Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A gyermek és a halálHogyan segítsünk nekik a gyászban?

Szerző: Dr. Diamant Ágnes Ildikó

2013. november 1. | Frissítve: 2016. július 4.

Forrás: HáziPatika.com

Kevés nehezebb szülői feladatot tudunk elképzelni, mint amikor csemeténkkel a halálról kell beszélgetnünk. Hiszen a gyerekeknek csak az ő nyelvükön, az ő értelmük által feldolgozható szinten mondhatjuk el, miért nincs többé az, akit szerettünk.

Célszerű, ha korosztályonként vesszük végig, milyen életkorban hogyan tudunk gyermekünkkel a halálról beszélni. A kisbabák már hat hónapos korban is érzékelik környezetükben a gyászt, romolhat étvágyuk, nyűgösebbek lehetnek. Ilyenkor a ragaszkodás a már kialakult napirendhez sokat segíthet, egyebet nem tehetünk, hiszen a saját gyászunknak-bizonyos mértékig- utat kell engednünk.
Ugyanígy a totyogóknak (4 éves kor alatt) sincs sem halálfogalmuk, sem halálfélelmük: a környezetükben élő felnőttek, különösen az anya szomorúsága, nyugtalansága azonban kiválthatja belőlük az ebben a korban amúgyis gyakori szeparációs szorongást. Az is előfordulhat azonban, hogy semmilyen viselkedésbeli változást nem mutatnak: ugyanúgy nevetnek, játszanak, mint addig. Ez is teljesen normális viselkedés, nem kell azt hinnünk, hogy érzéketlen a gyermekünk: egyszerűen csak az ő világában a halál, mint jelenség, még értelmezhetetlen.

Kevés nehezebb szülői feladatot tudunk elképzelni, mint a beszélgetést a halálról

A halál fogalma 4-6 éves kor után kezd kialakulni a gyermekekben. Meg kell azonban értenünk, hogy számukra még felfoghatatlan lehet, hogy a halál visszavonhatatlan, elkerülhetetlen, és mindenkivel megtörténik. Azt sem biztos, hogy értik, hogy a halálban a test megszűnik működni, gyakran gondolják, hogy a halottak a föld alatt isznak, esznek, normális élettevékenységeket folytatnak.
Ez nem abnormális, mint ahogy az sem, ha gyerekünk halottat játszik: ilyenkor, akármennyire megbotránkoztat minket a helyzet morbiditása, tudjuk, hogy ő csak a maga módján próbálja feldolgozni a veszteséget: ezért türelmesen beszélgessünk vele, akármit kérdez vagy csinál.
Fontos tudni azt is, hogy egy gyermeknek akár évekig is eltarthat, míg feldolgozza a veszteséget, mert a gyásszal csak apró-számára elviselhető-lépésekben halad, így akár hónapokkal a szomorú esemény után is jelentkezhetnek viselkedészavarok, fejlődésbeli visszaesések pl. szobatisztaság elvesztése.

Mit tegyünk?

-Nem szégyen kifejezni a gyászunkat, és a szomorúságunkat: a gyerekek úgyis érzik, hogy valami baj van, és sokkal feszültebbek, ha megpróbáljuk eltitkolni előlük, hogy fáj a szívünk.
- Rövid, egyszerű válaszokat adjunk, a bonyolultabb magyarázatok a 4-6 éves gyerekeket csak megzavarják pl. "Béla bácsi meghalt, tehát a teste nem működik tovább, nem eszik, nem jár, nem iszik, nem érez többet fájdalmat."
-Még véletlenül se mondjuk olyat, hogy a "nagypap elaludt", vagy "örök álomba szenderült", mert előfordulhat, hogy a gyermek nem mer elaludni, félve, hogy ő is meghal. Vagy arra a következtetésre jut, hogy ha a nagypapa alszik, akkor még visszajöhet.
- Azt is magyarázzuk meg, hogy ha valaki betegségben halt meg, az nem azt jelenti, hogy ha ő legközelebb beteg pl. náthás lesz, akkor ő is meg fog halni, hiszen vannak súlyosabb és kevésbé súlyos betegségek.
- Ha kedvenc kisállata hal meg, akkor se bagatellizáljuk el a kicsi gyászát: ugyanúgy beszélgessünk róla, mint amikor egy ember hal meg, hiszen neki még ugyanannyira fájhat kiskutyája elvesztése, mint egy rokoné: ez nem "gonoszság".
Tóth Gábor Ákos gyászfeldolgozás-író a Házipatika.com Orvos válaszol rovatában a következőket írja: "Az hal meg igazán, akinek az emléke is meghal. Az ilyen korú gyermekeknek nagyon fontos, hogy egy család teljes legyen.
Még ha fizikailag nincsenek is velük a nagyszülők, a fontosságuk, a szerepük attól még megmarad, lehet rájuk hivatkozni, hogy ők hogy csinálnák ezt vagy azt, s a mi szerepünk ennek a kontinuitásnak a fenntartása. Idézzük meg őket képekben, videókon, hozzájuk köthető helyszíneken, kedvenc ételükkel - egyszóval tartsuk őket "életben". A temető által képviselt visszavonhatatlanság, végleges lezárás szerintem felnőtt értelemmel fogható fel igazán, a gyerekeket ezzel nem terhelném. Ugyanakkor nem hiszek abban, hogy ne látnának át a szitán egy halottak napi rituálé "letudandó feladat" jellegét illetően.
Inkább azt erősítsük bennük, hogy nem csak egy napon kell az elődeinkre gondolni, őket megidézni, hanem minden olyan szituációban, ahol feltennénk nekik a kérdést: hát te hogy csinálnád? Hogy viselkednél a helyemben? Magyarán ne a veszteség érzetet erősítsük gyermekeinkben, hanem a nagyik és nagypapik "hasznosságát"."
Kapcsolódó cikkeink:

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék