Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Altatás: ha a gyerek tiltakozik a lefekvés ellen

2017. március 17. | Frissítve: 2017. március 18.

Forrás: babaszoba.hu

Nagyon sok szülő megtapasztalhatja, hogy amint alvásra kerül a sor, a kicsi heves ellenállást mutat, és esze ágában sincs lefeküdni. Milyen formában mutatkozhat meg ez. S mit lehet ellene tenni?

Altatás: ha a gyerek tiltakozik a lefekvés ellen

A kisgyermek első évében tanúsított ugrásszerű fejlődésével az is együtt jár, hogy most már egy kicsit függetlenebbül gondolkodik, és már saját döntéseket is hoz. Ezek leginkább akkor mutatkoznak meg, amikor az evés során visszautasít bizonyos ételeket, semmiképpen sem akar beülni a babakocsiba, vagy éppenséggel a lefekvés ellen tiltakozik.

A "lázadás" formái

A lefekvés elleni tiltakozásnak három fő formája van. A legjellemzőbb a passzív ellenállás, tehát egyszerűen vagy úgy tesz, mintha nem hallana téged, vagy tiltakozását egy hangos és makacs "Nem!"-mel fejezi ki.
Ehelyett vagy ezzel együtt az is előfordul, ha nem alszotok együtt, hogy miután lefektetted és kimentél, kimászik az ágyból.
Jellemző technika még a halogatás is, tehát amikor a gyermek még egy játékot kér a fürdőkádban, vagy még egy meséért vagy altatódalért könyörög, vagy pont ekkor lesz éhes, szomjas (stb.). HA nem sokkal ezelőtt már ezek a tevékenységek megtörténtek, biztos vagy benne, hogy nem lehet szomjas, éhes, nyilvánvaló, hogy csak megpróbálja elodázni az elkerülhetetlent.

Hogy lehet megbirkózni az altatással kapcsolatos nehézségekkel?

Egyéves kora körül a gyermek már szeretne egy kicsit uralmat szerezni a saját élete fölött, bebizonyítani magának, hogy van döntési lehetősége, és márpedig ő nem azt az utat választja, amit te akarsz.
Adj rá lehetőséget, hogy ő is beleszólhasson az esti rutinba. Engedd, hogy néhány mellékes kérdésben ő dönthessen, például kiválaszthassa, hogy melyik állatkáit fektesse le ő maga aludni fürdetés előtt, vagy hogy a kék vagy a zöld törülközővel töröld meg fürdés után. Akár azt is kiválaszthatja, hogy melyik pizsamában akar aludni aznap este, de ha több opció is szóba jöhet, inkább csökkentsd le kettőre a választási lehetőségeket, hogy megelőzd a zavart.
A tudat, hogy ilyen nagy mértékben irányíthatja a saját sorsát, remélhetőleg annyira eltereli a figyelmét, hogy magát a lefekvés tényét csak az általa hozott kulcsfontosságú döntések eredményeként érzékeli.
Ha azzal ellenkezik, hogy nem fáradt, akkor is érdemes folytatni az esti ceremóniát. De arra számíts, hogy tovább tart majd. Próbálj félhomállyal olyan hangulatot teremteni, ami segít elálmosítani. Akár a hangerőből is visszavehetsz. Beszélj hozzá suttogó hangon. Játszani már ilyenkor nem érdemes. Mesélj neki fekve, mesélhetsz neki nagyon gyenge fénynél, fejből is, úgy valószínűleg hamarabb jön álommanó.
A cikk forrása Judy Barratt: Hogyan altassunk kisbabát? c. könyve.

Címkék:

altatás

Hozzászólások

A család kedvenc robotja (X)

Gyerekkoromban imádtam a Mikrobi című rajzfilmet. Mindig arról ábrándoztam, hogy milyen szuper lenne, ha Terka nénikénk helyett ránk is egy ilyen robot-dadus és tanár vigyázna.

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék