Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A beszoktatás nehézségei

2008. január 27. | Frissítve: 2017. szeptember 7.

Forrás: Kismama magazin

Hatalmas lépés a gyerek életében, amikor rendszeresen bölcsibe, óvodába kezd járni. Sokszor a szülőt is megviseli az elválás. Segíthetünk?

A beszoktatás nehézségei

Az újszülött nem teljesen ismeretlen világba csöppen ugyan, de nehezen ismeri ki magát a körülötte lévő világban. Először az ismerős illatok, hangok jelentik a kapaszkodót, azután a mozdulatok, az arcok, a szokások, a tárgyak is sorra kerülnek. Hároméves kora felé ezek közül már néhány is elég, hogy biztonságban érezze magát, ám a teljesen idegen környezetet, ahol csupa idegen ember veszi körül, talán felnőttkorában sem fogadja el szívesen. Valljuk be, nekünk is össze kell szednünk a bátorságunkat, amikor új társaságba, pláne ha új munkahelyre csöppenünk! Hát még ha szeretteink aggodalmát érezzük a háttérből...

Szuperbiztos antennák

"Gergő három hónapja jár bölcsibe, minden reggel sír, mikor eljövök. Eddig sem a játszóházban, sem a barátainknál nem rendezett jelenetet, amikor otthagytam egy kicsit. Biztos nem bánnak jól vele a bölcsiben. Eleve nem volt rokonszenves ez a Teri néni..." - meséli Andi, aki nagy adag lelkifurdalással küzd amiatt, hogy Gergőt bölcsibe kellett íratnia.
Vajon miért nem volt bömbölés a játszóházban, és miért van a bölcsiben? Gergő pontosan érzi, hogy mamája nem szívesen hagyja ott reggelente, hogy nem bízik a gondozónőben. Lehet, hogy a külső szemlélő nem venné észre, mennyire más így az elválás, de a gyerekek szuperbiztos antennái nagyon érzékenyek erre. Mint ahogy arra is, hogy az anyát érzékenyen érinti, hogy a gyereke kinőtt a szárnyai alól, nem szorul mindenben a segítségére, sőt érzelmileg is függetlenedik valamennyire: képes elfogadni, megszeretni más felnőtteket rajta kívül.
Ágnes példája jut eszembe, aki végigjárta a környék összes óvodáját, mindegyik kertet veszélyesnek találta, mindegyik csoportszobát zsúfoltnak és az összes gondozónőt alkalmatlannak ítélte arra, hogy rábízza a gyerekét. Amikor felkerestek, féltve kísérte föl a lépcsőn a négyéves Bálintot, és megtiltotta neki, hogy elmozduljon a szoknyája mellől. Langyos vizet kért neki törhetetlen pohárból. És hangosan ecsetelte, hogy nincs olyan intézmény, ahol fölkészültek volna az ilyen szerencsétlen, mafla gyerek ellátására, mint az ő Bálint fia. A kisfiú persze utált oviba járni. Talán szüksége sem volt soha az antennáira, mamája egyenesen a fülébe kiabálta: te az én gyámoltalan kisbabám vagy, nélkülem elvesznél, ne bízz senkiben rajtam kívül!

Beszoktatás - a születéstől kezdve

Különös művészet a nevelés. A szülőknek meg kell teremteniük a biztonságos kötődés lehetőségét, de meg kell tanulniuk azt is, hogyan engedjék el a gyereket, amikor már megérett rá. Sokaknak az elengedés a nehezebb. Az apa, a nagyszülők segíthetnek ebben, hiszen rajtuk nem uralkodik el az aggodalom, ami ösztönösen elárasztja a legtöbb anyát. Az apa általában nagyon jól ellenpontozza a kölykéért aggódó "anyatigrist": kezdettől fogva felszabadultan huncutkodik a babával, dobálja, csiklandozza, hamarosan kiviszi a meccsre is (sapka nélkül!). Jobb, ha befogjuk a szemünket, és megengedjük, hogy embert faragjon a gyerekből, sőt támogatjuk a nagybetűs Élet felé vezető apa-gyerek kapcsolatot. Sokat segít a későbbi elválás nehézségeinek csökkentésében, ha megengedjük, hogy egyszer-egyszer a nagyinál aludjon a kicsi. Így ráébred arra, hogy a megszokott családi fészken kívül is érezheti magát biztonságban.
Támogassuk az önállóságát, bízzunk abban, hogy meg tud oldani bizonyos problémákat maga is! Persze jól tudom, hogy végtelen türelem kell ahhoz, hogy kivárjuk, míg egyedül megeszi a reggelit, míg beletalál a pici láb a zokniba, és hatalmas önuralom ahhoz, hogy ne rohanjunk a segítségére abban a pillanatban, amikor gyanítjuk, hogy nem fog megbirkózni az adott feladattal. Higgyük el: a gyerek szólni fog, ha szüksége van ránk. Csak akkor vigyázzuk minden mozdulatát, ha önmagára vagy másokra veszélyes eredménye is lehet annak, amit csinál. Az öltözködés többnyire nem ilyen...

Az a fránya lelkiismeret

"Kicsi lányom, úgy hiányoztál! Fájt a szívem utánad!" - öleli magához mamája a nagyitól hazatérő Annácskát. Bármennyire is őszinte ez a néhány szó, többet árt vele az anya, mint gondolná. Könnyen előfordulhat, hogy Annácska ezek után rettentően szorongani fog, ha újra el kell válni a mamától, hiszen nem akar neki fájdalmat okozni. Ráadásul ha meghallja, hogy a szomszéd Gyula bácsit a "szíve vitte el", és elmagyarázzák neki, hogy "fájt a szíve, kórházba került, és meghalt" - ettől kezdve pánik fogja el, amint anyja búcsúzkodni kezd tőle. Őszintén rettegni kezd anyja életéért, hiszen ő még mindent szó szerint értelmez.
Hároméves kor körül a gyerekek többsége mindent megtenne azért, hogy a szüleinek megfeleljen. Ha "úgy hiányzik", hát inkább nem megy el, és tiltakozik is az elválás ellen. Viszont ha úgy érzi, elvárják tőle, képes arra, hogy elrejtse érzelmeit. Hányszor hallani óvodai öltözőkben: "ne félj", "ne sírj" vagy éppen "szállj már le rólam, ne puszilgass!". A gyerek engedelmeskedik, nehogy a szüleinek bánatot okozzon. De az is lehet, hogy pusztán azért, mert fél tőlük. Azt hiszem, ez a nagyobb baj.

A feszültségoldó sírás

Sírni szabad. Miért ne? Mert hangos? Mert ciki? Gyakran elfelejtjük, hogy a sírásnak nem csak az a feladata, hogy zavarja a hallótávolságon belül lévő embereket. A sírás kifejezi a fájdalmat, és közben oldja a feszültséget. Van olyan felnőtt, aki nem is emlékszik arra, mikor sírt utoljára. Talán még büszke is erre. Ez az ő dolga, a gyereknek viszont jobb, ha biztosítjuk a sírás jogát. A legjobb, ha tudomásul vesszük a kicsi bánatát, éreztetjük vele, hogy mellette vagyunk, és nem próbáljuk mindenáron "elmulasztani" a sírást - még viccel, ígérgetéssel sem.
Hogyan segíthetünk a bölcsőde, óvoda megszokásában?
- Már a beszoktatás előtt álljunk át a bölcsőde, óvoda napirendjéhez hasonló életritmusra.
- Beszélgessünk a bölcsiről, oviról, mielőtt elkezdene járni a kicsi.
- Használjuk ki a beszoktatási időt (többnyire három hét).
- Csak fokozatosan növeljük azt az időt, amikor egyedül hagyjuk a kicsit. Az első néhány napot töltsük együtt.
- Ha már elkezdtük, legyünk következetesek. Ne a gyerek irányítson abban, hogy mikor megy oviba/bölcsibe, mikor nem. Ez a döntés a szülő feladata, az ő felelőssége.
- A gyereknek fogalma nincs arról, mi a "dolgozás". Mondjuk el neki, hol vagyunk, amikor ő bölcsiben/oviban van. Vigyük be egyszer a munkahelyünkre.
- Vigyük be a kedvenc macit, párnát, rongyocskát, ettől biztonságban érzi magát. Ha ezt nem engedik, rossz intézményt választottunk!
- Ha van cumija, ne most vegyük el tőle!
- A kukucs, bújócska, labdázás, fogócska - mind az elszakadást szimbolizáló játékok. Sokat segítenek a szorongás oldásában.
- Nem jó, ha este fél fenékkel, indulásra készen ülünk az ágya szélére. Az elalvás előtti időt szánjuk a kicsire - csak rá! Meséljünk, beszélgessünk, akár az oviról, ha neki is jólesik.
Mi az, amit véletlenül se tegyünk?
- Soha ne fenyegessük az ovival: na, majd ott nem válogathatsz! Na, majd ott muszáj lesz aludnod!
- Ne csapjuk be: csak egy kicsit kell itt maradnod! Mindjárt jövök érted! Nincs időérzéke: a mindjárt is örökkévalóságnak tűnhet. Mondjuk azt, hogy "ebéd után", "alvás után" - ezt megérti, még ha nem is örül neki.
- Ne rendezzünk hosszú, könnyes búcsúzkodást, ez csak fokozza az elválás fájdalmát.
- Ne szégyenítsük meg, ha sír, fél, vagy nem viselkedett 2jól"!
- Ne sértődjünk meg rá, ha sír, de akkor se, ha "túl" jól érzi magát!
- Ne hangoztassuk: "Bezzeg a Józsika már nem balhézik".
100% boldogság - Bepahnten nyereményjáték

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék