Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Beszoktatási napló - 4. részA második hét

Szerző: Jakab Kriszta

2012. július 16.

Forrás: babaszoba.hu

Második hét a bölcsiben. Minden terv szerint halad? Vagy be kell kalkulálni váratlan problémákat is?

Az első hét után egy vidám hétvége következett, amit csak Dani folyamatos orrfolyása árnyékolt be kissé. Vizes állagú szottyogás, amiből még bármi lehet. De ezt leszámítva jókedvű volt, energikus, lelkesen szedte a homeopátiás bogyókat, Schüssler-sókat. Minden okom megvolt, hogy azt higgyem, még az elején elcsíptük a náthát.

Hétfő reggel aztán nagyon határozottan közölte, hogy ő nem megy a gyerekekhez, marad itthon játszani. És mindent el is követett, hogy ez így legyen. Nem engedte magát bepelenkázni, nem volt hajlandó felöltözni, se reggelizni, se elindulni. A kapuban hatalmas hiszti következett, krokodilkönnyekkel: - Ne, Anya, ne, Dani nem megy a gyerekekhez! Már itt maguk alá temettek a kétségek, és súlyos csaták kezdődtek a fejemben és a szívemben. Kényszerítem valamire, amit nem szeretne, és ezt a maga módján tudtomra is adja, szegénynek más eszköze nincsen. Úgy éreztem, visszaélek az erőfölénnyel, azzal, hogy én vagyok a nagyobb. De hát mi, szülők szabjuk a kereteket, amelyek az ő biztonságérzetét táplálják - szólt bennem valamelyik pszichológiai okosság. De így? Az ő biztonságérzetét valószínűleg az adná, ha kér tőlünk valamit, például azt, hogy szeretne otthon maradni játszani, mi ezt megértjük, és segítjük ebben. De most a változásról, változtatásról szól az életünk. Vége egy idilli állapotnak, és valami más lesz, amiben más dolgok lesznek jók. De mindez az adott pillanatban elérhetetlenül távolinak tűnt: ő az autóban bőgött, én pedig bent a konyhában, mire elindultak. Úgy éreztem, az aznapi energiakészletemet fel is éltem e néhány reggeli óra alatt. A bölcsiben aznap 9-től délig maradtak, Dani érkezéskor rosszkedvű volt, folyamatosan haza akart menni, sírdogált. Ezt látva, a többi kisgyerek különböző játékokat kezdett odahordani neki vigasztalásul. Labdákat, homokozólapátot, kisautót. Lassan megenyhült, a motorozás idejére nagy nehezen még Apától is hajlandó volt elválni. Apa bement, ő pedig ettől kezdve abbahagyta a sírdogálást, játszott Valival, utána hajlandó volt egyedül átöltözni, kezet mosni, ebédelni is. Ebéd után viszont rohant Apához.

Másnap, a hetedik napon a reggel ugyanolyan ellenállással és hisztivel tarkítva indult, de odabent már kicsit könnyebben vált el Apától. Bennem továbbra is dúlt a harc, az eszemmel tudtam, hogy nincs más választásunk, Daninak el kell kezdenie a bölcsit, nem tudjuk másképp megoldani, ráadásul hálásak lehetünk, mert felvették Danit, nagyon jó helyre kerültünk, nagyon jó csapatba, jó kezekben tudhatjuk őt napközben. Közben a szívem aggodalmakkal és szomorúsággal tele. Fura belegondolni, hogy mostantól ez már mindig így lesz... Kelünk, öltözünk, kapkodunk, álmosak vagyunk és nyűgösek. Most bölcsibe döcögünk, később oviba, iskolába. Szülők millióival együtt, akik ugyanilyen reggeleket küzdenek végig. - Ez az élet - mondja nem túl meggyőzően anyukám, és ezzel még olajat is önt a tűzre. Legbelül úgy érzem, ráérnénk még ezzel, olyan kicsi még, ráér még álmos, üres tekintettel buszra várni, hátsó ülésen zötykölődni, olyan dolgokat csinálni, amikhez nincs kedve.

A bölcsiben Dani aznap is sírdogálós volt, sokszor megkérdezte, hogy Apa biztosan jön-e érte ebéd után, Vali pedig mindig elmondta, hogy igen, természetesen. Ettől mindig picit megnyugodott, és hajlandó volt játszani, együttműködni. Ebédnél továbbra is ő az, aki fal. Érthető módon farkaséhes, délelőtt nincs gyümölcs, mint azelőtt, hanem csak a reggeli, ha épp hajlandó reggel elfogadni, majd ivójoghurt vagy gyümölcslé. Aznap, ebéd után Vali már behívta Apát, és együtt megnézték a kiságyat, amin Dani jele van. Jó messziről persze, egyelőre hozzáérni sem hajlandó.

A következő nap reggele: sírás otthon, sírás odabent, mikor Apának át kell őt adnia Valinak. Itt már Apa is kezdte kicsit feladni, aztán ahogy bentről kukucskált, és látta, hogy Dani lassan feloldódik az udvaron, mutogatja a kedvenc motoros bácsiját a többieknek, lassan megnyugodott. Biztató volt az is, hogy végre lecsúszott a csúszdán, sőt az egyik kislánnyal libikókázott, egy másik fiúcskával pedig lelkesen szállítottak talicskában a labdákat. Újabb nagy lépésként aznap először beleült a hintába is, ami valójában egy hatalmas kerék felfüggesztve, amin sokan elférnek egyszerre, és közösen hintáztatja őket valamelyik gondozó néni.

Ebéd után egyszer csak lelkesen azt mondta: - Dodó is megy aludni. Először csak hasra feküdt a motoros bácsival, majd amikor megkapta Süsüt, az alvókrokodilját, a fejét is letette. Süsüről annyit kell tudni, hogy nem éppen kisméretű. A teste egy kispárna, ami egy összehajtogatott takarót rejt. Finom puha, de egyre nehezebben férnek el ketten egy ágyban. Dani hosszan figyelte, hogy a többiek alszanak-e, be-becsukta a szemét, nagyokat pislogott, csendben feküdt, de végül nem aludt el, ezért Valival nemsokára kimentek Apához. Szegény Vali nem tudja elégszer elmondani nekünk, hogy a hiszti csak a szülőknek szól, általában gongütésre elmúlik, amikor becsukódik utánuk az ajtó. De a reggeli nehézségeket leszámítva Vali örömmel nyugtázta, hogy Daninak aznap kifejezetten vidám napja volt. Örömünk pont aznap estig tartott, amikoris Dani szép lassan belázasodott. Egyre náthásabb lett, egyre pihegősebb. Épp mikor felcsillant a remény, akkor megbetegedett. A kullancscsípés mégis? Vagy ahogy a doktornő mondta, már a csípás idején bujkált benne valami, ami mostanra tört ki? Mindenesetre a beszoktatási folyamat itt kényszerűen megszakadt pár napra, és fogalmunk sem volt, hogy mire Dani meggyógyul, a legelejéről kell újrakezdenünk, vagy onnan folytatjuk, ahol most abbahagytuk...
100% boldogság - Bepahnten nyereményjáték

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék