Kisgyerek

Hogyan előzhetjük meg a székrekedés baba- és kisgyermekkorban?

A székrekedés gyakori probléma gyermekkorban. Kialakulása általában a táplálkozási szokásokkal és a mozgáshiánnyal függ össze, ám bizonyos esetekben súlyos betegséget is jelezhet.
2016. December 01.

Hogyan előzhetjük meg a székrekedés baba- és kisgyermekkorban?

Jó alapanyagok és elegendő folyadék

Székrekedésről beszélünk, ha a gyermeknek heti három alkalomnál kevesebbszer van széklete; a széklet kemény, nehezen távozik, a gyermek erőlködik közben. A kellemetlen és sokszor fájdalommal is járó jelenség oka elsősorban a túl kevés folyadék fogyasztás és a rostszegény táplálkozás – mondta el dr. Polgár Marianne gyermekgyógyász, gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa.

“Általában olyan gyerekeknél találkozom ezzel a problémával, akikről a szülők elmondása alapján kiderül, hogy sok feldolgozott élelmiszert fogyasztanak, fehér kenyeret, sajtokat és húsokat. Ezzel szemben alig kerül a tányérjukra a bélrendszer működését támogató, teljes kiőrlésű kenyér, gyümölcs vagy zöldség.” A főorvosnő szerint az is probléma, hogy a gyerekek kevés folyadékot fogyasztanak. Erről árulkodik, ha az iskolából hazatérve a gyermek rendszeresen fáradt, gyakran fáj a feje, nehezen koncentrál, de a kellemetlen szájszag is utalhat erre.

Csecsemőknél és kisgyermekeknél is jelentkezhet

A táplálkozási szokások megváltozása az egész gyomor- és bélrendszer működésére hatással van. Kisebbeknél átmeneti székrekedés előfordulhat, amikor anyatejes táplálásról tápszerre váltanak, de a hozzátáplálás időszakában, az új ételek bevezetése kapcsán is jelentkezhetnek problémák. A székrekedés oka lehet nagyobbaknál, hogy a gyerekek sokszor úgy elmerülnek a játékban, hogy nem szívesen szakítják félbe, ezért inkább visszatartják és nem mennek el a wc-re. Sajnos emiatt később nehezebb lesz elvégeznie a dolgát, könnyen székrekedés is kialakulhat.

Minden életkorban jelen van: a stressz

Kisebbeknél a szobatisztaságra szoktatás időszakában jelentkezhet székrekedés. Ilyenkor a gyermek gyakran maga tartja vissza a székletét, ha nem elég érett még a feladatra, vagy túl nagy stresszt jelent számára. Ilyen esetben jobb nem siettetni a folyamatot, később tegyünk újra próbát, pár hét kihagyás után térjünk rá vissza. Nagyobbaknál előfordulhat, hogy az óvodában, iskolában nem mer kikéredzkedni, ezért tartja vissza. A családi, vagy iskolai konfliktusok, stresszhelyzetek is okozhatnak kellemetlen hasi panaszokat. Ez egyéntől függően lehet akár székrekedés, de hasmenés is.

Tanácsok a megelőzéshez

A táplálkozás szerepe nagyon fontos, ha a gyermek korábban nem fogyasztotta, akkor fokozatosan vezessük be a rostokat az étrendjébe – tanácsolja dr. Polgár Marianne. A teljes kiőrlésű gabonafélékben, gyümölcsökben és zöldségekben sok rost található. Fogyasztásuk azért előnyös, mert a rostok serkentik a bélmozgást, növelik a béltartalom mennyiségét és megakadályozzák a széklet megkeményedését, ezáltal gátolják a székrekedés kialakulását. Fontos azonban megjegyezni, hogy a kedvező élettani hatásaik csak bőséges folyadék fogyasztás mellett érvényesülnek.

A bélmozgást serkenti a rendszeres mozgás, ezért is fontos, hogy minden gyermek sportoljon valamit, vagy a délutánból egy órát a szabadban töltsön, biciklizzen, labdázzon.

Fontos, hogy már kisebb korban is kialakítsunk egy rutint, szánjon rá időt, ha szükséges, akkor hagyja abba a játékot és menjen el wc-re, amikor az ingert érzi.

Kisebbeknél, ha a tápszer okozza a gondot, akkor van lehetőség annak cseréjére. Érdemes prebiotikummal dúsított tápszert választani, de nagyobbaknál is hasznos a pre- és probiotikumok szedése, mert kedvezően befolyásolja a bélflóra működését.

Mikor forduljunk orvoshoz?

Ha a felsorolt változtatások mellett sem javul a helyzet, akkor 2-3 hét után érdemes orvoshoz fordulni. Fontos, hogy orvosi utasítás nélkül ne kezdjünk el semmilyen hashajtó készítményt adni a gyermeknek!

Kapcsolódó cikkeink székrekedés témában:

Forrás: Budai Allergiaközpont