Kisgyerek

A bárányhimlő véd a későbbi bőrbetegségektől?

A bárányhimlőn átesett gyerekeknél ritkábban alakul ki ekcéma vagy asztma, mint azoknál, akik nem kapták el, vagy be lettek oltva ellene - állítja egy új egyesült államokbeli tanulmány.
2010. Augusztus 11.

“A bárányhimlő elleni oltóanyagnak látványos eredményei vannak. Jelentősen lecsökkent a bárányhimlő okozta halálesetek, és kórházi ápolások száma. E tény megcáfolásához komoly bizonyítékokra van szükség – mondta Dr. Jane Seward, a Betegségellenőrzési és Megelőzési Centrum (CDC) kutatója.

Az atópiás bőrgyulladás egy ekcéma-fajta, ami erős viszketéssel, és a bőrkivörösödésével járó allergiás betegség. Ez lehet egy komolyabb allergiás betegséghez, például az asztmához vezető első lépés – számolt be Dr. Jonathan Silverberg a brooklyni New York Downstate Medical Center kutatója.

Ő és kollégái kutatásuk során azt vizsgálták, hogy milyen válaszreakciót ad a szervezet a bárányhimlő- illetve a herpesz-vírusra. Megállapították, hogy a bárányhimlőn átesve csökken az atópiás bőrgyulladás kialakulásának kockázata. Hogy ezt a feltevést igazolják, 700 gyermek adatait elemezték. Közöttük voltak olyanok, akik küszködtek ekcémával, és voltak, akik nem. Minden gyermek kórtörténetéből kikeresték, hogy átesett-e már a bárányhimlőn.

A Journal of Allergy and Clinical Immunology orvosi folyóiratban megjelent tanulmányukban arról számolnak be, hogy azok, akik voltak már bárányhimlősök – főleg azok, akik korán átestek rajta – kisebb eséllyel lettek ekcémásak. EkcémaAz atópiás bőrgyulladásban szenvedő gyerekek 20 százaléka esett már át a bárányhimlőn, míg az ekcémával nem küzdő gyerekeknél ez az arány 28 százalék volt. Azoknál a gyerekeknél viszont, akik 10 éves koruk után kapták el a bárányhimlőt, már nem volt érezhető ez a “védettség” az ekcémával szemben. Ráadásul azoknál a gyerekeknél, akik már túl voltak a bárányhimlőn, ritkábban diagnosztizáltak asztmát.

A szerzők szerint azok a tanulmányok, amik a bárányhimlő elleni vakcina “költségkímélő” voltát hangsúlyozzák, nem számolnak azzal, hogy ennek következtében viszont az asztma és az ekcéma kezelésének költségei ugranak meg. Ha viszont az oltással várnánk, amíg a gyerekek 8-10 évesek nem lesznek, a vakcina költséghatékonysága nőne, és emellett sok asztmás és ekcémás megbetegedés is megelőzhető lenne.

Dr. Seward ugyanakkor elmondta, hogy mivel a bárányhimlőt sokszor nem veszik komolyan, sok kisgyermek tüdőgyulladással vagy súlyos fertőzésekkel kerül kórházba. “Nem tudni, hogy csak néhány nap vakarózás, és egy kis láz, vagy súlyos betegség lesz belőle.”

Bárányhimlő a szakember szemévelDr. Eugene Shapiro, a Yale Egyetem orvostudományi tanszékének professzora pedig hozzátette, hogy a vakcina bevezetése előtt Amerikában évente 12 ezer ember került kórházba, és 120 eset végződött halállal. Dr. David Kimberlin, az Alabamai Egyetem gyermekgyógyász és infektológiai professzora szerint óvatosnak kell lenni az ilyen, orvosi kartonokból nyert következtetésekkel. Szerencsésebb lenne egy olyan kutatás, melynek során a gyerekeket több évig kísérik figyelemmel.

Seward azt is felrótta, hogy a tanulmány nem vesz figyelembe olyan kulcsfontosságú tényezőket, hogy volt-e a családban hasonló betegség, vagy van-e a gyermeknek más allergiás betegsége is – így az eredmények nem lehetnem egyértelműek.

Dr. Silverberg azzal védekezett, hogy a kórtörténetek elemzésére azért volt hasznos, mert hála a vakcina-programnak, nehéz lenne egy új kutatáshoz elegendő bárányhimlős gyereket találni. Elmondta, hogy további, lehetőleg az egész országra kiterjedő vizsgálatok szükségesek, mielőtt a vakcina-program megváltoztatását tanácsolnák.

Animáció, videó: HáziPatika.com

Forrás: Medipress