Kisgyerek

A cukor elveszi a gyerekek eszét – Szó szerint!

Elgondolkodtató két amerikai vizsgálat eredménye. Tanulási nehézségek, illetve magatartászavarok miatt kisegítő iskolába járó gyerekek egyik csoportjánál reformtáplálkozást vezettek be, míg a másik csoport a szokásos ételeket fogyasztotta.
2008. Január 27.

Az első csoport öt év múlva korosztályának megfelelően teljesített, és elhagyhatta a kisegítő iskolát, míg a másik csoport mintegy két évvel volt lemaradva korosztályától.

A nyolcvanas években számos nevelőintézetben és börtönben törölték az étlapról kísérletképpen a cukros ételeket és italokat, valamint a fehér lisztből készült termékeket és azokat, amelyek túl sok adalékanyagot tartalmaztak.

A magatartásbeli rendellenességek 80-45 százalékkal csökkentek, javult a fiatalok hangulata. Amikor a kisgyerek az anyatejről fokozatosan “felnőtt” étkezésre tér át, soha vissza nem térő lehetőségünk adódik helyes étkezési szokások kialakítására és szükség esetén a családi főzési szokások megújítására.

Hogyan kerüld el a cukrot?

Fogyasszatok sok zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonaféléket – ezek az élelmiszerek hozzájárulnak a gyermeked egészséges testi-lelki fejlődéséhez. Mit tehetsz még? A csoki, cukorka, nyalóka és egyéb édességek elkerülése mellett a hozzáadott cukorra is figyelj oda. Főzésnél, sütésnél is elhagyható a cukor. Szuper ötlet, ha banánt használsz édesítésre, ha valamilyen süteményt vagy palacsintát készítesz.

Ha kész ételt vásárolsz az üzletben, nézd meg az összetevői között, mennyi hozzáadott cukrot tartalmaz. Próbálj meg otthon ügyeskedni, pl. a boltokban kapható színes, édes gyümölcsjoghurtok helyett készíts otthon valóban egészséges joghurtot: keverj natúr joghurtba friss gyümölcsöt, pici házi lekvárt. Szénsavas üdítővel ne kínáld a gyereket, tele van cukorral. Helyette adj neki vizet vagy 100%-os gyümölcslevet, akár vízzel hígítva is.

Forrás: Kismama magazin