Kisgyerek

Gyerekbarát lakberendezés

Saját kis szobájának majd a kiskamasz örül, aki szívesen félrevonul a felnőttek elől kuckójába. A kicsik állandóan a nyomunkban vannak, éppen ezért az egész lakást beterítik játékaikkal.
2013. Szeptember 25.

A legnagyobb szobát rendezzük be játszóterületnek, így nagyobb a valószínűsége, hogy csemeténk valóban itt fog játszani. Különítsünk el egy kis sarkot alvóhelynek, pihenésre. Végezzük itt a gyerek közelében mindazt, amit lehet. Hozzuk be például a vasalóállványt, vagy tálcán a megtisztítandó zöldséget.

A kisebb és félreeső szobába menekítsük a számunkra fontos dolgokat: tévé, íróasztal, mini hifirendszer, ezekkel úgyis csak zavarnánk a gyereket. Ide vonulhatunk vissza dolgozni, pihenni, beszélgetni. Egyszerűbb, ha a felnőttek zugába egyáltalán nem engedjük be gyerkőcünket.

Biztonság a lakásban

A biztonsági felszerelések nem helyettesítik állandó jelenlétünket, sokszor inkább saját kényelmünket szolgálják. Lakásunk célszerű berendezésével és helyes szokások kialakításával is segíthetünk az állandó “ne nyúlj hozzá!” helyzeten.

  • A tűzhely szélére erősítsünk rácsot, gombjait lássuk el védőgombbal, hogy ne tekergethesse, a hűtő ajtajára szereljünk zárat, így nem nyitogathatja. A forró sütő ajtaját sem tudja kinyitni, ha sütőzárral látjuk el.
  • A fiókokat lássuk el kiesésgátlóval, a szekrényajtókat biztosítsuk zárral, ezzel megelőzhetjük, hogy folyamatosan kipakolja tartalmukat. Az asztal éles sarkaira tapasszunk sarokvédőt. Különösen fontos, hogy a dugaszolóaljzatokat műanyag dugókkal zárjuk be.
  • A gyógyszereket és tisztítószereket zárt helyen tároljuk. A kádat és a szőnyegeket lássuk el csúszásgátlóval.
  • Az ablakokra szereljünk nyílászárat, így a résnyire nyitott ablakon keresztül szellőztethetünk, anélkül, hogy a kicsi kijjebb tudná tolni. A lépcső elé, illetve más ajtónyílásba illesszünk rácsot. Az ajtókra szereljünk becsukódásgátlót, illetve ajtóstopot, nehogy odacsípje az ujját a kis lurkó.
  • Balesetmegelőzés a fürdőszobában

    Attól fogva, hogy a kisgyerek kinövi a babakádat, és a nagyokat utánozva elkezdi “használni” a fürdőszobát, fokozottabban kell ügyelnünk a biztonságra.

  • Fektessünk csúszásgátló gumiszőnyeget a zuhanyfülke, illetve a kád aljába.
  • Csak olyan fürdőszobaszőnyeget használjunk, amelynek alsó felülete gumírozott, jól tapad.
  • Mindig ellenőrizzük a fürdővíz hőfokát, mielőtt belemászik a gyerek.
  • Lassan tegyük a vízbe a gyereket, és a kád vízcsaptól távol eső részébe ültessük.
  • A már jól ülő gyerek is eldőlhet a vízben, ezért maradjunk mellette, például üljünk a kád szélére.
  • A fürdéshez szükséges holmikat előre készítsük oda, ne kelljen ellépni a gyerek mellől.
  • Nagyobb gyerekkel se hagyjuk magára a kicsit a fürdőben! Már két és fél centis vízbe is belefulladhat. Ha csöng a telefon vagy ajtót kell nyitnunk, inkább vegyük ki a kicsit, és burkoljuk frottírlepedőbe.
  • Ne hagyjunk a kicsi keze ügyében sem sampont, sem habfürdőt!
  • Eszünkbe ne jusson a kicsi haját szárítani úgy, hogy ő közben a vízben ül! Semmilyen elektromos berendezést ne felejtsünk a kád közelében!
  • A tisztítószereket és más vegyi anyagokat, például sebtisztításhoz használatos alkoholt, arcszeszt, jódot csak zárt szekrényben szabadna tárolni.

    Megráz, vigyázz!

    Életbevágóan fontos a baleset-megelőzés. Mielőtt a mászni tudó kisbabát kivesszük a járókából, járjuk körbe néhányszor hason csúszva a lakást – bármilyen viccesnek is tűnik az ötlet. Így a kicsi szemszögéből deríthetjük fel a rá leselkedő veszélyeket. Tegyünk biztonsági dugót a dugaszoló aljzatokba, tüntessük el szem elől a csatlakozásokat, elektromos vezetékeket, számoljuk fel az ideiglenesen szigetelő szalaggal javított kábeleket.

    A kisgyerek nem rendelkezik a mi tudásunkkal, kíváncsisága szörnyű helyzetekbe sodorhatja. A lakásban véletlenül talált hegyes tárgyakat, hajcsatot, kötőtűt, szöget beledughatja a dugaszolóaljzatba, lecsipkedheti a szigetelőszalagot, miközben a mama porszívózik, megrághatja a vezetéket. Az áramütés izomgörcsöt okozhat, így a pici keze nem tudja elengedni az áramforrást.

    Legfontosabb, hogy megszüntessük a folyamatos áramátáramlást: áramtalanítsuk a lakást, húzzuk ki a csatlakozót, vagy a gyereket húzzuk el az áramforrástól. Ne nyúljunk hozzá puszta kézzel! Tekerjünk egy kéznél levő ruhát a lábára, kotorjuk odébb a testét a söprűnyéllel vagy használjunk más, nem vezető anyagot, például bőrövet, széklábat. Hívjunk mentőt, ha nincs magánál, ám akkor is forduljunk orvoshoz, ha látszólag csak az áram be- és kilépési helyén mutatkozik égési sérülés.

    Az áram károsíthatja a belső szerveket, a szívet, vesét, idegrendszert. Fontos, hogy a lakásban kisgyerekével egyedül levő anyuka saját testi épségére is ügyeljen az elektromos háztartási berendezések kezelése során. Ne ejtsünk bekapcsolt elektromos készüléket, például hajszárítót, botmixert a vízzel telt kádba, mosogatóba, illetve csak akkor nyúljunk utána, ha már kihúztuk a csatlakozóját.

    Ne szárítsuk a baba haját, miközben a kádban ül! Távolítsunk el minden elektromos berendezést a fürdőkád közeléből. Ne felejtsük a kád szélén a mobiltelefont, és ne használjuk a kádban ülve.

    Nem jó ötlet a kipirosodott popót hajszárítóval szárítgatni, mert az esetleges vízsugár (pisi) a hajszárítóval érintkezve áramkört hoz létre.

    Biztonság a lakásban

    Amikor a kisgyerek felfedezőútra indul a lakásban, szét kell néznünk az ő szemszögéből is. A gyerek fejlődésének megfelelően időről időre ellenőrizzük óvintézkedéseinket.

  • Dugaszoljuk be a használaton kívüli konnektorokat, vagy szereltessünk fel biztonsági dugaszoló aljzatokat. A vezetékeket rögzítsük kábelterelővel olyan helyre, ahonnan a kisgyerek nem tudja a zsinórnál fogva magára rántani a villamos berendezést
  • .

  • Gyógyszereket és vegyi anyagokat csak zárható szekrényben szabad tárolni.
  • A tűzhely szélére szerelhető rács megakadályozza, hogy a kicsi magára rántsa a forró ételt.
  • Nem fogja fiókba, ajtóba csípni a kezét, ha becsapódásgátlót szerelünk fel.
  • Ragasszunk az asztal éles sarkaira kerek gumivédőket, így nem fáj annyira, ha nekimegy a gyerek.
  • A nagyobb üvegfelületeket vonjunk be védőfóliával. Ez megakadályozza, hogy törés esetén megvágják a gyereket a szertehulló üvegszilánkok.
  • Ha csöngetnek, vagy csöng a telefon, ne hagyjuk a gyereket a konyhában, a fürdőkádban, a pelenkázón, az erkélyen, satöbbi. Házimunkánk során ne felejtsünk elöl gyógyszeres dobozt, ollót, tűt, ragasztót, körömlakkot, növénytápot és más hasonlóan veszélyes holmit. Vigyük sokat szabadba a kicsit, hogy kellően elfáradjon, kedvére mozoghasson, akkor nyugodtabban viselkedik a lakásban. Tartózkodjunk mindig abban a helyiségben, ahol ő, még ha nem is mindig vele foglalkozunk.

    Balesetveszély a magasban

    Erkélyünk kellemes levegőzőhely lehet, ám gondoljuk végig a veszélyforrásokat, és rendezzük be biztonságosan.

  • Ha rendszerint nyitva tartjuk az ablakot, szereljünk rá teljes magasságig rácsot – futónövénnyel barátságosabbá tehetjük. Bukóablakot ne hagyjunk nyitva, ha kimegyünk a szobából.
  • Az erkélyen csak függőleges irányú rács, korlát lehet. Ne vigyünk ki kisszéket, ládát, mert ezeket a korláthoz tolhatja, és felkapaszkodhat rájuk a kisgyerek. Inkább csak takarót vagy párnát tegyünk a földre.
  • Különösen nagy a kísértés, ha felmászás nélkül nem lát ki a kisgyerek. Készítsünk inkább kis leshelyeket a zárt balkonba, hogy kikandikálhasson.
  • Az erkélyről leeső kisautó, építőkocka a lent állókra is veszélyes lehet, ezért feszítsünk sűrű hálót a korlátra. Terítsünk le a kelleténél kicsit nagyobb padlóburkolatot (például műanyag padlót vagy szőnyeget), így nem lesz rés a korlát és a kövezet között. Ha a kicsi elesik, nem üti meg magát annyira.
  • Kapcsolódó cikkeink:

  • Biztonság a gyerekszobában
  • Így teremts bababiztos otthont
  • 7 mindennapi tárgy, amely halálos balesetet okozhat a gyerekszobában!
  • Forrás: Kismama magazin