Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Dackorszak

2008. január 21. | Frissítve: 2016. december 30.

Forrás: Kismama magazin

Amikor szülés után az ember összebújik azzal a kis szuszogó, meleg csomaggal, akkor biztosan nem gondol arra, hogy két-három (majd tizenhárom) év múlva bizony lesznek hihetetlenül nehéz időszakok az életükben.

A totyogó és a kiskamasz... Mi a közös ebben a két korszakban? Az, hogy a gyerek ekkor próbál meg önállósodni, és folyton azon munkálkodik, hogy kiderítse, meddig mehet el - hiszen rendszerint több szabadságot képzel vagy igényel magának, mint amennyit a szülő helyénvalónak tart. A kétéves az önálló tevékenység és az önálló döntések jogát szeretné megszerezni. A tizenhárom éves a lustálkodás, a merengés, de emellett az idővel (és egyes esetekben a pénzzel) való szabad rendelkezés jogára is vágyik.
A kétéves egyedül akar csinálni mindent, és lehetőleg azonnal. Korlátozzák, mert nincsenek megfelelő fizikai képességei, tapasztalatai, és sokszor nem elég ügyes ahhoz, hogy keresztülvigye elképzelését. A kiskamasz hasonló cipőben jár, neki is "nagyobb" az akarata, mint a lehetőségei. A helyzet kilátástalanságát tovább fokozza, hogy a kétéves akarnok azt hiszi, a felnőttek tudják, ő mire gondol, mit szeretne, csak éppen valamiért nem akarják megérteni. A kamaszok viszont egy idő múlva eljutnak addig a megállapításig, hogy minden felnőtt gyengeelméjű, nem is érdemes a dolgokat megmagyarázni.
Az érzelmi irányítottság kommunikációs zavarral társul. Nincs kiút: jön a hiszti - vagy kamaszoknál a szemtelenkedés, a passzív ellenállás.
A gyerekek nagyjából öt százaléka élete első éveiben - nem kis riadalmat keltve - képes olyan "mutatványra", hogy sírás közben elakad a lélegzete, és elájul, feje többnyire elkékül, ritkábban elsápad. A tünetet a szakemberek affektív apnoé (érzelmi alapú légzéskimaradás) néven ismerik. Ha ezt tapasztaljuk, érdemes orvoshoz fordulni, mert - bár többnyire ártalmatlan jelenségről van szó - csak a kiváltó körülmények ismeretében és EKG-lelet birtokában lehet elkülöníteni egy speciális szívritmuszavart okozó rendellenességtől. Ha a "hisztis ájulás" rendszeres, jó, ha gyermekpszichológushoz fordulunk. A tünet ugyanis komoly lelki probléma testi megnyilvánulása is lehet.

Rendet szeretne

A hiszti a legtöbb szülő szerint úgy érkezik, mint derült égből a villámcsapás. Látszólag bármi kiválthatja: ha kék helyett piros szívószálat teszünk a poharába, ha a bal oldali hinta foglalt a játszótéren, vagy az, hogy negyedszer (immár félálomban) nem ugyanolyan sorrendben mondjuk a Bóbita versszakait. Ezek a felnőtt számára érthetetlen eredetű hisztik többnyire azért robbannak ki, mert a kicsik ragaszkodnak az állandósághoz.
Huszonévesen tökéletesen lényegtelennek véljük, milyen színű a szívószál, hogy a két hinta azonos módon ringat-e, az altatás szempontjából pedig majdnem mindegy, hogy Bóbita előbb táncol-e, vagy játszik. Kétéves fejjel ez nem mindegy.
A második évét taposó palántának épp elég baja van azzal, hogy rendet rakjon a sok újonnan összeszedett tudomány közt, hogy biztosan tudjon tájékozódni ebben a mozgalmas, változékony világban: kéretik a dolgokat nem összekeverni! Bóbita előbb táncol, majd játszik, épít, és csak utána alszik. A szívószál a megszokott kék legyen, a hinta meg a kopott bal oldali!

Hogyan kerüld el a dackorszakot?

Azonban az is gyakran előfordul, hogy a gyerek megérzi a szülő következetlenségét, megtalálja gyenge pontjait. Ha a felnőtt bizonytalan, a gyerek is az! Pedig ebben a korban mindennél jobban igényli az apróság az érzelmi biztonságot. Ha egyik nap szabad a nappaliban elaludni a tévé előtt, másik nap viszont egyedül kell a rácsos ágyban, ha egyik nap elmaradhat a fogmosás, másnap viszont még félálomban is meg kell sikálni, akkor megér néhány hisztit a gyereknek, hogy kiderítse: mi is a rend itt valójában. Így próbálja meg rászorítani a szüleit arra, hogy meghúzzák a határokat, hogy szabályokat állítsanak.
A felnőtteknek (a többségnek legalábbis) van valamilyen értékrendjük. Ez szabályozza cselekedeteiket, ennek segítségével tudnak tájékozódni az életben. A gyereknek még nincs ilyen - épp most szeretné kialakítani. Az átmeneti időszakban nagy szüksége van a felnőttek útmutató segítségére, hogy felismerje, hol húzódnak a határok, mik a szabályok.
A gyakorlatban ez nem azt jelenti, hogy egyik napról a másikra poroszos rendet kell bevezetnünk. Gondoljuk át: mely szabályok fontosak nekünk, és ezekhez következetesen ragaszkodjunk. A semmire sem jó korlátokat viszont bontsuk le, ha magunk sem vagyunk biztosak abban, hogy a gyerek vagy a család hasznára válnak-e valaha is.

Kulcsszó: a türelem

Ilyen haszontalan korlát például, amikor eleve azt mondjuk a gyereknek: ez neked úgysem sikerül. Nem ehetsz egyedül, nem ihatsz egyedül, nem tudod felvenni a zoknidat, nem segíthetsz a felmosásban, nem tudod megnyomni a liftben a gombot, nem találsz bele a kulcslyukba. De miért nem? Miért ne sikerülhetne? Ami nem veszélyes, és nem okoz kárt, azt mind meg lehet próbálni.
Több szempontból is jó, ha ilyenkor engedünk neki. Egyrészt, mert így ügyesedik. Hogy tanulná meg a dolgokat másképp, mint gyakorlással? Másrészt: így megmarad az önbizalma. A "te ezt még úgysem tudod" helyett sokkal jobb ezt hallania: próbáld meg, ha nem megy, segítek. És még egy nagyon egyszerű ok: megúszunk egy hisztit, és ez mindennél gazdaságosabb megoldás. Hogy jön ide a gazdaságosság?
Nézzük csak! Ha a csemete megkapja a lakáskulcsot, majd önerőből, vagy a mi segítségünkkel kinyitja az ajtót, ez lehet, hogy kicsit tovább tart, mint egyébként. Viszont ha a gyerektől megtagadjuk a próbálkozás lehetőségét, valószínű, hogy idegtépő bömbölésbe kezd. Megéri tehát az a kis időveszteség. A hisztik ötven százalékát megúszhatjuk így. A kulcsszó a türelem. Türelem minden mennyiségben!

Ki mint veti ágyát

A hisztik nagy részénél megfelelő leleményességgel megelőzhetjük a kitöréseket. De mi állhat a háttérben akkor, ha a hiszti életformává válik?
Rita kétségbeesve hív telefonon. Régóta ismerjük egymást, anyacsoportra jártak hozzám a kislányával. Az utóbbi másfél évben nem hallottam felőlük. Rita elmeséli, hogy a hároméves Vali kibírhatatlan hisztiket rendez, "dührohamot kap" szinte bármitől, majd minden napra jut egy ilyen akció. Ritát rettentően nyomasztja, hogy rokonsága nem tartja jó anyának.
Ezt már maga is elhiszi, és a gyerek minden "hibájáért" önmagát okolja. Amikor vigasztalni kezdem, elhangzik szájából a kulcsmondat: "Nem is értem, miért borul ki mindenki a hisztitől. Sok embert ismerek, aki felnőttkorában is így viselkedik. Én is ilyen vagyok." Kiderül, Rita az a típus, aki sokáig gyűjtögeti a sérelmeket, majd egyszerre kiborul: veszekszik, kiabál, csapkod. Valival is így bánik. A kitörések után persze lelkiismeret-furdalása van, alig győzi kiengesztelni a kislányt.
Ezen a ponton két fontos következtetést is meg tudunk fogalmazni. Az egyik: a kis Vali kitűnően elsajátította anyja módszereit. A lélektanban közismert, hogy a legnagyobb hatása nem a tudatos nevelési eszközöknek (jutalmazás, büntetés), hanem az utánozható mintának van. Ha anya (apa) dühkitörésekkel, agresszióval éri el célját, a gyerek is próbálkozni fog ezzel a módszerrel.
Térjünk vissza Valihoz. Annak, hogy szinte a kislány szenvedélyévé vált a hiszti, az utánzáson kívül más oka is van: a megerősítés. Vali viselkedése kihozza a sodrából anyját, akinek emiatt lelkifurdalása támad, és mindent elkövet, hogy elnyerje lánya bocsánatát. Rita végül - akaratlanul is - jutalmazza Valit a hisztiért. A "balhét" Vali majdnem mindig anyjának tartogatja. Mint minden rendes hároméves. Hisztivel ugyanis anya irányítható. A nagyinál, az óvó néninél ezzel nem megy semmire. De egy hároméves gyerek céljai közt nem is szerepel a nagyik és az óvó nénik megnevelése. A kis tünemény csak a szüleire összpontosít!
Rita most már látja a dolgok közti összefüggést. Mivel megbeszéltük, hogy nem csak az ő gyereke ilyen "anyanyűvő", könnyebben elfogadja kislányát, nem tartja kórosnak, "klinikai esetnek", ahogyan környezete sugallja. Megpróbálja elereszteni füle mellett a "jó szándékú" megjegyzéseket, és nem okolja saját magát Vali viselkedése miatt. Megbeszéltük, hogy az első gyerek többnyire "próbadarab", akin minden anya kísérletezik, tanulja a szülői mesterséget, és ezzel együtt el is követ bizonyos hibákat. Ennek dacára egészen sok elsőszülöttből lett normális ember, Valinak is jó esélye van rá.

Égzengés idején

A kezdődő hisztit türelmes magyarázattal, cserelehetőség felajánlásával még leállíthatjuk. ("Most nem kapsz csokit, de otthon sütünk együtt almát. Te rakhatod bele a diót!") Ebben az esetben mindig be kell tartani az ígéretet! Ha már késő, és a gyerek a földön fetrengve ordít, próbálkozhatunk figyelem-eltereléssel. ("Odanézz, micsoda hatalmas pók!") A másik lehetőség, hogy fölkapjuk a gyereket, határozottan magunkhoz öleljük, és ha kell, elvisszük a tett színhelyéről.
Ettől is meglepődhet annyira, hogy leállítsa a "hisztigépet", vagy legalább annyira, hogy beszélni tudjunk a fejével. Verni, nyakon önteni, vagy más középkori nevelési eszközt bevetni nem tanácsos. Az sem barátságos eljárás, ha rácsukjuk az ajtót. Ha fizikai eszközökkel vagy magára hagyással büntetjük, akkor pusztán riadalmat keltünk benne, de nem tisztázzuk az állapot gyökereit.
Ha együttlétünk során azt erősítjük meg benne, hogy lehet kérni is, nem csak követelni, hogy érdemes megbeszélni a dolgokat, hiszen többnyire létezik mindkét fél számára elfogadható megoldás, ezáltal nem csak a hisztik gyakoriságát csökkentjük. Egy életre jó mintát adtunk a vitás kérdések rendezéséhez. Unokáink is hálásak lehetnek ezért!

Hozzászólások

A család kedvenc robotja (X)

Gyerekkoromban imádtam a Mikrobi című rajzfilmet. Mindig arról ábrándoztam, hogy milyen szuper lenne, ha Terka nénikénk helyett ránk is egy ilyen robot-dadus és tanár vigyázna.

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék