Kisgyerek

Ezért fontosak a családi rituálék

Egy felmérés szerint azok az óvodások, akiknek a szüleik gyakran énekelnek és mesélnek, illetve ahol sokszor eszik együtt a család, érzelmileg egészségesebbek és szociálisan is fejlettebbek azoknál, akiknél nincsenek meg ezek a szokások.
2014. Április 06.

A kutatók több mint 8500 gyereket kísértek figyelemmel abból a szempontból, hogy kinél milyen családi szokások voltak jellemzőek, és megállapították, hogy minden egyes rituálé 47 százalékkal növelte az esélyét annak, hogy a gyerekeknél magas fokú társas-érzelmi egészség alakuljon ki. A társas-érzelmi egészség annyit jelent, hogy a gyerek képes kifejezni a saját érzéseit, megérteni másokét, illetve képes a kortársaival és a felnőttekkel is jó kapcsolatot kialakítani.

Amint azt a kutatást vezető dr. Elisa Muniz, a New York-i Bronx Lebanon Kórház szakembere kifejtette, ezek a készségek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy valaki az iskolában helyt álljon, és jól teljesítsen. A kutatásban résztvevő gyerekek 2001-ben születtek és valamennyiüket születésüktől kezdve az óvodába lépésig kísérték figyelemmel, az adatokat pedig különböző, a gyerekekkel foglalkozó személyektől – szülőktől, gondozóktól – gyűjtötték be. A szakemberek olyan körülményekre kérdeztek rá, hogy például eszik-e a család közösen legalább hetente ötször, olvasnak-e mesét, mesélnek-e történeteket vagy énekelnek-e a gyerekeknek legalább hetente háromszor, illetve, hogy játszanak-e velük legalább párszor egy héten.

Az eredmények azt mutatták, hogy míg azok közül a gyerekek közül, akiknél semmilyen családi rituálé nem volt, csupán 11 százaléknak volt magas a társas-érzelmi egészségi állapota, addig azok között, akiknél mind az öt közös tevékenység elő szokott fordulni, ez az arány már 25 százalék volt. Összességében a gyerekek háromnegyedének a mindennapjaira volt jellemző az öt rituáléból legalább három.

A Journal of Developmental and Behavioural Paediatrics című lapban közzétett vizsgálat eredményei nem lepték meg túlzottan a szakértőket, hiszen nyilvánvaló, hogy aki boldog és biztonságban érzi magát, az jóval könnyebben tanul és lép kapcsolatba másokkal, mint az, akit elhanyagolnak, és nem érzi jól magát otthon.

Dr. Claire McCarthy, a Boston Gyermekkórház gyerekgyógyásza hozzátette, hogy a bevett családi szokások a későbbi előmenetelben is fontos szerepet játszanak, mivel olyan készségeket segítenek elsajátítani a gyerekek számára, mint a problémamegoldás, a tárgyalásra való képesség, a tervezés, illetve a türelem.

A szülők tehát nagyon sokat tehetnek azért, hogy gyerekeik később sikeresek legyenek az iskolában vagy a munkahelyükön, a fenti családi rituálék mellett akár egy közös esti filmnézés, egy nagy séta, vagy egy közös főzés is hasonlóan hasznos lehet. Minden család másmilyen, ezért minden családban együtt kell kialakítani azokat a szokásokat, melyekben mindenki szívesen részt vesz, és ami a gyerek számára örömöt és biztonságot nyújt.

A közös programok erősítik a családi kapcsolatokat

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Medipress