Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Játék és lélek: árulkodó, mivel és hogyan játszik a gyerek

2008. január 23. | Frissítve: 2017. augusztus 10.

Forrás: Kismama magazin

Ha a gyerek szabadon játszhat, játéka tükrözi a problémáit, félelmeit, vágyait.

Árulkodó lehet, mivel és hogyan játszik a gyerek


Kata éjszakánként sírva riad fel, a mamája sem tudja igazán megnyugtatni. Levi kibírhatatlanul verekedős lett az utóbbi hónapokban, Viki viszont nem szólal meg idegenek előtt, pedig már egy éve oviba jár. A szülők értetlenül állnak a dolog előtt.
Talán szégyellik is, hogy a gyerekük "nincs rendben", de nem találnak megoldást. A gyerekből legalábbis egy szót sem tudnak kihúzni arról, mi lehet a baj.
Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen ő még nem tudja megfogalmazni saját szorongásának okát, nem is tud betekinteni az érzelmeibe. Erre a képességre még sok évet kell várnia. Sőt még azt is mondhatnánk: mi, felnőttek sem mindig vagyunk képesek önmagunk lelki történéseit kívülről látni, értelmezni, megérteni. Egy a szerencsénk: a gyerek önkéntelenül is üzeneteket küld, a saját nyelvén. Van esélyünk megfejteni.

A játék néha gyógyít

A gyerek játékában megelevenedhetnek azok az élmények, amelyekről nem tud vagy nem akar beszélni. Játékában megjelenik, hogy neki magának milyen a viszonya a számára fontos emberekhez, vagyis a családjához, kortársaihoz, illetve hogy ezek az emberek hogyan bánnak egymással.
Ezzel szinte mindent elmond magáról, hiszen a gyerek lelke emberi kapcsolataiban fejlődik: számára a család jelenti az egyetlen kapaszkodót ebben a még ismeretlen, változó világban.
Hogy miért éppen a játék nyelvén fejezi ki magát? A játék biztonságos, megszelídíti a világot. Kiszámítható, mivel ő irányítja: játék közben kiélheti indulatait, megjelenítheti a félelmetes élményeket is. A játék gyógyító ereje abban rejlik, hogy a gyereknél nem válik el egymástól indulat és akarat, érzelem és értelem, játék és valóság. Amikor eljátszik egy történetet, újra átéli, de most már védett körülmények között, hiszen ő maga a helyzet ura.

Biztonságos távolság

Ha a gyerekünk kézbe vesz egy babát, játék katonát, vagy éppen egy szörnyen félelmetes dinoszauruszt, és az ő hangján kezd beszélni, akkor azonosul a játékszerrel, vagyis önmagát, saját érzéseit játssza el, de egyben el is távolodik a saját problémájától, hiszen ez nem ő, "csak" egy baba, egy katona, egy dinó.
Ezzel az áttétellel biztonságos távolságba kerül a problémától: oldódnak a gátlásai, kijátszhatja magából indulatait úgy, hogy nem kell azokat teljesen felvállalnia. Ugyanez a lényege a "játsszuk azt, hogy én vagyok a kiskutya" típusú játékoknak is.

Visszajátszás

A gyerek és a játékszerek megtalálják egymást. Ma már szinte minden családban töménytelen plüssállat, baba, műanyag figura gyűlik össze az évek során, de - ha kell - az apróság kezében a fadarab is puskává válik, a kisautók is tudnak beszélni, vagy akár tömeges közlekedési balesetet "játszani". Az ilyen egy- vagy több szereplős játékok során - ha leskelődnénk - észrevennénk, hogy néha szinte szó szerint újrajátszik bizonyos "élesben átélt" jeleneteket.
Talán még a saját szófordulatainkra is ráismerünk, amikor a báránymama szidja a barikáját, hogy miért nem eszi meg végre az ebédet. A gyerek persze nem játszik el mindent lépésről lépésre: csak a fontos elemeket emeli ki, bizonyos dolgokra csak utal, vagy éppen szimbólumokkal helyettesíti be a szereplőket, eseményeket.
Máskor fordítva történnek a dolgok: a sokszor kicsúfolt vagy megbántott kicsi az eljátszott történetben csúfolódik, gorombáskodik vagy éppen legyőzi a többi szereplőt. Itt már nem is pusztán az esemény felelevenítésről, de valódi gyógyító folyamatról is szó van.

A pszichológusnál

A pszichológusok már a múlt század közepén alkalmazták a szabad és az irányított játékot arra, hogy könnyebben feltárják a gyerek és felnőtt betegek lelki folyamatait. A gyermekpszichiátria játszószobája, a közös bábozás vagy a felnőttek pszichodráma-csoportjai mind ugyanarra a jelenségre alapoztak.
Mára a játékdiagnosztika (vagyis a betegség jellegének és okainak feltárása) és a játékterápia (gyógyítás) elismert része a gyakorlati pszichológiának. A fentiekből tudjuk, hogy a játék milyen mélységig meg tudja jeleníteni a lelki "tartalmakat".
Ám az önfeledt játék többnyire megszakad, vagy más útra terelődik, ha megjelenik a szülő, vagy más, a gyerek életében fontos szereplő. Ahhoz, hogy a gyerek oldottan tudjon játszani, a pszichológusnak különleges kapcsolatot kell kialakítania a vele. El kell érnie, hogy a kicsi bízzon benne, őszinte legyen hozzá, és felszabadultan tudjon játszani a jelenlétében. Neki pedig éreznie kell, hogy itt nem valamiféle teljesítményt várnak el tőle, nem kell jónak lennie, nem akarják minősíteni.
Ez sokszor nem is könnyű, főleg ha "problémás" gyerekről van szó, aki már több orvosi rendelőben megfordult. A terapeuta éppen a játék nyelvén tudja megszólítani - a kicsiket labdázással, gurigázással oldja fel, a nagyobbakat úgy, hogy egy kedves bábbal a kezén fogadja.
Ahogy a báb megmozdul, megszólal, megtörténik a csoda: a gyerek máris egy mesébe kerül. Nem a nénivel kell beszélgetnie, hanem egy bájos kiskacsával, aki ráadásul azt javasolja neki, hogy nyugodtan nézzen körül, bármihez hozzányúlhat, de ha akar, akár haza is mehet. Vajon ki ne akarna összebarátkozni egy ilyen helyes kacsával?
Még a kezdetben szorongó vagy zárkózott gyerekek is mennek vissza a következő találkozásra, csokival a zsebükben. És megkezdődhet a munka, amely a külső szemlélő számára egyszerű együtt játszásnak tűnik.

Műhelytitkok

Ha otthon megkérdezik a gyereket, mit csinált a pszichológus, azt fogja mondani: játszott velem. Vagy éppen azt: nem csinált semmit, csak figyelt. A "csak játék" vagy a semmittevés mögött komoly munka áll.
Amikor a pszichológus a gyerekkel játszik, komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy minden megnyilvánulását elfogadja, ne bírálja, ne befolyásolja, csak nagyon szélsőséges esetben. Minden szavát és mozdulatát ellenőriznie kell még szabad játéknál is. Ugyanez a helyzet, amikor irányított játékról van szó - vagyis ő vet fel témát, ő javasolja, hogy mi történjen játék közben, ő alakítja az egyik szereplőt.
A pszichológus hosszú évek tanulása, önismereti tréningek, továbbképzések és klinikai gyakorlat után lesz képes arra, hogy jókor tudjon a háttérből figyelni, megfelelő időben és módon folyjon bele a játékba, vonjon le következtetéseket a látottakból, hallottakból, utólag följegyezze, elemezze, és ennek eredményeként segítsen megszabadulni a gyereknek félelmeitől, szorongásától vagy parttalan indulataitól.
Egy-egy óra ilyen "csak játék" igazi erőpróbát jelent a pszichológusnak, azzal nehezítve, hogy a rendelőbe lépve saját gondját-baját az ajtón kívül kell hagynia.

Különleges játékszerek

Ahhoz, hogy a lehető legtöbbet megtudjuk a gyerekről, olyan játékokat kell felkínálnunk neki, amelyek előhívják problémáit, érzelmeket, indulatokat keltenek benne.
Mivel a gyerek meghatározó közege - és sokszor a probléma forrása - a család, szükség van a családtagokat jelképező figurákra: apa-, anya-, csecsemő-, gyerek-, nagyanya-, nagyapabábra vagy -babára. Mivel a kicsi sokszor szimbólumokban gondolkodik, szívesen használ olyan figurákat, amelyek áttételesen jelenítik meg vagy sűrítik magukba mindazt, amit közölni akar.
Az óriás jelképezheti az apát, aki megszidta, a tündér az anyát, aki mindig megvédi. A kutya megjelenítheti a vadságot, de a hűséget vagy az őszinteséget, a biztonságot is. Ahhoz, hogy a pszichológus értelmezni tudja az eljátszott jelenetet, ismernie kell a családi hátteret, vagyis a szülőkkel is beszélgetnie kell. Ez nem jelenti azt, hogy kibeszéli a gyereket a szülők előtt.
A titkok elárulása ugyanis a terapeuta és a gyerek közötti bizalom elvesztésével járna. Ezzel elveszne az esély a gyógyulásra. A gyerek problémáinak jó része ugyanis a biztonság elvesztéséből fakad.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék