Kisgyerek

Akarsz beszélni a gyerekkorodról?

A kapcsolatok tanulmányozása során a pszichológusok gyakran a párok veszekedéseire fókuszálnak.
2011. December 12.

Azonban a Psychological Science oldalain megjelent új tanulmány más aspektusból vizsgálja a problémát: a párok konfliktuskezelése nagymértékben függ attól, csecsemőkorukban milyen bánásmódban volt részük.

A Minnesotai Egyetem kutatói az 1970-es évek közepe óta folytatják ezt a kutatást. A résztvevők húszéves koruk környékén partnerükkel együtt egy vizsgálatban vettek részt. Az első fázisban a kutatók vitahelyzetet teremtettek: arra kérték a feleket, hogy olyan témáról beszélgessenek, amiben nem értenek egyet. Ezt egy békéltető periódus követte, amikor néhány percen keresztül olyasmiről beszélgethettek, amit hasonlóképpen látnak.

Jessica E. Salvatore doktorandusz hallgató és munkatársai ebben a szakaszban vizsgálták a partnerek kommunikációs stílusát. A vita során egyes párok igen intenzív reakciókat mutattak, mégis szinte azonnal képesek voltak váltani, amikor olyan témákról kérdezték őket, amelyekben egyetértettek. Mások viszont leragadtak a problémás területen, és képtelenek voltak túljutni a holtponton.

Sally I-Chun Kuo, Ryan D. Steele, Jeffry A. Simpson, W. Andrew Collins és Jessica E. Salvatore a jelenség okát firtatták, ehhez a résztvevők gondviselőihez fordultak, hogy leírják, milyenek voltak az alanyok 12-18 hónapos koruk között. A kutatók felfedezték, hogy kapcsolat van a párok jelenlegi konfliktuskezelő viselkedése és a szülőkhöz való egykori kötődés között: azok, akiknél ez a kapcsolat csecsemőkorban szoros volt, jobban el tudták simítani a vitákat húsz évvel később. Ez azt jelenti, hogy az a nevelés, mely jobban szabályozza a negatív érzelmeket, az élet későbbi szakaszában nagyobb valószínűséggel kezeli jobban saját negatív érzéseit a konfliktushelyzetekben.

Mégsem az a meghatározó a kapcsolatban, hogy az egyik fél annak idején gyengébben kötődött a szüleihez, ugyanis ha jó konfliktuskezelő a partner, akkor a pár együtt maradhat. A kapcsolat megmenthető, ha az egyik személy felülemelkedik a problémán, és nem hagyja, hogy a negatív gondolatok és érzések uralkodjanak el rajta. Ez a vizsgálat volt az első, amely feltárja, milyen összefüggés áll fenn a korai élmények, a kötődés és a későbbi párkapcsolatok között.

A kötődésről érdekes dolgokat olvashatsz ezen a honlapon.

Megszívlelendő szempontok a kötődés és az éjszakai gondoskodás kapcsolatáról:

William Sears: Éjszakai gondoskodás. Hogyan altassuk el a kisbabát?

Itt vásárolhatod meg!

Forrás, ahol a cikkünk alapjául szolgáló kutatást elolvashatod.

Forrás: Medipress