Kisgyerek

Egyedül maradtatok?

Ha ti is az egyszülős családok közé tartoztok, pontosan tudod, hogy egyedül minden nehezebb, de korántsem lehetetlen. Először is szembe kell nézni a ténnyel: amit eddig ketten csináltatok, azt eztán többnyire egyedül kell megoldanod.
2010. Január 29.

Egyedül maradtatok?

Király Mónika pszichológussal arról beszélgettünk, hogyan lehet elkerülni a megszokott családi élet átalakulását övező buktatókat.

Annak, hogy a szülőpárból csak az egyik él a gyerekekkel, számtalan oka lehet: véletlen teherbeesés, haláleset, vagy éppen tudatos választás, ha például a nő spermadonortól, apa nélkül vállal gyereket. Legtöbbször azonban a párkapcsolat felbomlása miatt változik a család szerkezete. A gyerekekkel maradó szülő pedig általában – az esetek nyolcvanhét százalékában – az anya.

– A válás nehéz műfaj – mondja a szakember. – Lehet persze szépen, intelligensen csinálni, úgy, hogy a legkevésbé fájjon. De arra nincs esély, hogy teljesen megússzuk a rossz napokat. A szétszakadóban lévő párnak sokszor minden energiáját felemészti saját sebeik nyalogatása – miközben az ajtó mögül könnyes szemmel leskelődő kisgyereket gyakran észre sem veszik. Aztán lezajlik a válóper, csitulnak a szenvedélyek, és új család születik: egyszülős, vagy inkább “egy állandó szülős”. Mindenkinek meg kell találnia a helyét ebben az új rendszerben – annak is, aki kilépett, és annak is, aki maradt, hiszen a gyereknek joga van mindkét szülőjéhez. Az a jó, ha a gyerek megélheti, hogy továbbra is van apukája meg anyukája, csak éppen a játékszabályok változtak.

Így is lehet

Andrea férje a viharos válás után nem tartotta magát az előírt láthatási időhöz, és nem fizetett tartásdíjat. Végül az anya a helyi családsegítő szolgálaton keresztül mediátorhoz fordult, aki le tudta ültetni a feleket egy asztal mellé, és képes volt úgy irányítani a megbeszélést, hogy a szülőket ne sodorják el érzelmeik.

A szakember jó közvetítőnek bizonyult, mert végül sikerült egy viszonylagos rendet kialakítaniuk, amihez Péter azóta is tartja magát. – A legnehezebb eleinte a folyamatos bizonytalanság volt, nem tudtam, mire számítsak, mikor jön a volt férjem, és azt is nehezen viseltem, hogy a gyerekek rendre feldúltan érkeztek haza az apás hétvégékről, vagy éppen el sem akartak menni – idézi fel Andrea. – Felvettem a kesztyűt, és küzdöttem. Sajnos sokáig nem vettem észre, hogy a gyerekek kárára. Mára – igaz, pszichológus segítségével – sikerült lezárnom magamban a házasságomat, viszont azt is tudom, hogy a lányoknak szükségük van az apjukra.

Hadd maradjon gyerek!

Az ötéves Viki rajzol: Anya, Öcsi, ő maga és Apa állnak szorosan egymás mellett. Amikor kész, fog egy vastag grafitot, és Apát erőteljes vonalakkal leválasztja a többiekről, szinte hasad a papír.

– A gyerekek a legkülönbözőbb módokon reagálhatnak arra, hogy a szüleik már nem élnek együtt – mondja a szakember. – Daccal, hisztivel vagy akár befelé fordulással, sőt betegséggel. Gyakran megesik, hogy saját magukat okolják a történtekért. Ráadásul, mivel könnyen azonosulnak a felnőttek érzéseivel, ha azt látják, hogy anya szenved, amiért elhagyták, ők is átélik ugyanezt.

Vannak gyerekek – ők inkább már nagyobbacskák -, akik szinte örömmel veszik át a lelki terhet, vigasztalják a szenvedőt. Holott az ő dolguk továbbra is az, hogy gyerekként éljenek, önfeledten játsszanak, fejlődhessenek. Rendkívül fontos, hogy legyen ideje a gyereknek feldolgozni a történteket, ő is lehessen szomorú. Ha a szülő őszinte – azaz a magatartása és az, amit mond, összhangban van -, akkor könnyebben helyükre kerülnek az érzelmek.

Amíg az egyedül maradt szülő érzelmi terhei miatt a mindennapi feladatokat is képtelen megoldani, a gyerekeknek sincs mibe kapaszkodnia, hiszen oda a megszokott napirend, a játékos együttlétek és az az érzelmi biztonság, amit a szülők jelenléte nyújtott. Nagyon fontos, hogy a szülő fizikai és lelki segítséget kapjon ebben az időszakban. Ha ő jobban van, a gyerek is jobban érzi magát.

Így is lehet

Melinda a válása után teljesen egyedül maradt három kisfiával. Szülei már nem éltek, barátait pedig maga mögött hagyta, amikor pár éve a városba költöztek volt férjével. Az első időkben nagyon szenvedett a rá nehezedő terhektől, de bejárónőre, pótmamára nem volt pénze. Végül véletlenül talált segítséget – az interneten rábukkant az Otthon Segítünk Alapítvány oldalára. Megismerkedett egy önkéntes segítővel, aki a házimunkából is kivette a részét, de a legnagyobb ajándék a puszta jelenléte volt: Melinda végre nem magában őrlődött a történtek miatt, jókat beszélgettek. A gyerekek persze azonnal reagáltak a mami változására, és egyre kevesebb lett a hiszti, az éjszakai bepisilés, az óvodai rosszalkodás.

Bővebb információ: www.otthonsegitunk.hu

Egyszülős hétköznapok

A család élete a viharok elmúltával beáll valamiféle kerékvágásba, kialakul az új rend: a mindennapok, a láthatás, az, hogy mennyit vállal az apa, és mennyit a nagyszülők a gyerekek körüli gondokból. Ami nehéz továbbra is, hogy számtalan döntés felelőssége a gyereket nevelő szülő vállát nyomja.

A melyik óvodába írassam? – kérdése tipikusan ilyen, hiszen többnyire neki kell hozni-vinni a kicsit. De ő él együtt azzal is, hogy a pici nem tud jól aludni, hogy újra bepisil, vagy verekedős lesz. Neki kell eldöntenie, hogy ez meddig normális, mikor kell segítséget kérni és kitől, és persze elviselni a lelkifurdalást, hogy talán ő nem csinál elég jól valamit, ettől lett “problémás” a gyerek.

A legnagyobb teher talán az, hogy egyedül kell helytállnia baleset, betegség, csőrepedés és hasonló galibák esetén, amikor muszáj gyorsan jó döntést hozni és megoldásokat találni. Ha az anya ilyenkor segítség kérése helyett a végsőkig küzd egyedül, és a mártíromságot választja, nem tudja megadni a kicsinek, amire a legnagyobb szüksége van: a biztonságos kapaszkodót.

Szerencsére a legtöbben megtalálják a számukra elfogadható támaszt. Sok anya hasonló helyzetű barátnőt keresi, aki megérti problémáit, és van lehetősége segíteni, vagy jó tanácsokat tud adni. Sokan a saját szüleikhez költöznek, vagy legalábbis szorosabbra fonják velük a kapcsolatot, esetleg testvérük segítségét kérik. Ha a kis család mögött ilyen megbízható háttér áll, a kicsik is biztonságban érzik magukat, és nyugodtan tehetik, ami a dolguk: oldottan játszhatnak, lehetnek szomorúak, vidámak, kedvesek és pimaszok – mint minden gyerek.

Így is lehet

Bea nem sokkal azelőtt ment vissza dolgozni, hogy a férje külföldre költözött. A közös gyereknevelésről nem is álmodhatott. A négyéves Lilit és a kétéves Marcit reggelente elvitte az oviba, bölcsibe, majd ötkor együtt rohantak bevásárolni, ügyet intézni, vacsorát főzni. Két hónap rémálom után már nagyon látszott, hogy ennek nem lesz jó vége, új rendszert kell bevezetni.

Először is keresett egy élelmiszerboltot, ahol interneten megrendelheti az árut. Aztán felkutatott egy megfizethető céget, ahonnan hetente háromszor hozat vacsorát. Végül talált egy nénit, aki havonta egyszer alaposan kitakarítja a lakást. Ha pedig egyedül szeretne programot, vagy “felnőtt” beszélgetésre vágyik, felhívja a barátnőjét, Ágit, vagy átviszi hozzá a gyerekeket, akik szeretnek ott aludni, és játszani a többiekkel. Ez a kapcsolat kölcsönös, Ági is mindig számíthat Beára. Nem szégyellnek kérni egymástól, hiszen tudják, hogy a másik úgyis megmondja, ha gondja van.

Mit tehetsz a gyerekért?

– Ne benne keresd a támaszt – ez nagyon megterheli a kicsiket.

– A gyereknek viszont támaszt kell nyújtanod.

– Ne vele oszd meg bánatod, de ne is titkolózz – alkalmazkodj a korához, igényeihez!

– Támogasd önbizalmát, erre most különösen nagy szüksége van.

– Hangsúlyozd, hogy ami történt, nem az ő hibája!

– Ne szidd a volt párodat a gyerek előtt, ne hangold ellene!

– Ha az apa nincs jelen az életében, rendszeresen biztosíts számára férfitársaságot – ez lehet a nagypapa, nagybácsi, egy jó barát.

Mit tehetsz magadért?

– Ne zárkózz magadba!

– Járj utána törvény adta lehetőségeidnek!

– Keress hasonló helyzetben lévő anyákat!

– Kérj segítséget, ha egyedül nem megy!

Ami jár, az jár!

– magasabb családi pótlék

– gyermektartásdíj – az apától a válóper során történt megegyezés szerint. Ha nem fizet, a tartásdíjat az állam megelőlegezi. Ehhez a kérelmet a területileg illetékes gyámhivatalhoz kell benyújtani.

– több táppénzes idő a gyerek betegsége esetén

Hasznos címek, “egyszülős” olvasmányok:

www.egyszulo.hu

Család- és Gyermekjóléti Központ, 1027 Budapest, Szász Károly u. 2.

Tony Parsons: Apa és fia

Techet Mária: Túlélési kézikönyv elvált anyáknak

Kapcsolódó cikkeink válás témában:

Forrás: Kismama magazin