Kisgyerek

A gyereked az, amit megeszel

"Az vagy, amit megeszel" - tartja a mondás. Nos, egy friss kutatás szerint szülő-gyerek viszonylatában egyéb összefüggésekre is felfigyelhetünk e téren: "a gyereked az, amit megeszel".
2016. Július 26.

A kutatás során hét szakember vizsgálta a szülők és gyerekeik által elfogyasztott kalóriamennyiséget és az étrend minőségét, és kiderült, hogy a kettő között szoros összefüggés figyelhető meg. Ez egy rendkívül fontos felfedezés annak tükrében, hogy az amerikai felnőttek több mint harmada túlsúlyos, és ugyanez jellemző a 2-19 éves fiatalok 17 százalékára is.

Ahogy aztán a kutatásban résztevevő többszáz szülő és gyerekeik étkezésének részletei napvilágra kerültek, a szakemberek nem repestek az örömtől. „Sajnos az emberek többsége nem áll túl jól, ha az elfogyasztott étel minőségéről van szó. Ami az illeti, a szülők étrendje valamivel jobb, mint a gyerekeiké, de a különbség alig észrevehető” – mondja a kutatást vezető Shannon Robson, a Delaware-i Egyetem munkatársa.

A Journal of the Academy of Nutrition and Diatetics című szaklapban publikált kutatás 698 szülő-gyerek páros étrendjét vizsgálta. A résztvevők mindegyike egészséges volt, a krónikus betegséggel és az étkezési zavarral küzdőket, illetve az étvágyat befolyásoló gyógyszert szedőket kizárták a kutatásból.

Kiderült, hogy a szülők ugyan egészségesebben étkeznek, mint gyerekeik, de még így sem egészségesen táplálkoznak, emellett a kalóriabevitelben sincs jelentős különbség: a szülők napi 1763 kalóriát, a gyerekek napi 1751 kalóriát vesznek magukhoz. A felnőttek és a gyerekek körében a fő probléma egyaránt a túl kevés zöldség és a túl sok üres kalória fogyasztása.

Ezek is érdekelhetnek:

  • A zsíros, feldolgozott ételek butítják a gyerekeket
  • A szénsavas italok fiatalkori fogyasztása egészségtelen életmódhoz vezet
  • Az étrend már egyetlen nap alatt megváltoztatja a bél mikrobiómáját
  • A szívinfarktus gyerekkori előfutárai
  • Forrás: Medipress