Kisgyerek

A világ legmagasabb tornya épül LEGO-ból Budapesten

A LEGO Store Budapest szervezésében a Telekom bemutatja a LEGO Toronyépítés Világrekord kísérletet, amelynek keretében a szervezők és a támogatók egy öt napos, ingyenes programsorozattal várják május 21-25 között az érdeklődőket.
2014. Április 24.

Ebben az évben Magyarországon, a budapesti Szent István Bazilika előtti téren kerül megrendezésre a 46. LEGO Toronyépítés, amelyet előző évben az Egyesült Államokban 34,43 méter magasra sikerült építenie egy iskola tanulóinak. Idén ezt a rekordot kell túlszárnyalnia a magyar gyermekeknek, akiket két hivatalos dán LEGO építőmester segít majd a munkálatokban. A torony elemeit általános iskolás gyermekek és a Bazilikához érkező látogatók építik meg az öt nap alatt, amelyeket később egymásra illesztenek, végül így áll majd fel a világ legmagasabb LEGO tornya, melynek építésében tehát bárki részt vehet.

A május 21-én kezdődő Guinness rekord toronyépítés mellett további számos ingyenes programmal találkozhatnak a Bazilikához látogatók, mint például LEGO mester építőakadémia, LEGO videojáték kipróbálása a Telekom csúcskészülékein és családi mozaiképítés, továbbá Ford autóépítő verseny és mozaiképítés, LEGO Chima verseny, Ninjago ninjaképző akadémia, de szabadon játszhatnak a gyerekek LEGO Star Wars vagy LEGO Friends játékasztalokon is, a legkisebbeket pedig LEGO DUPLO építőmedence vár majd. A hétvégi programokat többek között olyan sztárfellépők produkciói színesítik majd, mint Fluor Tomi, Farkasházi Réka, a Buborék Együttes és az Animal Cannibals.

A torony várhatóan vasárnap délután 13 és 14 óra között éri el a legmagasabb pontját, amely megközelíti majd a 36 métert. Ezt követően egész nap bárki megcsodálhatja, vagy akár fotózkodhat is az elkészült rekordméretű építménnyel.