Kisgyerek

Dzsungelben gyógyítunk

Sorozatunkban olyan egészségügyi dolgozókat keresünk, akik a gyereket gyereknek, a szülőt szülőnek tekintik, akár az általános trenddel is szembefordulva. Ők a mi hőseink.
2013. Június 21.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a főváros szélén egy lepukkant orvosi rendelő. Ablaktalan folyosón, vírusfelhőben üldögéltek a gyerekek, amíg rájuk nem került a sor, és lélektelen rendelőben gyógyítottak a lelkes orvosok. Mindenkinek nagyon elege volt ebből. A doktorok szervezkedni kezdtek, míg végül sok-sok hivatali hercehurca után, egy uniós pályázat és a kerületi polgármester segítségével elkezdte az önkormányzat felújíttatni az épületet. A tervezők kérdezgették a doktorokat, hogy szeretnének dolgozni, a doktorok meg kérdezték a tervezőket – akik maguk is apukák és anyukák voltak, – hogy milyen helyre vinnék szívesen a gyereküket, ha betegek lesznek. Így a nagy tanakodás után és sok munka végeztével elkészült a dzsungeles, akváriumos, játszósarkos, recepciós-nénis, elektromos kijelzős gyermekorvosi rendelő. Még mindig a város szélén van, de már a csodájára járnak minden felől.

– Az új rendelő új szemléletet is hozott – meséli Dr. Király Balázs gyermekgyógyász, miközben végigvezet a lenyűgöző épületen. – Szeretnénk, ha a gyerekek és a szülők jól is éreznék magukat nálunk, a körülményekhez képest, persze. És azt is, hogy megismerjék egymást, és egy közösséghez tartozónak érezzék magukat.Balázs bácsi nem beszél a levegőbe, meg is valósítja, amit szeretne. Évente négyszer rendeznek családi napot, bábelőadással, játszóházzal, zenekarral (ahol ő fújja a tubát, de ez titok!). Tartanak tanfolyamokat, legutóbb az itt dolgozó védőnők, asszisztensek ismételték át az elsősegélynyújtás és újraélesztés fogásait.

Egy csepp vérből

A Zsókavár Gyermekorvosi Rendelő más szempontból is különleges. Az orvosok fontosnak találták, hogy a legkevesebb beavatkozással, fájdalommal, de a legnagyobb hatékonysággal tudjanak segíteni.

– Berendeztünk egy külön szobát, ahol meg tudjuk figyelni a kritikusabb állapotba került gyereket, és meg tudjuk kezdeni a szükséges kezelést, mondjuk egy asztmás roham esetén az inhalálást. Lehet, hogy a gyerkőc állapota egy-két óra alatt annyira megjavul, hogy nem is kell kórházba vinni. Ha pedig végül kórház a vége, a gyerek sokkal jobb állapotban kerül az intézménybe, mint kezelés nélkül. A kórházak és a gyerekek is hálásak ezért. Nagyon fontos még, hogy munkába állítottunk egy diagnosztikai készüléket. Egy csepp vért 16 szempontból képes vizsgálni, így ritkábban kell gyereket laborba küldeni, és nagyon hamar eredményhez jutunk.

Felelős szülők

– Nagyon sok dolgot meg kellene változtatni az egészségügyi ellátásban. A dzsungeles rendelő egyik célja, hogy becsalogassa a szülőket az intézménybe. A régi váróteremben biztosan én sem álltam volna órákig a gyerekkel, sokan ma sem teszik, inkább kihívják az orvost. Ha pedig egy köhögés vagy hőemelkedés miatt egy órát távol vagyok a rendelőmtől, lehet, hogy olyan gyerek marad le a rendelésről, akinek pedig nagyon fontos lett volna, hogy aznap lássa orvos. Nagyon sok a fölösleges orvos-beteg találkozás. Jó lenne, ha a szülők önállóbbak lennének, és terjedne az egészségtudatos szemlélet. Többek között ezért is indítottuk a blogunkat másik három kollégával. A rendelőről bővebben itt olvashatsz.