Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Candida az orvosok szemével

2007. október 23. | Frissítve: 2015. december 28.

Forrás: Kismama magazin

A candida albicans nevű gomba kóros elszaporodása ma még vitatott kérdése az orvostudománynak. Egyesek szerint mindenkiben megtalálható, ezért csak akkor kell foglalkozni vele, ha komoly tüneteket okoz. Mások viszont az évszázad betegségének tartják.

Az orvos-természetgyógyász szemével

Dr. László Mária belgyógyász
1136 Budapest, Raoul Wallenberg utca 12.

Életünk során mindnyájan átestünk már néhány antibiotikum-kúrán, és a legtöbb családban sajnos ugyanez vonatkozik a kisgyerekekre is. Ez a gyógyszertípus az elmúlt évszázad talán legnagyobb felfedezése volt, érdemei egyes fertőzéses betegségek kezelésében máig elévülhetetlenek. A gyakori kúrák következményeivel azonban ma még nem mindenki számol.

Ez lehet az oka, hogy bizony túlságosan gyakran nyúlunk ezekhez a gyógyszerekhez. Az alapbaj kezelésére ugyan szinte minden esetben beválnak, ám a gyógyulás, a tünetmentesség ellenére jó ha tudjuk: nem oldottuk meg a probléma egészét.

Kicsinél, nagynál olyan panaszok jelenhetnek meg, mint a nyákos hasmenés vagy makacs szorulás, étkezés utáni puffadás, szelesedés, végbélviszketés, fehér lepedékes nyelv, édesség utáni vágy, fáradékonyság. Míg a felnőttek ingerlékenyek, a gyerekek fáradékonyak vagy izgő-mozgók, álmatlanok vagy kórosan aluszékonyak is lehetnek. Kezdetben enyhék a tünetek, majd fokozódnak, és orvoshoz kényszerítik a beteget.

Ilyenkor kell arra is gondolnunk, hogy az alkalmazott antibiotikum nemcsak a fertőzést okozó baktériumot semmisítette meg, hanem a tápcsatornában levő hasznos baktériumokat is, melyek egyébként megakadályozzák a bennünk élő gombák szaporodását.

A fertőzés testünk jelzése

A kialakult bakteriális fertőzés mindig a védekező rendszer gyengülésére utal. Az antibiotikus kezelés alatt tovább romolhat a helyzet, s a vírusok, gombák ellen sem lesz megfelelő a védekezés. A betegség alatt fogyasztott cukrozott tea vagy édes üdítő a gombák szaporodását segíti. Így minden feltétel biztosított a gombák túlszaporodására a legkülönfélébb testtájakon. Ha elkerülhetetlen az antibiotikum szedése, akkor számolni kell az esetleges következményekkel is, illetve azzal, hogyan kerülhetjük el az újabb bajokat.

Az antibiotikumos kezelést követően tejsavbaktériumokat tartalmazó szerekkel pótoljuk a hüvely- és bélflórát. Ha valakinek már korábban is gombás fertőzése volt, akkor az antibiotikummal párhuzamosan gombaölő gyógyszer vagy gombaölő hatású gyógynövények alkalmazására is szükség lesz. A megfelelő táplálkozás is rendkívül fontos része a gyógyulásnak.

Candida diéta

A kúra alatt kerüljük a cukrozott italokat, édes vagy nehezen emészthető ételeket, viszont fogyasszunk gyógyteákat, frissen facsart, kevésbé édes gyümölcsleveket, nyers zöldségféléket, zöldségleveseket, könnyen emészthető gabonakásákat. Ilyenkor a beteg étvágytalan, mert szervezete az energiát a gyógyulásra, és nem az emésztésre fordítja. Ezért kerüljük az emésztéshez sok energiát igénylő állati fehérje és zsiradék fogyasztását.

Kivételt csak a tejsavbaktériumokat tartalmazó élőflórás joghurt képez (különösen sok lesz benne, ha szobahőmérsékleten tartjuk egy-két napig). A kefir kerülendő, mert gombakultúrával készül.

Keressük az okokat is!

A tünetmentessé válással még nem fejeződött be a gyógyítás, hiszen feltevődik a kérdés: miért alakulhatott ki egyáltalán a betegség? Miért nem tudott megküzdeni az immunrendszer a kórokozó baktériumokkal, vírusokkal vagy a későbbiekben az elszaporodott gombákkal?

Az újszülött immunrendszere még nem alakult ki. Szoptatással, az anyatej révén biztosíthatjuk számára a szükséges ellenanyagokat mindaddig, amíg saját védekező rendszere is képessé válik a kórokozók elpusztítására. A szoptatott csecsemő bélrendszerében már néhány nap után megtelepednek a gombák és egyéb kórokozó bélbaktériumok szaporodását gátló hasznos baktériumok, kialakul a csak rá jellemző bélflóra.

A tápszerrel táplált csecsemőknél lassan alakul ki a bélflóra, nem rendelkeznek megfelelő ellenanyagokkal, ezért sokkal fogékonyabbak a fertőzésekre, és könnyebben alakul ki náluk allergia is. Immunrendszerünk sejtjei a külvilággal közvetlenül érintkező szervekben, főképp a belekben, felső és alsó légutakban találhatók nagy számban.

A légzéssel és táplálkozással bejutó legkülönfélébb anyagok (ide tartoznak a környezetünkben élő vírusok, baktériumok, gombák, atkák, szőrök, porok, mérgező anyagok is) tanítják meg immunsejtjeinket, hogy mire és hogyan reagáljanak. Ezért nem kell túlzásba vinni a tisztálkodást, de különösen a kisgyerek környezetének a fertőtlenítését. Minél tisztább, agyonfertőtlenített környezetben tartjuk egészségesen született (nem immunhiányos) gyerekünket, annál fogékonyabb lesz a fertőzésekre és az allergiára is.

A szülész-nőgyógyász szemével

Dr. Boros Judit szülész-nőgyógyász

Mind gyakoribb a hüvelyi gombás fertőzés. A nők háromnegyede számíthat rá, hogy életében legalább egyszer átéli ezt a kellemetlen betegséget. Mik is a hajlamosító tényezők? A Candida-gomba az egészséges hüvelyflórában is jelen van, bizonyos körülmények közt azonban elszaporodhat. Ha valakinek vissza-visszatér a panasza, észreveheti, hogy a ciklus második felében, vagyis a menstruáció előtti időben rosszabbodik az állapota. Ezért a sárgatesthormon felelős, de ugyanez a helyzet fogamzásgátló tabletta szedésekor vagy a várandósság idején. Károsan hatnak bizonyos gyógyszerek is.

Ha valaki betegsége (allergia vagy autoimmun betegség) miatt az immunrendszerre fékezően ható kortikosztreroidot kénytelen szedni, ugyanezt tapasztalja.

Harc az élőhelyért

Leggyakrabban azonban antibiotikum-kezelés után számíthatunk gombás betegségre. Ilyenkor tulajdonképpen a gombáknak is kedvezünk: ne felejtsük el, a baktériumok elleni harcot úgy tudjuk újra és újra megnyerni, hogy éppen azokat az anyagokat (például penicillint) alkalmazzuk, amelyeket eredetileg a gombák vetnek be a baktériumokkal szemben a területért vívott csatában.

A candida nagyon kellemetlen a nők számára


Nem csoda, ha a számunkra hasznos baktériumokat is kiirthatjuk a hüvelyből és a bélrendszerből, a gombák pedig mindkét helyen lubickolnak a számukra védelmet és életteret jelentő antibiotikummal átitatott közegben. S ha mindehhez még egy kis cukor is hozzáadódik, mert mézes teát iszunk vagy születésnapi tortát eszünk, igazán mindent megtettünk táplálásuk, gyarapodásuk érdekében.

Már csak egy kis stressz hiányzik az életünkből - emiatt lelassulhat immunrendszerünk működése -, s máris megjelenik a vissza-visszatérő, kellemetlen hüvelyi viszketéssel járó túrószerű, fehér hüvelyi folyás. A kezelés nem egyszerű, hiszen a kiinduló okok is összetettek. Léteznek kúpok, kenőcsök, szájon keresztül bevehető tabletták, de a visszatérő gombás folyást önmagában egyik sem oldja meg.

Fontos a pamut fehérnemű, a megfelelő tejsavas intim szappan használata, az édességet erélyesen kizáró étrend, az életmód változtatás, és ha az említett hajlamosító tényezők fennállnak, a megelőzés. A drága, de egyetlen hatásos tabletta formájában bevehető gyógyszert terhesség alatt a gyógyszergyárak vizsgálatok hiányában nem javasolják, csak az előny-hátrány mérlegelése után dönt bizonyos esetekben az orvos, hogy mégis ezt írja fel.

Sokkal gyakoribb, hogy a várandósság idején többször is szükség van valamelyik gombaelleni hüvelykúp használatára, mindjárt a tünetek kifejlődése elején. A szülés előtti időben is számíthatunk ilyen kezelésre, hogy ne árasszák el a szülőcsatornán áthaladó magzat bőrét a gombatelepek.

A bőrgyógyász szemével

Dr. Cserveny Mária gyermekorvos, bőrgyógyász
Madarász utcai Gyermekkórház és Rendelőintézet

A sarjadzó gombák (candidák) által okozott megbetegedések sok nehézséget okoznak csecsemőkorban. Különösen a szájpenész, valamint a pelenkával fedett bőrterület gyulladásának kezelése fontos, melyet szakorvos ellenőrzése mellett célszerű végezni.
A sarjadzó gombák bőrön, szájban, bélben és a hüvelyben élnek, és ha nem szaporodnak el, nem okoznak panaszt. Ellenkező esetben azonban megjelennek a gombás betegségek tünetei.

Szájpenész

Ha az újszülött szülés közben fertőződött, hét-tíz nappal később már tapasztaljuk a panaszokat. Leggyakoribb formája a szájpenész, amely a nyelven, ínyen, szájnyálkahártyán fehéres, erősen tapadó felrakódás formájában látható. Ezek egyszerű letörléssel nem távolíthatók el. A szájpenész körülbelül hét-tíz nap alatt gyógyul meg. A gyakran kiújuló vagy a helyi kezelésre nem javuló esetekben szájon át adható gyógyszerre is szükség lehet.

Szappanos kézmosás után csavarjunk kisujjunkra steril gézlapot vagy a textilpelenka sarkát, melyet előzőleg bőven átitattunk bórax tartalmú oldattal. A felrakódást határozott mozdulattal, sőt dörzsöléssel távolítjuk el. Apró, vérző terület maradhat a gomba helyén, ettől azonban nem kell megijedni.

Figyeljünk arra, hogy a már használt gézlapot nem szabad újra a bóraxos üvegbe mártani. Célszerűbb a kezelést etetés előtt végezni. Szoptatás előtt a bimbót és bimbóudvart, illetve ha cumit használunk, azt is, be kell kenni a bóraxos oldattal, hogy megelőzzük a gombás fertőzés átadását, fennmaradását.

Pelenkakiütés

A gombás bőrbetegségek másik leggyakoribb formája a pelenkával fedett bőr erőteljes gyulladása, ami nemcsak látványnak lehet ijesztő, de a babának is fájdalmat, nyugtalanságot okozhat.

A pelenkakiütés kialakulásának oka a szinte állandó nedvesség, amely feláztatja a bőrt. A pelenka dörzsölő hatása, valamint a vizelet és széklet keveredése révén gyulladást keltő anyagok keletkeznek. Ezek már rövid idő alatt is károsítják a bőrt, a végbél körül, lágyékhajlatokban. A gyulladt bőrön megtapadnak a sarjadzó gombák, ekkor már apró hámló kiütéseket is látunk.

Ezért fontos az eldobható, nedvszívó maggal rendelkező pelenkák használata és gyakori cseréje. Így a bőr szárazon tartható. Tisztába tételkor vizes vattával vagy bőrkímélő gyógyszertári mosakodókrémmel tisztítsuk le a baba popsiját, majd szárazra törlés után gyógypopsikrémet alkalmazzunk. Ezek többsége gomba elleni szereket, bóraxot, cinkoxidot tartalmaz. Körülbelül két hétig kell folytatni ezt a kezelést.

Néhány napig hagyjuk ki az étrendből a citrusféléket, paradicsomot, sóskát, spenótot, mert széklettel ürülő savak vannak bennük, amik fokozzák a bőrgyulladást. Az édes teák szintén elősegítik a sarjadzó gombák szaporodását. Gyógyulás után se hagyjuk el az ápoló-védő krémek rendszeres használatát, mivel ezek jótékony védőbevonatot képeznek a bőrön.

A leggyakrabban feltett "pelenkás kérdések"

Áttérjünk-e a textilpelenka használatára?
Nem ajánljuk, mert az eldobható, nagy nedvszívó képességű pelenkák rendszeres használata mellett ritkább és kevésbé súlyos a gyulladás.

Jótékony hatású-e a kamillás lemosás vagy egyéb fertőtlenítőszer?
Elegendő, ha tiszta vízzel mossuk le a popsit! Ügyeljünk rá, hogy tisztába tétel után a bőr száraz legyen. Puha törülközők használata előnyös.

A mellbimbó gombás fertőzései

Ha a szoptatás kezdetén az első egy-két hét elmúltával is fokozott érzékenységet tapasztalunk, szoptatás után pedig viszketést, esetleg éles, hasító fájdalmat, valószínűleg gombás fertőzés alakult ki. Ez együtt járhat a baba szájpenészfertőzésével, de nem feltétlenül. Kialakulását sokszor elősegíti a helytelen szoptatási technika vagy egyéni érzékenység miatt kialakult sebesedés, a sérült bőrön ugyanis könnyen megtapadnak a gombák.

A bimbó és a bimbóudvar rózsaszínű lehet vagy fényes, gyakran fehér lepedékkel borított vagy repedésszerű sebek is kialakulnak rajta. Súlyos esetekben a bóraxos letörlés már nem bizonyul eredményesnek, gyógykenőcsre van szükség. Hajlamosító tényező a várandósság alatti vagy szülés utáni antibiotikum-kezelés. A gyógyulásig hagyjuk minél többet szabadon a melleket, melltartót és melltartóbetétet ne használjunk. Naponta mossuk ki azokat a holmikat, amik a sebbel érintkezésbe kerülnek.

A fertőzést nem kellő gondossággal tisztított, nem elegendő ideig fertőtlenített eszközök is fenntarthatják. A gyógyulást elősegíti a cukorfogyasztás erőteljes korlátozása.

Ajánlott olvasnivalók:
- Dr. László Mária: Candidiasis. Divat vagy a XXI. század betegsége? White Golden Book Kft., 2800 Ft
- Dr. Harold H. Markus - Hans Finck: Betegnek érzem magam, és nem tudom miért. Holistic Kiadó, 780 Ft

További cikkek a témában:
  • Fáj, drága és árt
  • Hüvelyfolyás: már megint mit szedtem össze?
  • Mikor múlik el a szájpenész?
  • A csodatévő fokhagyma
  • Hozzászólások

    A család kedvenc robotja (X)

    Gyerekkoromban imádtam a Mikrobi című rajzfilmet. Mindig arról ábrándoztam, hogy milyen szuper lenne, ha Terka nénikénk helyett ránk is egy ilyen robot-dadus és tanár vigyázna.

    Támogatóink ajánlatai

    h i r d e t é s

    Facebook

    Szponzorált hirdetések

    Legkeresettebb címkék