Terhesség hétről hétre

Beszoktatási napló - 2. részCsaládlátogatás

Szerző: Jakab Kriszta

2012. június 28.

Forrás: babaszoba.hu

Elsőre kicsit viccesen hangzik, talán általános iskolában hallottam utoljára ezt a kifejezést, amikor a tanítónők mentek látogatóba, ha gond volt valakivel. Vagy mert feltehetően muszáj volt. Illetve pontosítok, tudom, hogy a Waldorf-oviknál ez fontos rés

A mi bölcsinkben viszont - mint megtudtuk - az a gyakorlat, hogy az első, röpke bölcsődei látogatás után először családi környezetben találkozik a kicsi a gondozókkal. Így picit olyan, mint amikor átjönnek a család barátai: beszélgetés, játék, együttlét. Nagyon jó ötletnek tartom, ők is látják, hogy hol lakik, milyen környezetből jön reggelente ez a kis manó hozzájuk. Kapnak egy képet a családról, van idő, lehetőség az ismerkedésre, kérdésekre, válaszokra, aggodalmakra. Odabent, mikor nyolc gyerek szalad szerteszét, ez nyilván nem lehetséges.

A vezetőnő felhívja a figyelmünket, hogy ne készüljünk sütemény- és kávéhegyekkel, valamint a lakást sem kell fényesre súrolni, csak lazán, természetesen. Mást nagyon nem is tehetek, nemrég költöztünk, sütőm konkrétan még nincs, és ebből következik, hogy a pedáns rend sem fenyeget.

A látogatás a beszoktatás előtti héten, egy csütörtök délután, öt óra tájban esedékes. Vendégeink eltévednek, rossz helyen szállnak le a buszról, kutyagolnak egy jót a hegyen a melegben, vagyis volt esély arra, hogy mire megérkeznek, már a csudába fogják kívánni az egészet. De edzett gondozónőkkel van dolgunk. Békésen lekuporodnak Dani szobájában két miniszékre, nagy nehezen elfogadnak egy pohár vizet meg egy kis süteményt. Figyelik Danit, ahogy játszik, próbálnak beszédbe elegyedni vele, kérdezgetnek róla. Mik a szokásai, mikor kel, hogy alszik el, mit szeret és mit nem, mik a kedvenc játékai, mit csinál legszívesebben. Dani csendben méregeti Andit és Valit, akikkel időközben megbeszéljük, hogy tegeződünk a jövőben, és nincs nénizés sem. Elmeséljük neki, kik ők és miért jöttek, már amennyire ezt le lehet fordítani egy két és fél évesnek. Egy darabig csak távolról figyeli őket, aztán feloldódik, megmutatja a kisautóit, megeteti őket sütivel, majd megérkezik Apa, és attól kezdve már csak ő a fontos.

Mi beszélgetünk tovább. Én kissé nehezen tudom elképzelni, hogy két hét után a gyerekek otthonosan, jól érzik magukat, örömmel mennek reggelente bölcsibe, sőt, hajlandóak ott aludni. Szerencsére nem is akarnak minderről meggyőzni, minden gyerek más, majd meglátjuk, mi lesz nálunk, és ahhoz igazodunk. De rengeteg kérdésem van az étkezéssel kapcsolatban is. Bár a pékséges sütit kínálgatva ez elég viccesnek tűnhetett, azért itthon mi mégiscsak kerüljük a cukrot, a fehér lisztet, a rágcsákat, a dobozos gyümölcsleveket, és Dani még tejet sem ivott eddig. Tejtermékeket kap, de inni nem ivott, kakaót sem. Ezt például át kell gondolnom, hogy hogyan szeretném, kapjon-e odabent tejet, ihat-e teát, amiben nagyon kevés cukor van. Kivételes helyzetű bölcsiről beszélünk egyébként, abból szempontból, hogy saját konyhája van, a gyerekeknek ott helyben főznek. Nem szeretnék fölösleges bonyodalmakat az evés körül, ezért abban madarunk, hogy a beszoktatás alatt ezekre még visszatérünk, az ételeket, italokat meg lehet kóstolni, a konyhán lehet kérdezni.

Hosszan gondolok azokra a szülőkre, akiknek a gyereke betegség vagy bármi miatt speciális diétát követ. Hogy oldják meg? Ha én most azt szeretném, hogy a gyerekem ne egyen húst, hogy lehetne ezt kivitelezni? Ha ott lesz a tányérján, meg fogja enni. Borzasztó nehéz kérdés, megígérem magamnak, hogy egy hosszabb cikk erejéig visszatérek majd rá.

Addig is van még bőven min tépelődni. Másnap egy pszichológus barátunk azt javasolja, hogy a bölcsődei beszoktatást ne én, hanem a férjem navigálja végig, legyen ez az ő kettőjük férfias akciója. Az ő tapasztalata az, hogy ha a család meg tudja szervezni, jobb, amikor az apuka vagy a nagymama csinálja ezt végig, és az anyukától már otthon elköszön a kicsi. Rágom a dolgot jobbról, forgatom balról, sehogy se tetszik ez a gondolat. Hogy ne lássam, mit csinál, hogy viselkedik, jól van-e? Ne legyek ott, ha sír? Ne tudjam, mit eszik, mit iszik, játszik-e? Lehet, nem is a gyerek, hanem az én aggodalmaskodásom miatt kéne inkább apával mennie, hogy az én szorongásaim ne ragadjanak át a gyerekre. De miért gondoljuk, hogy az apja nem fog szorongani, és jobban kezeli majd az egészet? Ráadásul a gondozónők ezzel szemben inkább azt javasolják, hogy ha módom van rá, akkor én csináljam végig a beszoktatást, mert fontos az is a feszültség oldása érdekében, hogy lássam, hogyan tud kapcsolatot keresni a gondozónőkkel és a gyerekekkel. Hozzáteszik azt is, hogy mindegy, hogyan döntünk, de csak egy személy legyen végig a kicsivel a beszoktatás alatt, az ő biztonsága érdekében. Kérdések, kérdések - szerencsére még van három napunk átgondolni. Pedig ekkor még azt sem látjuk előre, hogy bizony ez az egész folyamat meglehetősen időigényes. A szükséges lelkierőről nem is beszélve...

Kapcsolódó hasznos cikkeink és szolgáltatásaink

Legjobb cikkeink a témában

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Legkeresettebb címkék