Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Beszólhatsz a rossz anyának?

2011. szeptember 23. | Frissítve: 2015. június 26.

Forrás: Kismama magazin

Ha úgy látod, hogy egy másik szülő nem bánik jól gyerekével, vajon jogod van közbelépni? Ezt kérdezte Edina, és elmesélte sokkoló élményét: a kisbabáját hosszasan sírni hagyó anya esetét az egyik babaáruházban.

Hagyta sírni a csecsemőt...


Edina írta: A hazai piacvezető babaáruházban jártunk a kislányommal. Már hazamenni készültünk, öltözködtünk, amikor hangos és keserves kisbabasírásra lett figyelmes. Mivel a hang a kasszától jött, arra gondoltam, biztos épp fizet az anyukája, ezért nem tudja megvigasztalni. Aztán láttam, hogy nem, nem azért nem vigasztalja meg a hordozóban kétségbeesetten síró kisbabáját az anyuka, mert fizet. Hanem azért nem, mert éppen telefonál. Nem tudom, mi lehet fontosabb egy síró kisbabánál. Aztán az anyuka elindult a szoptatóhelyiség felé. VÉGRE!!! Kezdtem megnyugodni, minden rendben, de akkor mégis megállt az ajtóban, letette a hordozót, amiben ugyanúgy sírt az a szegény kisbaba. Az anyuka várt valakire. Közben nemcsak hogy nem szoptatta meg és nem vette ki, de egy szót sem szólt körülbelül két hónapos kisbabájához. Az információs pultnál már szóltak, hogy elkékül a baba, annyira sír. Mire az anyuka: "Ilyenek a gyerekek!"

Ezt már nem bírtam szó nélkül hagyni, és kifakadtam. "Nem, nem, tévedés, a gyerekek nem ilyenek. A gyerekeknél nem normális állapot a sírás. Ezért feltétlenül vigasztalásra szorulnak." Természetesen az anyuka nem vette jó néven mindezt, ami nyilván valahol érthető. De tiszta szívből és őszintén sajnáltam ott azt a kiszolgáltatott, drága pici babát. Mi a megoldás, ha ilyen esetekkel találkozunk? Dugjuk a fejünket a homokba, valahányszor síró kisbabát hallunk? Hiszen a kisbaba a sírásával kommunikál! De mi inkább befogjuk a fülünket?

És így vélekedtek a többiek...

Szólnék, bár tudom, hogy hiába

Hasonló esetben biztosan szólnék, mert ugyanúgy "készenlétbe" ugrik a szívem, ha idegen babát látok-hallok sírni, mint amikor saját tizenegy hónapos kisfiam sír. Nem tudnék hallgatni, szólnék az érzéketlen anyának. Akkor is szólnék, ha ezt valójában teljesen fölöslegesnek érzem. Mert meg lehet érinteni egy ilyen érzelmi beállítottságú nő szívét szavakkal, ha a kisbabája elkeseredett sírása sem rendíti meg? Lehet hatni olyasvalakire, aki a pár hónapos babája sírását hisztinek minősíti (van ilyen ismerősöm), ezért nevelési célzattal sírni hagyja? Vagy említhetném az ismert sportriporternőt, aki pár hónapja azt nyilatkozta egy babás magazinban, hogy ő azért nem megy be éjjel a síró kislányához, mert meg kell tanulnia, hogy alvási időben aludni kell... Popper Péter mesélte az egyik könyvében, hogy amikor fiatalkorú bűnözőkkel foglalkozott, egyikük megkérdezte: Péter bácsi, miért nem szabad lopni? Nem tudott válaszolni, mert mit mondhatna olyasvalakinek, akinek ez nem erkölcsi evidencia?

Akinek nem nyilvánvaló, hogy a síró babáját meg kell vigasztalni, annak hiába mondunk bármit.
Marietta

Képzeld magad az anyuka helyébe!

Edina felháborodását és reakcióját teljesen megértem, de annyit megtanultam már, hogy segíteni, tanácsot adni csak akkor lehet, ha kérik. Különben úgysem hat. Szerintem te sem örülnél neki, ha vadidegen beleszólna abba, mit hogyan csinálsz a gyerekeddel, akármilyen jó szándék is vezérelné őt.

Amit tehetsz szerintem hasonló helyzetben: bármennyire is ingerel a helyzet, idegesít a sírás, ha segíteni szeretnél, maradj nyugodt, s finoman kezdj el beszélgetni a másik anyukával. Érdeklődj kedvesen a baba kora iránt, illetve kérdezd meg, miért sír. Nyugodt hangod megnyugtatja a másik anyukát, érzi, hogy nem ellene vagy, hanem vele. Ügyes kérdésekkel finoman irányítani lehet a másik ember gondolatait, így talán maga is észreveszi, mi a probléma. Ami saját magunknak jut eszünkbe, azt mindig szívesen megtesszük. Valószínűleg ő is feszült a helyzet miatt. Képzeld bele magad az ő helyébe! Mindenki őt nézi! Lehet, hogy az édesapát hívta, mert a kocsiban felejtette a cumisüveget. Lehet, hogy ideges, megfájdult a feje, s teljes kétségbeesésében az sem jut eszébe, hogy ha felvenné, kicsit megnyugodna a baba. Ráadásul ha első gyerek, még bizonytalanabb lehet a dolgában. El mert menni vásárolni vele, mert úgy tudta, legalább három órát alszanak az ennyi idős babák, és otthon ez eddig így is volt.

Kérdésedre válaszolva tehát: nem, ne dugd a fejed a homokba, hanem segíts az anyukának! Megnyugodni, segítséget elfogadni, mert hát ez sem könnyű dolog ám! Ne feltételezd, hogy rosszat akar a gyermekének!

Katica

Segítő szándékkal

Amit Edina leírt, DÖBBENETES! Nekem ugyan nem két hónapos, hanem másfél éves kisfiúval és anyukájával volt hasonló helyzetben sikerélményem a játszótéren. Az anyuka mindig elbeszélgetett a többi szülővel, faggatta őket, hogy mit csinál a kis lurkójuk, sétál-e már, mit eszik, hogyan eszik. Aztán jó hangosan megjegyezte a kisfia orra előtt, hogy "Nahát, te ezt MÉG nem..., látod, neked is kellene..." Vagy elmesélte, hogy már megint milyen "galád" dolgot csinált a kisfiú. Ezek után szerintem nem csoda, hogy a csemete igazi kis vadóc lett, és ahogy az anyja tett valami újabb megjegyzést, tombolni kezdett, ütött-vágott mindent és mindenkit.

Sokáig töprengtem, a többi anyukával is beszéltem a játszótéren, végül a következő "te még ezt sem tudod..." kezdetű mondatnál kedvesen rámosolyogtam a kisfiúra, és azt mondtam, hogy "De mondd meg az anyukádnak, hogy biztosan nagyon ügyesen csinálsz mást. Láttam, milyen ügyesen csúszdáztál, nagyon bátor kisfiú vagy!" Lássanak csodát, a kisfiú elmosolyodott, és a szokásos rugdosás is elmaradt, az anyuka sem sértődött meg, és nem kellett a gyereke előtt "kioktatnom", mert az sem biztos, hogy jó megoldás. A következő alkalommal a kisfiú a homokozóban kezdett "ámokfutásba" (kitépte a lapátokat a játszadozó gyerekek kezéből, és rúgta a homokot), az anyja lélekszakadva és ordítva közeledett: "Na megállj, lesz nemulass!", és egy nagyot ráhúzott a lapáttal a másfél éves gyerek kezére.

A reakciót persze nem kell leírnom. Még zokogott a gyerek, amikor feléje nyújtottam az egyik lapátunkat, és csak annyit kértem tőle, hogy "Gyere, játsszál velünk (akkor volt egyéves a kislányom), nem kell kivenned a többi baba kezéből a játékokat, gyere, inkább segíts nekünk homokvárat építeni, az sokkal érdekesebb!" Ismét siker, a sírásnak vége, kezdődött az önfeledt játék. Az anyuka utána odajött mellém, megköszönte, és jót beszélgettünk gyereknevelésről, fáradtságról, türelmetlenségről. Nem állítom, hogy ettől a pillanattól tökéletessé vált minden, de akkor is, valamit csak sikerült elérni.

Ha kicsi, síró babával találkozom, én mindig biztatóan mosolygok az anyukára. Meggyőződésem ugyanis, hogy a rosszalló, ajakbiggyesztő, lekezelő, esetleg felháborodott megjegyzés nem segít. A mosolygás azt üzeni, hogy "veled vagyok, tudom, milyen, ne zavartasd magad". A kislányom másfél éves, így mostanában már jó hangosan meg is jegyzi, hogy sír a baba, ilyenkor szintén mosolyogva azt mondom, hogy igen, sír, de nincs semmi baj, az anyukája mindjárt megvigasztalja, ahogy én is megvigasztallak téged, ha sírsz.

Zita, e-mail

Mi is ezt kaptuk gyerekkorunkban

Tényleg fontos hangsúlyozni, hogy ne hagyjuk sírni a kisbabáinkat! Kíváncsi lennék, hogy az az édesanya, akiről Edina írt, mit érezhetett, amikor idegenek rászóltak. Elkeseredést, dühöt? Bármelyiket is, reméljük, hogy többé nem teszi ki magát és a gyerekét ennek a helyzetnek. Mit tettem volna a levél írója helyében? Valószínűleg odamegyek a gyerekemmel, és megkérdezem, hogy miben segíthetünk az anyukának. És még valami: ki nem hallotta még valamelyik felmenőjétől azt a mondatot, hogy "Hagyjad még sírni! Majd abbahagyja!" És igen valószínű, hogy minket, tulajdon gyerekeiket is így neveltek - hagytak sírni, háromóránként kaptunk enni, nem cserélték olyan gyakran a pelenkáinkat és így tovább. Mégiscsak felnőttünk, és még talán olyan nagyon rossz emberek sem lettünk, nemde?

Nóri

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék