Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Az ovis és a szex

Szerző: Sződy Judit

2013. április 8. | Frissítve: 2017. március 10.

Forrás: babaszoba.hu

Ne mondd, hogy semmi köze hozzá, hiszen a mai világunkban kikerülhetetlen. Tudja, hogy VALAMI van, hiszen valahogy csak létrejönnek a kisbabák. Ti meg valamiért időnként magatokra zárjátok a hálószoba ajtaját. És a tévében is ölelkeznek.

A gyerekekben négyéves kor körül tudatosul, hogy a nemek állandóak. Vagyis: a Rozi lány marad akkor is, ha levágják a haját, és nadrágban van, a Máté pedig fiú, akkor is, ha hosszú a haja, és kötényt vesz. Arra is rájönnek, hogy ők maguk fiúk vagy lányok, életük végéig, és lassan elmaradnak azok a mondatok, hogy "majd ha kislány leszek."
Aztán az ovis szerelmes lesz. De tényleg. Egészen odavan, ha a szerelme nem játszik vele, vagy ha kinevetik azért, mert a szerelméről beszél. (Ugye te sose tennél ilyet?!) Érzelmei teljesen komolyak, még akkor is, ha egy hét múlva már egy másik ovistárs, vagy esetleg egyszerre több is a szerelem tárgya.
Persze nem a szex a központi kérdés. Az érzelmi alapok formálódnak. Közben érzéki élmények is érlelődnek, hiszen felfedezi a testét, és érzi, hogy a nemi szerve érzékeny, kellemes élményeket ad, ha megfogja, ha hozzáér.

Felvilágosítás minél hamarabb

Nem valószínű, hogy erről kérdezgetni fog, de más oldalról közelíthet. "Hogy került a pocakba a kisbaba?" Nyilván vannak sejtései, elméletei. Logikus, hogy lenyelted, hiszen a hasadban van. Vagy ott nőtt, mint a káposzta a kertben. Nem kell kétségbe esni, ha ilyeneket mesél, de mondd el a te verziódat is, mégpedig röviden és számára érthetően. Ha elégedett azzal, hogy anya és apa sejtje találkozik, és a pocakodban baba fejlődik belőle, legyen neked is elég. Az ovisoknak a szex részleteivel nem kell tisztában lenniük, ám ha a hálószoba bezárásáról kérdez, nem árt elmondanod, hogy időnként szerettek kettesben lenni apával, és nektek az jó.

Kéne egy könyv!

Valószínű, hogy nagyóvodás vagy kisiskolás kora előtt nem szeretne nagyon sokat tudni minderről. Ám egyszer eljön az idő. Ha szeretnél egy jó könyvet segítségül hívni, remek helyzetben vagy, mert végre újra megjelent a klasszikus képregény: a Peti, Ida és Picuri. Grethe Fagerström és Gunilla Hansson könyve sokat segített a mai szülőknek gyerekkorukban, azóta kalózkiadásban vagy fénymásolatban lehetett csak hozzájutni. A Móra Kiadó jóvoltából ma újra elérhető. Nemcsak technikai részleteket közöl a "hogyan lesz a kisbaba?" kérdéskörből, hanem bemutatja egy család életét, ahol a babavárással együtt járó változások mind megjelennek, testközelben.
Nézz bele a könyvbe a kiadó honlapján! Ha tetszik, vásárold meg, és olvasd át, mielőtt a gyerekekkel is leülnél, hogy ne érjen meglepetés. Ha valamit másképp gondolsz, mondd másképp, de a képek ebben az esetben is sokat segítenek. Nem jó megoldás, ha lányos zavarodban a gyerek kezébe nyomod a könyvet, olvassa el, vagy nézegesse. Így nem biztos, hogy helyesen értelmezi, sőt egy halom újabb kérdés fogalmazódhat meg benne, amit már nem mer megkérdezni, látva tartózkodásodat. Ha kínos számodra a fogamzásról, terhességről beszélni, bízd ezt más felnőttre, akivel a gyereked jó viszonyban van, és aki lazábban kezeli a témát. Ettől nem vagy rossz szülő, csak őszinte.
Marie-Claude Monchaux: A sehány éves kislány
A 70-es évek elején íródott könyv igazi klasszikus. Marika születésének történetét meséli el, attól kezdve, hogy a szülei vágytak rá. A könyv a 3-6 évesek világához tökéletesen illik, szép és kedves rajzokkal magyaráz.
Anna Herzog : Anya hasában
Oszkár és Mia nagyon izgatottak, ugyanis hamarosan kistestvérük születik. De hogyan került a baba anya hasába? Kedves felvilágosító könyv a fogantatással és a születéssel kapcsolatos kérdésekre. Szakorvosok bevonásával készült.
Doris Rübel: Honnan jön a kisbaba?
A gyermeki fantáziát különösen izgató témát dolgoz fel a nagy sikerű Mit? Miért? Hogyan?-sorozat 20. kötete. A gyerekek nyelvén szóló kötet a fogamzástól a nemiségen át a születésig nyújt betekintést.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék