Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Főzz Demcsák Zsuzsával!

2012. január 16.

Forrás: babaszoba.hu

Hogyan lett konyhatündér a népszerű műsorvezető? Maga meséli el a történetét.


Február 19-én született meg a kisfiam, és a szülés nagyon jó élmény volt számomra. Az első napok olyanok voltak, mintha álomvilágban élnék. Kinéztem a kórház ablakán, és nagy, sűrű pelyhekben hullott a hó, a férjem mellkasán békésen szundított a kisfiunk, én soha olyan boldognak nem éreztem magam, minden tökéletesen harmonikus volt körülöttem. Meg is beszéltük még ott a kórházban, hogy jöhet a második gyerek, egy kislány. Aztán pár nap után hazamentünk, és hirtelen belecsöppentem a valóságba. Lepakoltunk, elrendeztük a kisfiunk dolgait, majd a férjem megpuszilt minket, és közölte, hogy megy dolgozni. Abban a pillanatban döbbentem rá, szinten pánikszerűen, hogy az én életem végérvényesen megváltozott. Itt van ez a gyerek, akire mostantól kezdve minden pillanatban én vigyázok, és csak tőlem függ, hogyan érzi magát, mit eszik, mivel játszik, mennyire lesz egészséges. Édesanyám tanácsára hamar kialakítottam egy rendszert az életünkben, ami állandóságot hozott neki is, és bevallom, nekem is, aki addig hírből sem ismertem az időbeosztást.

Újabb gólyahír

Rövid időre visszamentem dolgozni. Az MTV-től mentem gyesre, aztán amikor a kisfiam három hónapos lett, megkeresett az egyik legtapasztaltabb és legelismertebb televíziós rendező, hogy vállaljam el egy heti egynapos elfoglaltsággal járó showműsor vezetését. Emlékszem, ahogy ültem vele szemben, a kisfiamat éppen büfiztettem a hátamon, és (kiemelés) arra gondoltam, hogy újra mehetnék felnőttek közé, a pizsamám helyett akár szép ruhákat vehetnék fel, és urambocsá' újra vonzó nőnek érezhetném magam.
Elképesztően szerencsések voltunk, mivel amint elhatároztuk, hogy legyen egy második gyerekünk, rögtön teherbe is estem. A lányom születése után azonban úgy éreztem, hogy nem két gyerekem van, hanem legalább ezer, és lázálomszerű napok követték egymást a pici és a még kisebb gyerekkel otthon. Felváltva pelenkáztam, szoptattam, etettem, altattam, játszottam, és minden este alig vártam, hogy hazajöjjön a férjem. Viszont amint Tamara betöltötte a hat hónapot, napról napra rohamléptekben javult a helyzet, és onnantól kezdtem igazán élvezni a gyerekeimmel töltött időt. Azért csodásak voltak azok a hétköznapok és az apró örömök, amiket már ők ketten nyújtottak. Összesen három évig voltam otthon velük.

Egy napba belefér

Általában öt óra alvással beérem, de az is előfordul, hogy már a gyerekekkel elalszom a mese közben. Sok minden belefér egy napba, ha az ember elég korán elkezdi. Négy és fél öt között kelek, fél tízig adásban vagyok, majd felkészülök a következő napi témákból. Ezenkívül heti rendszerességgel írok egy magazinnak, és dolgozom a röplabdaszövetségnek is. Az ügyeim elintézése után délután fél négykor indulok az óvodába, következnek a különórák, sportfoglalkozások nekik, edzés nekem. Hazaérünk hét óra körül, megvacsorázunk, lefektetem a gyerekeket, azután újból számítógép elé ülök. Pénteken viszont, ha törik, ha szakad, egy órakor leteszem a lantot, és irány az óvoda. Az egész délután a gyerekeké, ilyenkor azt csinálunk, amit szeretnének. Jöhet állatkert vagy vidámpark, Margitsziget, vagy otthoni tévézés, bármi... péntekenként nálunk kívánságműsor van.

Elkezdtem főzni

Tudtam, hogy csak egészséges ételeket vagyok hajlandó adni nekik, ezt pedig csak úgy tehetem meg nyugodt szívvel, ha én állítom össze az alapanyagokat. Soha nem felejtem el az első próbálkozásaimat a konyhában. Telefonos segítséggel készítettem el minden ételt. Nagymamáimat, anyukámat hívtam a karomon ülő gyerekkel - mialatt a másik az etetőszékben ülve hangosan követelte az ennivalót -, hogy most azonnal segítsenek, mert a gyerekek éhesek, én pedig ezt és ezt az ételt találtam ki nekik mára. Így indult, de ma már nem itt tartunk. Volt egy olyan időszakom, amikor egy betegség miatt magam alatt voltam - ekkor kezdtem sütni. Három-négy napig sütöttem, ekkor tudtam meditálni, feltöltődni. Nem én ettem meg a sok süteményt, de a család, a barátok mindig készségesen besegítettek. Sokat tanultam a kisgyerekes ismerőseimtől, barátnőktől, és elkezdtem gyűjteni a szakácskönyveket. Amikor idén nyáron ismét kényszerpihenőre ítéltettem a sorozatos mandulaműtéteim miatt, elkezdtem leírogatni, ami a fejemben volt.

Csak a gyerekekkel együtt

Mivel a gyerekeim mindig velem voltak, vittem őket mindenhová magammal, így a konyhában is együtt kötöttünk ki. Amíg én főztem, ők sem ültek a tévé előtt, inkább megpróbáltam bevonni őket. Szeretnek segíteni, szívesen részt vesznek a felnőttfeladatokban, és hamar megtanulnak mindent.
A könyv fejezeteit a mi életünk köré csoportosítottam, és a praktikum oldaláról közelítettem meg. Egyrészt mindig is a gyerekek szája íze szerint próbáltam meg főzni, de egészséges összetevők, sok zöldség felhasználásával, másrészt szeretem a nagy vendégségeket, és ilyenkor rogyadozik az asztal a sok finomságtól - e kettőt kellett kombinálni. Szó esik arról is, mit kezdjünk, ha este fáradtan beesünk a lakásba, és csak háromféle hozzávaló van a hűtőben. Nem szeretek ételt kidobni, így az is foglalkoztatott, hogyan hasznosítsuk a vendégség utáni maradékokat. A receptjeimben az a közös, hogy mindegyik rendkívül gyorsan és egyszerűen elkészíthető. Ez alól egy kivétel van, a születésnap. De egyszer egy évben, azt gondolom, nem túl nagy áldozat akár napokat is készülni azért, hogy emlékezetessé tegyük a gyerekek születésnapját. Mivel egészségesen étkezünk, nyilván az összes receptem ennek megfelelő, de semmi szélsőség. A kisfiam például már a pocakomban sem kívánta soha a húst, most sem nagyon szereti, kivéve a halat. Az a kedvence. Ezért került a könyvbe külön egy halas fejezet is, ami nem is baj, hiszen méltatlanul kevés halételt fogyasztunk. És természetesen külön fejezet foglalkozik a gyerekek első számú nagy kedvencével, a tésztával.

Ilyen az ízlésem

Magam is nagyon szeretem a halat, a zöldségeket és gyümölcsöket. Salátarajongó vagyok. Szerencsére az egészséges ételeket szeretem, így nem kell erőszakot tenni magamon. A szöveget az első betűtől az utolsóig én írtam. Nem is adhattam volna ki a kezemből, hiszen akkor nem tudtam volna megfőzni. A beszerzéstől a fotózásig mindenben részt vettem, így jó fél éve a mindennapi munkám és teendőim mellett, a hétvégéket is beleértve, a könyvvel vagyok elfoglalva. Pedig sokan segítettek: az eszközöket a fotózásra úgy adták össze az óvodástársak anyukái és a barátok. A szomszédok receptekkel, ötletekkel támogattak. Azt például, hogy a fejezetek végén fázisfotókban mutassam be a gyerekfeladatokat, Beni egyik barátja, egy autista szomszéd kisfiú ihlette, akivel a szülei csak képekben tudtak kommunikálni.

Tőlük tanultam

Főzni tőlem tanultak a gyerekeim, cserébe megtanították nekem, hogy előítéletektől mentesen tudjak másokhoz közeledni. Mérhetetlen türelmet tanultam tőlük, és hogy a döntéseimnél a saját érdekeim elé helyezzem az övéket. Úgy ölelni, úgy szeretni nem tudok senkit, mint őket. Az a titkos kívánságom, hogy az erős kötelék, ami köztünk van, kamaszkorukban is megmaradjon.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék