves koruk körül sajátítják el azokat a szokásokat, melyek hosszú távon is meghatározzák az étrendjüket, a kistestvér születése és az esetleges változások rendkívül nagy hatással vannak rájuk.

Egy másik elképzelés szerint a gyermekek sokkal többet játszanak a kistestvérrel, összességében aktívabbak lesznek, és nem töltenek annyi időt a számítógép, a tablet vagy a tévé előtt, mint egykeként.

A gyermekkori elhízás az egyik legsúlyosabb probléma világszerte, ráadásul egyre nő a kövér gyerekek száma. A kistestvér születésével megváltozik a család dinamikája, szokásai, ezek pedig nagy hatással lehetnek a gyerekekre. Ha sikerül kideríteni, hogy milyen mechanizmusoknak köszönhető ez a jótékony hatás, akkor ezt a tudás azok a családok is sikerrel hasznosíthatják, akik csak egy gyermeket vállalnak. Ez pedig nemcsak a gyermekkori egészségre lehet nagy hatással, hanem a felnőttek állapotára is” – tette hozzá dr. Lumeng.

Kapcsolódó cikkeink gyerekkori elhízás témában: