Kisgyerek

Cseréld el régi mesekönyvedet – akár egy újra!

Május 7-étől 3 héten keresztül, csütörtöktől szombatig ingyenes mesekönyv cserebere börzét hirdet a XXII. kerületi Campona Bevásárló- és Élményközpont, meseírók dedikálásával egybekötve.
2015. Május 08.

A börzén megmaradt köteteket a rendezvénysorozat végén a szervező a Csodalámpa Alapítványnak adományozza.

Az olvasás, a mesék varázslatos világa minden gyermek fejlődésében kulcsfontosságú szerepet tölt be. A kitalált történetek játékos formában fejlesztenek olyan lényeges képességeket és készségeket, amelyek hozzájárulnak a kisgyermekek szocializációjához és lelki-szellemi épüléséhez.

Azonban még a legjobb mesék is unalmassá válhatnak a csöppségek számára egy idő után. Ezért a Campona egy remek kezdeményezés keretében segíti a szülőket abban, hogy a „kinőtt” könyveket elcserélhessék egy újra, vagy egy épp vágyott, de már nem kapható, más által leadott kötetre.

A Mese-csere könyvbörzén május 7. és 23. között minden héten csütörtöktől szombatig egy leadott könyvért cserébe egy más által odaajándékozott olvasmányt vihetnek haza a szülők és a gyerekek. A Libri könyvesbolt felajánlásának köszönhetően az érdeklődők akár új könyvre is csereberélhetnek, emellett pedig minden egyes leadott kötetért egy 500 Ft-os könyvkupont is kapnak ajándékba. A bevásárlóközpont kezdeményezéséhez meseírók is csatlakoznak, akik előre meghirdetett időpontokban kedves sorokkal dedikálják saját műveiket.

„Kétgyermekes apaként úgy gondolom, ez a különleges Mese-csere könyvbörze nemcsak hasznos segítséget nyújt a szülőknek, de a gyerekeknek is jó móka: egyrészt pénztárcakímélő módon segíti a mesék beszerzését, másrészt pedig a kicsik saját maguk nézelődhetnek és válogathatnak a szebbnél szebb rajzokkal illusztrált mesekönyvek között a földszinti könyvesbolt előtti, külön erre az alkalomra berendezett mesekuckóban” – tette hozzá Kákosy Zsolt, a CBRE ingatlanvagyon-kezelési vezetője.

A három hétvégén át tartó börze után a megmaradt könyveket a Campona és a Libri közösen a beteg gyermekek kívánságait teljesítő Csodalámpa Alapítványnak ajándékozza, így mindenki hozzájárulhat a gyermekek életének szebbé varázslásához.

Forrás: Hill+Knowlton Strategies