Kisgyerek

Babát hozott a műsor

Juhász Viktória újságíró, televíziós szerkesztő-műsorvezető. Gyakorló édesanya, kisfia, Olivér hároméves, mostanában mégis elsősorban aggódó, hetedik hónapban járó kismama.
2012. Június 11.

– Szoktál aggódni?

– Bizonyos helyzetekben az aggódás természetes velejárója az ember állapotának. Szerintem egy kismama sem azért izgul, mert ez hozzá tartozik az imidzséhez, hanem mert kismama. Lelkileg és testileg is érzékenyebben reagál az őt ért impulzusokra. Például az Olivérrel megélt első terhességem során szerzett tapasztalataim egy része most mit sem ér, ezúttal minden másképp alakul. Annak idején, mondhatni, elég könnyen vettem az akadályokat, ehhez képest a mostani első három hónapban folyamatosan rosszul voltam. Magyarázatokat kerestem és találtam: biztos kislányunk lesz. Talán mondanom sem kell, nem az lesz, ennyit a hiedelmekről. Szóval persze hogy aggódom, ha nem tenném, akkor több okom lenne megijedni. Könnyebb dolgom inkább annyiban van, hogy a párom és Czeizel professzor megnyugtató szavai szakmailag is megalapozottak…

– Lassan kilenc hónapja veszel részt a tv2 9 hónap című magazinműsorának készítésében. Az itt szerzett ismereteket mennyire tudtad hasznosítani az elmúlt hónapokban?

– Hát egyrészt szerencsés vagyok, sok szakemberrel készíthettem interjút olyan kérdésekről, amelyek a várandósokat a leginkább foglalkoztatják, a koraszülés okaitól a szűrővizsgálatok fontosságáig. Másrészt azonban észrevettem magamon, hogy minél több lehetséges problémáról hallok, annál több aggodalommal figyelem az ezekre utaló jeleket. Egyfajta szakmai ártalom, ha lehet így nevezni. Innen nézve az első babavárás a „boldog tudatlanság” jegyében telt, mostanra már „csak” a boldogság maradt. Ez azért nem rossz mérleg.

– A hetedik hónapban vagy. Hogy bírod?

– A műsorszerkesztés szerencsére elég nagy szabadságot enged, könnyen meg tudom szervezni, hogy akkor dolgozzam, amikor a kisfiam oviban van. Az utómunkák nagy részét pedig már otthonról is meg tudom csinálni. A legnehezebb az elmúlt hónap volt, a hét szinte minden napján forgattunk, hogy a nyári tévés leállásig adásba kerülő részeket elkészítsük. Ez – csak a Kórházvizit rovatot tekintve, amelyben az ország szülészeteit mutatjuk be, és eddig már 33 osztályt ismerhettek meg a nézők – számos külső, legtöbbször vidéki forgatást jelentett. Talán közhelyesen hangzik, de a párom nélkül ez nem menne.

– Munkád során tehát nagyon sok várandóssal, illetve szakemberrel találkozol, szinte minden kórházban jártál már. Mik a legfontosabb tapasztalataid, benyomásaid?

– Az alternatív módszerek alkalmazása például számomra nagyon érdekes megfigyelésekhez vezetett. Egyrészt ma már nincs olyan szülészet, ahol így vagy úgy ne próbálnák megteremteni ezeket a lehetőségeket, így alapvetően nem versenyképes az az intézmény, ahol erre nincs mód. Úgy tűnik azonban, hogy ezeknek az eszközöknek főként a kórházválasztásnál van jelentőségük, amikor aztán eljön a vajúdás ideje, elég kevesen élnek vele. Budapesten egyébként inkább a kádat és a bordásfalat, míg vidéken inkább a labdát kedvelik. Egy másik fontos tapasztalat, hogy annak ellenére, hogy a kismamák ma már számtalan fórumon informálódhatnak, mégis rengeteg a tévhit, a tájékozatlanság. Ezért is remélem, hogy a 9 hónap minden várandósnak segít a kétségei eloszlatásában, valamint az új információk beszerzésében, az őssejtmegőrzéstől a helyes táplálkozásig.

– Milyen problémákkal, félreértésekkel találkoztál leggyakrabban?

– Sok kismama nem tudja például, hogy milyen fontos a saját egészségi állapota, ezért nem veszi elég komolyan a szükséges vizsgálatokat. Nem elég csak azt tudni, hogy a baba a 20. hétben rendben van, oda kell figyelnünk magunkra is. A későbbiekre nézve ez is az ő épségét, egészségét szolgálja, ugyanúgy, mint a különböző szűrővizsgálatok. Őszintén ajánlom mindenkinek, ha lehetőség van rá, végeztessék el.

– Végezetül a rutinkérdés: ennyi elfoglaltság mellett mennyi időd jut a családra?

– Ha nem jutna az elégnél kicsivel több, akkor abbahagynám. Anélkül nem megy. Nem vagyok munkamániás, csak szeretem, amit csinálok. Így aztán nagyon fontos, hogy otthon is sikeresnek érezzem magam. Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy a gyermekem és a férjem szemében ne csak elismerést vagy büszkeséget, de szeretetet is lássak. És persze ők is az enyémben.