Kisgyerek

A legkisebbek karácsonya

Decemberben a legtöbb szülő gondolatait még éjjel is a legideálisabb, legjobb ajándék kitalálásának gondolata köti le. Azon már kevesebbet gondolkodunk, mi lesz majd a rengeteg új holmi sorsa?
2014. December 14.

Bölcsiben és oviban a kicsiknek a játékok jelentik a külvilággal való ismerkedés számtalan formáját. A játékaik segítik őket, hogyan oldjanak meg egy problémát, hogyan tanuljanak meg örömmel játszani. Az egyre felszereltebb játékboltok arra csábítanak, hogy méregdrága játékokat vásároljunk, de ne feledjünk egy fontos szabályt. Minél több dologra képes egy játék, annál kevesebb kreativitásra van szüksége gyermekünknek ahhoz, hogy játsszon vele.

A kicsik imádnak utánozni minket, akár hosszú időn keresztül is. Játékból porszívóznak, söpörnek, játékbabát etetnek és pelenkáznak. Jó ötlet igazi tárgyakat utánzó játékeszközökkel megajándékozni őket, így segíthetjük őket abban, hogy élethűbb játékot játszhassanak majd. Ha velünk együtt végezhetik ezeket a mozdulatokat, a móka mellett javul az izomkoordinációjuk, a nagy- és finommotoros mozgásuk is.

Totyogóknak

Egy és két éves kor között leginkább faépítőkockának, kicsi labdáknak, tolható, húzható játékoknak, kicsi vonatoknak, alagutaknak, egymásba illeszthető darabokból álló játékoknak, kihajtogatható, rajzos, keménylapos könyveknek örülnek a legkisebbek.

Néhány ötlet nagyobbacskáknak

Kettő és három év között már szívesen játszanak rajzeszközökkel, gyurmával, búgócsigával, koruknak megfelelő, komolyabb építő játékkal, játékkonyhával, lányok szeretik szépen felöltöztetni a babájukat, a fiúk általában oda vannak a játékautókért, buszokért, kamionokért, kisfiúk és kislányok egyaránt imádják a kismotorokat és a mi háztartási felszereléseinket utánzó karácsonyi ajándékokat.

Ajándékozás után

Az ajándékozás percei gyorsan elmúlnak, nekünk pedig helyet kell találnunk minden új játéknak, ajándéknak. Gyermekeink számához mérten érdemes előre felkészülnünk otthonunk új “lakóira”. Játéktartó dobozaink, ládáink, tartóink már azelőtt teljesen tele lesznek, mielőtt véget érne a karácsony. Hogyan teremtsünk helyet minden új karácsonyi ajándék számára, amivel gyermekeinket elhalmozták? Mielőtt elborítanak a játékok, rendszerezzünk.

Karácsony a legkisebbeknek

Készüljünk elő!

Próbáljuk visszatérő szokásunkká tenni, hogy a karácsonyt megelőző hetekben, december elején átnézzük a játékokat. Selejtezzük le a törötteket, azokat, amikkel már nem játszanak a picúrok. A jó állapotban lévő, megunt játékokat odaajándékozhatjuk jótékonysági szervezeteknek is. A szelektálással sok helyet felszabadíthatunk.

Ládák és kosarak

Manapság már sok helyen kaphatunk speciálisan gyermekszobára tervezett kosarakat, dobozokat. A hasonló játékokat pakoljuk ugyanabba a tartóba, így hamarabb megtaláljuk őket, ha szükség lesz rájuk. Például külön hely a kisautóknak, labdáknak, műanyag figuráknak, satöbbi. Ez azért is jó ötlet, mert gyerekeink is könnyebben tudnak segíteni az esténkénti elpakolásban.

Rejtett lehetőségek

A mondás szerint a jó szülő ott is talál pakolásra való helyet, ahol nincs. A szórakoztató elektronikai berendezéseinket általában olyan helyen tároljuk, ahova remekül lehet még kisebb dolgokat pakolni, mint puzzle-t, könyveket, dvd-t. Néhány könyvespolcból remek garázs lehet kamionok és nagyobb játékautók számára. Megunt kozmetikai kistáskánkból remek babaruhatartó válhat, régi ajándékos tasakokba krétákat, színes ceruzákat és más kis méretű játékszert tehetünk.

Karácsonnyal kapcsolatos cikkeink: