Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Egyformán szeretni?Az apa-fiú kapcsolatról

2012. január 4. | Frissítve: 2016. március 25.

Forrás: Kismama magazin

Vajon lehet-e minden gyerekünket egyformán szeretni? Mi rejlik az apa-gyerek kapcsolat mélyén? A pszichológus válaszol.

Egyformán szeretni?

Kedves Judit!
Mit tegyek, ha úgy érzem, hogy párom jobban szereti egyik fiát, mint a másikat? A nagyobbik fiam két és fél éves. A megszólalásig hasonlít az apjára, külsőleg és természetben is. Gyönyörű volt a születése, hatalmas élmény az apjának. Gabó tüneményes kisbaba volt, szopizott, alig sírt, sokat aludt. A mai napig nagyon jó a természete, könnyű vele.

Aztán megszületett Isti, aki most kilenc hónapos. Már az érkezése sem ment terv szerint, az apja majdnem lekéste a nagy eseményt. Rettentően sokat sírt, napközben alig aludt, minden "újszülöttbaj" kijött rajta. Senkire sem hasonlított a családból, a párom egyszer ki is fakadt, hogy biztos elcserélték a kórházban. Fürdetni ugyan ő fürdette, de a többi feladatból nem kért; szinte minden szabadidejét a naggyal töltötte.

Aztán amikor Isti elkezdett mászni, az addig angyali szelídségű nagyfiún kitört a féltékenység és az agresszivitás. A párom mondta is, hogy állandó lelkiismeret-furdalása van emiatt, szerinte Isti korábban jött a kelleténél, ha most csak Gabó lenne, vele már milyen jól megvolnánk.

Úgy érzem, szeretetben, odafigyelésben Gabó a maximumot kapja, Isti meg alig valamit. Nem szeretném, ha egész életét az apja szeretetéért való küzdelem határozná meg.
K. Melinda, Budapest
Kedves Melinda!
Ha ezzel a problémával egy pszichológus rendelőjében kopogtatnál, biztosan hosszas beszélgetés alakulna ki közted és a szakember között. Többek között a következő kérdések merülnének fel: akartátok-e mindketten a második gyereket? Jókor jött-e a baba? Mi volt előbb: az "újszülöttbajok", vagy a csalódás a piciben? Miért annyira fontos, hogy hasonlít-e valakire? Érdemes ezeket átgondolni, talán egyik-másik válasz rávilágít az okokra, ha nem is hoz azonnali megoldást.

A föntiektől függetlenül elmondok néhány fontos tapasztalatot. Az egyik az, hogy sok apa egyre kevésbé lelkesen vesz részt az új gyerekekről való gondoskodásban: a második gyereket már ritkábban böfizteti, ringatja, a harmadikat pedig még annyira sem. De ez nem jelenti azt, hogy kevésbé szereti. Egy férfinak nagyon nehéz dolga van ilyenkor: ő nem készül olyan mértékben a gyerek fogadására, mint az anya. Az ő testében nem fejlődik élet, a szüléskor, szoptatáskor felszabaduló hormonok nem támogatják azt, hogy mély kötődés alakuljon ki a csecsemő és őközötte.

Az apa szinte készen kap egy gyereket, aki meglehetősen sok kényelmetlenséget okoz, és nagyon kevés "előnnyel jár" újszülöttkorában. Nem akarom lekicsinyelni az apai szeretetet, hiszen a gyakorlati élet azt mutatja, hogy hosszadalmasabban és bonyolultabb mechanizmusok során alakul ki, mint az anyai szeretet - pedig az se gyerekjáték.

Tegyük még hozzá azt, hogy akár anya, akár apa valaki, egyáltalán nem biztos, hogy összepasszol a gyerekével a temperamentuma, személyisége. Ez mindenkinek megnehezítheti a dolgát. Szerencsére nagyon rugalmas az idegrendszerünk, alkalmazkodunk, változunk, összecsiszolódunk, vagy hirtelen felfedezünk egymásban olyan dolgokat, amiket eddig még nem, és ezek segítségével közelebb kerülünk egymáshoz. Lehet, hogy ezzel a kisbabával az apának most nehéz együtt élni, de később nagyon fogja élvezni az elevenségét, okosságát, ügyességét, mozgékonyságát, vagyis egymásra találnak. Úgy gondolom, lehet ebben bízni, nem kell az első nyolc hónap tapasztalatai alapján temetni az apa-gyerek kapcsolatot.

A másik dolog pedig, amivel jó tisztában lenni: életünknek egyes területei nem tökéletesek, ez szent igaz. Viszont sokszor éppen az ezzel való megküzdés adja a spirituszt ahhoz, hogy "nagy dolgokat" vigyünk véghez. Alfred Adler a testvérével való rivalizálás alapján épített fel egy egész pszichológiai elméletet, ami sokat lendített a társadalomtudományok állásán. Ez persze sovány vigasz, hiszen nem biztos, hogy nagy tudósként/művészként szeretnénk látni a jövőben a gyerekeinket, hanem inkább kiegyensúlyozott, boldog embernek. De ez nem mindig rajtunk múlik.

Kapcsolódó cikkeink:
  • Neked melyik a kedvenc gyereked?
  • Meddig tesz boldoggá a baba?
  • A te fiad elég szeretetet kap az apukájától?
  • Így neveld a fiútestvéreket!
  • Lelki felkészülés az apaszerepre
  • Hozzászólások

    Támogatóink ajánlatai

    h i r d e t é s

    Facebook

    Szponzorált hirdetések

    Legkeresettebb címkék