Kisgyerek

Cukormázas pirulák és lisztes téveszme

Az esti órákban jöjjön, akkor egy csúcsidőszak kellős közepén találhatja magát! - biztatnak a budapesti Madarász utcai Gyermekkórház orvosai, mikor arról faggatom őket, hogy mikor lenne célszerű bekukkantani gyermeksebészeti ambuláns rendeléseikre.
2003. Június 25.

Sőt a vasárnapot ajánlják, mondván, hogy a kirándulások, a különböző hétvégi családi programok sajnos a gyermekbalesetek alkalmait is szaporítják – évszaktól függetlenül.

Felemás érzelmekkel ücsörgök a gyermekkórház ambuláns rendelőjében, ugyanis őszintén megvallom: szurkolok, hogy eseménytelenül teljen az idő, semmi olyasmi ne történjen a jó hírű kórház vonzáskörzetében, ami arra késztetné a szülőket, hanyatt-homlok ide rohanjanak a gyermekükkel.

Lám az egyébként rendre eseményéhségben szenvedő most eseménytelenségben reménykedik. Kihalt rendelőről álmodozom, amit nem tölt be gyermeksírás, melyet nem pásztáznak aggódó szülői tekintetek, ahol mondjuk a gipszmester is tétlenkedik a maga birodalmában. Bár ez utóbbinak azonmód akad dolga: a hároméves Tomika ugyanis örömében táncra perdült az ágyán, majd még nagyobb örömében leugrott, és éppen most kap gipszkötést a bokájára.

– Nyugi, megmaradsz! – simogatja szavakkal is az édesanyja a kisfiút, akire mintha a gipszelő légterét betöltő Stuart, a kisegér és Pinokkió papírmasé figurája is nyugtatóan hatna. Merthogy a mesevilág főhősei állandó lakói ennek a rendelőnek, mi több, a váró színes mesefalai is igyekeznek figyelemelterelő módon elvarázsolni a kis betegeket.

Tojásos gyógymód?

Az ügyeletes, dr. Dankó János főorvos a törést szenvedő kisgyerekeknél is hangsúlyozza a rögzítő kötés fontosságát. Tapasztalatai szerint a szülők általában tudják, hogy ilyen esetekben miként kell szállítható állapotba tenni gyermeküket.

A végtagtörésnél célszerű nyomókötést készíteni, esetleg sínezni azért, hogy a törött rész ne mozoghasson. Ezzel a fájdalom tompítható és megelőzhető a kóros reflexek kialakulása is. Dankó főorvos a hároméves kor alattiak típusbaleseteként említi a játszótéri sérüléseket, melyeket jórészt a hintából való kiesés, a mászókáról lezuhanás következményeként szenvednek el a kisgyerekek. Ezzel kapcsolatban svájci élményeit idézi: az alpesi ország játszótereit aszfalt helyett gumiszőnyeg borítja…

Cukormázas pirulák és lisztes téveszme

A többi gyermeksérülést követő szülői felkészültséget, pontosabban felkészületlenséget már elmarasztalja. Találkozott például olyan esettel, hogy a kisgyerek vérző nyílt sebébe a szülők a vérzéscsillapítás szándékával lisztet szórtak. Azt javasolja, hogy ilyenkor még orvosi porokat se használjunk, elegendő, ha kórházba indulás előtt tiszta, vasalással fertőtlenített textíliába csavarjuk a vérző testrészt. Értetlenül szemlélte azt is, amikor a kisgyerek megégett kezét tojással kenték be, pedig ez fokozott fertőzésveszéllyel jár.

Azt tanácsolja, hogy égési sérülés esetén az égett testfelületet azonnal helyezzük folyó, hideg víz alá, mert így csökkenthetjük az égési fokozatot. Használhatunk jégkockát is, a mélyhűtőből előkapott fagyasztott bármit, de a lényeg az azonnali hűtés. Majd tiszta ruhába csavarva a megégett testrészt induljunk a kis sérülttel a kórházba. Nem árt az sem, hogy miközben ellátjuk az égett sebet, sós teát itatunk gyermekünkkel a kiszáradás megelőzésére.

– A gyermekek égési sérüléseinek jó részét “szociális” balesetnek nevezem – mondja Dankó főorvos. – A kis lakások kis konyhájában nagyobb az esélye annak, hogy a kisgyerek belekap a forró vizes edénybe, esetleg magára rántja a fortyogó levest. Ilyen helyen a szülő is könnyebben megbotlik a leveses fazékkal. A háztartások nagy része nincs felkészülve az ilyen típusú balesetek megelőzésére, például hiányoznak az edények lecsúszását megelőző védőrácsok a tűzhelyekről. De a kamillás gőzölés közben is gyakran fordulnak elő forrázásos gyermekbalesetek. Ráadásul nem is szeretjük a meleg gőzölést, mert szárít, és a hurutos megbetegedések nagy részében hideg pára kell.

Gombnyelés és hipóivás

A Madarász utcai Gyermekkórház főigazgatója, dr. Harmat György szerint kisgyermekkorban a legnagyobb veszélyt a különböző gyógyszerek elfogyasztása jelenti. Korábban úgy vélték, hogy ebből a szempontból csupán a nyugtatók és altatók jelentenek veszélyt, mert ezeket a színes cukormáz miatt a gyerekek előszeretettel “fogyasztották”. Ma már ugyanilyen veszélyesek a szívgyógyszerek, a hangulatjavító tabletták is. A picik mindent igyekeznek szájukba venni, megkóstolni.

– Ez természetes is – magyarázza dr. Harmat György. – A gyerekek egyik fontos érzékszerve ebben a korban a szájuk. Nekik érdektelen, hogy milyen ízű, amit megesznek vagy megisznak. Nagy veszélyt okozhatnak a savas és lúgos fertőtlenítőszerek, melyeknek üvege jórészt könnyen nyitható. Fokozza a veszélyt, ha ezeket például üdítős üvegekben tárolják.

Az erősen savas vegyszerek, fertőtlenítők komoly száj- és nyelőcsőbetegségeket okozhatnak. A nagyon súlyos esetekben felmaródik, hegesedik a nyelőcső. Ezek a sérülések egész életen át tartó kezeléseket is jelenthetnek, de olykor halállal is végződhetnek. A hipóivás vezet, de a modern, szép, színes csomagolású tisztítószerek is vonzzák a kicsiket. Ugyancsak komoly veszélyforrás az ecetsav, melyek közül a húsz százalékos töménységű komoly marószer.

Veszélyes figyelmetlenség

A kórház gyermeksebészei szerint majdnem minden kisgyerek egyszer leesik valahonnan. Dr. Harmat György szerint a szülők helytelenül gondolják, hogy ha lerakják a csecsemőt, ott marad egy helyben. Ezért toplistás a pelenkázó asztalról történő leesés: sok szülő nem készíti el előre a szükséges eszközöket. Kimegy a szobából akkor is, ha kopogtatnak, csöngetnek, csörög a telefon, és magára hagyja a csecsemőt, aki persze lefordulhat az asztalról.

A főigazgató szerint a kisgyermekes szülők gyakran nem térképezik fel és nem küszöbölik ki a kisgyerekeket fenyegető veszélyhelyzeteket. Nem figyelnek az éles asztal- és bútorsarkokra, a fémvázas üvegasztalokra. Ez utóbbi tipikus balesetforrás: a kisgyerek csetlik-botlik, nekiesik az üvegasztalnak, és kész a baj. Márpedig az üvegszilánkok idegeket, inakat vághatnak el, veszélybe sodorva a kéz és a láb mozgatását.

Ugyanilyen rutinbaleset, amikor kihúzva a fiókot, a gyerek magára rántja, s ha még gyógyszer is aláhull, halmozódhat a baj. Szemben a kisgyerekekkel sok szülő figyelmét elkerülik a konnektorok is. Ezek olykor a gyerekek állómagasságában helyezkednek el, és megtörténik, hogy belenyúlnak vagy valamivel belepiszkálnak, ami áramütéssel fenyeget. Mondhatni, hogy a kisgyerekek otthoni baleseteinek megelőzésére is hívták életre a babaszoba.hu oldalukat, melyen tanácsokkal, tudnivalókkal szolgálnak azokra az esetekre is, ha már megtörtént a baj.

Távol a kutyától!

– Gyakran hoznak hozzánk kisgyerekeket, akik valamit lenyeltek – bővíti az esetleírásokat dr. Harmat György. – A “vezető nyelés” az aprópénzekkel kapcsolatos, de kisebb játékokat is lenyelnek a gyerekek. Mindez az esetek többségében természetes úton távozik a szervezetből, de ha elakadnak, altatásban kell megszabadítani tőlük a szervezetet.

Gyakori az elemes építőjátékok darabjainak lenyelése is. Ebből a szempontból a kisebb testvér van veszélyben, mert miközben a nagyobbik ezekkel játszik, a kicsi odamegy, és a szájába veszi a kisebb elemeket. Ha ezek a darabok nyelés közben a légútba kerülnek, komoly gondok adódhatnak. A legveszélyesebb mégis a gombakkumulátorok lenyelése. Ezek kisebb bombák! Nagyon erős savakat tartalmaznak, felrobbanva komoly nyálkahártya-, gyomor- és bélsérüléseket okozhatnak. Éppen ezért, ha nem távoznak el a szervezetből, azonnal ki kell venni őket. És még valami.

Nem elégszer mondjuk el, hogy ne tartsunk kutyát kisgyerek közelében. A legszörnyűbb esetünk mostanában egy kutyatámadáshoz fűződik. A kisgyerekkel egy lakásban élő kutya harapásával leszakította a kétéves kisfiú fejbőrét, fülét, arcának egy részét. Sajnos, havonta előfordul olyan eset, melyben a kutya valósággal megskalpol egy kisgyereket. A kutyaharapások nagy része roncsolt seb, hegesen és nehezen gyógyul, nehéz a megfelelő bőrplasztika alkalmazása.

Baleset a holdkompon

Ottlétünkkor szerencsére nem érkezett olyan kisgyerek, akit kutya támadott meg, miként más, igazán komoly ellátást igénylő, otthoni baleset áldozata sem került e vasárnap esti ambuláns rendelésre. A hároméves Norbi ezúttal megúszta horzsolásokkal, hogy leesett a holdkompról, ahogyan a kis Bianka lépcsőházi rohangálásának nyomait is csupán csúnya zúzódások őrzik az arcán.

A röntgen szerencsére semmilyen törést nem mutat ki, agyrázkódása sincs a kislánynak, és a zúzódásoknál nagyobb volt az ijedtség. A megnyugtató vizsgálat után Bianka érdeklődéssel szemléli az ajtókra ragasztott matricákat, melyeken egy vidám zöld mesepolip mutatja a gyerekeknek, hogy abban az orvosi szobában éppen mi történik majd velük…

VI.évf./1.sz.

Forrás: Baba Magazin