Kisgyerek

Éjszakai pánikroham

A gyerek sírva, kiabálva ébred, felül vagy kiszáll az ágyából, esetleg járkál. Hiába beszélünk hozzá, nem válaszol, majd megnyugszik. Másnap rendszerint nem emlékszik semmire. Ez a pavor nocturnus (éjjeli felriadás), melyet rossz álmok okozhatnak.
2008. Január 27.

Minden harmadik kettő és hét év közötti gyereknél előfordul. A kutatók szerint az agy fejlettségi állapota okozza ezt a jelenséget, így nem tehetünk ellene semmit. Ha nem emlékszik rá másnap, inkább ne is említsük neki.

Éjszakai pánikroham

Az éjszakai felriadás másik leggyakoribb oka minden kétséget kizáróan a rossz álom, melyről a gyerek éjszaka vagy másnap reggel rendszerint be is számol.

Kettő- és tízéves kor között átlagosan minden második gyerekkel előfordul ilyesmi. Míg a fiúk álmukban is harcolnak, a lányok dermedten rettegnek a szörnytől. Minél idősebbek, annál részletesebben tudják elmesélni az álmot. Általában kiderül, hogy a napközben átélt félelmek, izgalmak térnek vissza éjszaka. Mivel ebben az életszakaszban a gyereket bőven éri új benyomás, nem csoda, ha az éjszakák is nyugtalanabbul telnek. Az álmok segítenek feldolgozni a nappali eseményeket.

Nemcsak a rossz élmények hagynak nyomot az álomban, hanem az izgalmasak vagy a felnőttek számára közömbösek is. Néha testi oka is lehet a rossz álomnak: eldugult orr, nehéz vacsora. Tízéves korig a gyerekek nem tudnak mindig egyértelműen különbséget tenni álom és valóság között, ezért félnek annyira álmukból felriadva az őket üldöző vadállattól, szörnytől. Takarónk alatt hamar megnyugszanak, hiszen úgy hiszik, édesapa és édesanya minden bajt el tud hárítani.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Kismama magazin