Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Csak egy megjegyzés

Szerző: Vályi-Nagy Erika

2013. május 20. | Frissítve: 2016. április 27.

Forrás: babaszoba.hu

Hogy milyen is a gyesen lévő édesanya élete? Milyen gondok nyomasztják, és kik azok, akik segíteni tudnak? Olvasd el Erika történetét.

Csak egy megjegyzés

Megkaptam a munkát - mondta a telefonba, de a hangja egy cseppet se tűnt boldognak. Nem értettem. Legutóbb pont az fejtegette, hogy minden problémája megoldódik, ha egyszer beindul az üzlet, azaz lesz végre egy fizetős ügyfele. Ha végre nem csak barátságból és gyakorlásból könyvelgeti el a tételeket, hanem valaki végre komolyan veszi, és rábízza a pénzügyeit.
Évek óta készült a megmérettetésre. Sokáig csak a tervek, álmok szintjén, aztán amikor a gyerek egyéves lett, vett egy nagy levegőt, és beiratkozott a mérlegképesre (ahogy azt rövidítve hívtuk). Végigcsinálta. Pedig közben újra terhes lett, jött a dackorszak, a nemalvás, a szoptatási problémák. A gyerekeket egy pillanatig se érdekelte, hogy az anyjuk éppen vizsgára készül, így aztán az egész napos mondókázás, játszóterezés, babaprogram után csak az éjszaka maradt a tanulásra. És ahogy az lenni szokott, a vizsganap előtt még egy hasmenéses vírus is tanyát ütött náluk.

Koccintással ünnepeltük az új élet kezdetét. És előre ittunk a medve bőrére, a sok megrendelésre, a saját időbeosztásra, az önmegvalósító anya sikerére. Persze tudta, még hosszú az út, de legalább az első akadályon túl van. Aztán túljutott a másodikon, harmadikon is. Ingyenmunkákon gyakorolt (természetesen a játszóterezés és a gyerekprogramok után, éjnek évadján), elkezdte magát reklámozni az ismerősei, barátai körében, míg végre befutott az első megrendelés.

Most itt tartunk, és teljes a letargia. Egyetlen megjegyzés tehet róla. A férj könnyed elszólása, hogy most már aztán tényleg jó volna rendes pénzt is kapni a munkájáért.

Leforrázva hallgattam. Hogy ő tényleg nem ér semmit, kár volt ennyi energiát beleölni az egészbe. Úgyse fog sikerülni. A közbeszólásomat - "De hát már sikerült is!" - meg se hallotta. Maga volt a megtestesült önbizalomhiány.

Ismerős helyzet. A gyes legkeményebb hónapjaiban ugyanezt éreztem. Hogy sosem fogom magam újraépíteni, soha nem lesz karrierem, izgalmas feladataim, rendes fizetésem. Sőt fizetésem se lesz. Jobb napjaimon legalább anyaként elégedett voltam magammal, máskor még azzal se. És ilyenkor elég volt egy negatív félmondat, hogy végigbőgjem az éjszakát.

Aztán arra is emlékszem, hogy miként segítettek a kisgyerekes ismerőseim. Anyák, akikkel a játszótéren találkoztam, a neten fórumoztam. Ők majdhogynem hőssé avattak az első interjúm után, amit a gyerek születése után készítettem. De ugyanígy megünnepeltük Katit, aki honlapot fejlesztett, Anitát, mert virágkötő-tanfolyamot végzett. Hihetetlen energiákat pumpáltunk egymásba. Úgy éreztem, eljött az idő, hogy valamit én is visszaadjak abból, amit tőlük kaptam.

Viszonylag egyszerű a képlet. Dicséret és biztatás. A "Higgy magadban!", a "Sikerülni fog!" és "A férfiak elképzelni se tudják..." kezdetű mondatok vég nélküli ismételgetése.

Másnap újra hívott, már optimistább volt. Dolgozott egész éjszaka. A férje belekukkantott a papírjaiba, és elhangzott egy halvány elismerés is. (Valószínűleg ő is érezte a múltkori megjegyzés súlyát.) De a jókedvét végül az egyik ismerős anyuka adta vissza, aki nem akarta elhinni, hogy a gyerekek mellett már a munkán gondolkozik. És még főz is? Néha eljár tornázni? Hiszen ez fizikai képtelenség...

Vályi-Nagy Erika
Virág, Eszter és Ádám anyukája

Kapcsolódó cikkeink:
  • Aranykalitkába zárva
  • Távmunka - hogyan?
  • Dolgozz otthon, gyerek mellett!
  • Győzd el a gyesbetegséget tanulással!
  • Hozzászólások

    Támogatóink ajánlatai

    h i r d e t é s

    Facebook

    Szponzorált hirdetések

    Legkeresettebb címkék