Kisgyerek

3 ünnepváró program kicsiknek

Lassan elkezdődik az adventi időszak, elkezdhetünk a kicsikkel is hangolódni az ünnepre. Három hangulatos programot ajánlunk!
2012. November 30.

Hol vagy Mikulás?

Figurina Animációs Kisszínpad

Siklósi Gábor – író, rendező, színész

Fers Klára – színész

Ebben a történetben egy konyhában járunk (igazi asztallal, ablakkal, polccal, hűtőszekrénnyel, vasalódeszkával és sok apró konyhai tárggyal. Ide várjuk a Mikulást, de két ottfelejtett játékbaba merő jó szándékkal kölcsönveszi kisgazdájuk ablakba kitett kiscsizmáját. Mivel az “igazi” Mikulás nem találja a kiscsizmákat, így nem tesz ajándékot. El kell hát indulnia a kis rongybabának, hogy megkeresse a Mikulást. Útja során sokakkal találkozik, sokféle “Mikulást” próbálnak rásózni, de mind hamisnak bizonyul. (Természetesen minden szereplő a konyha egy-egy tárgya, akinek mi csak a hangját kölcsönözzük. A darab végét nem szeretném elárulni, csak annyit, hogy igyekeztünk olyan “megoldást” találni, ami a kicsi “mikulás-hívő” gyerekek számára is és a nagyobb, már a dolgok mögé is látó gyereke, illetve felnőttek számára is elfogadható.

www.figurina.hu

Korhatár: 3-99

Szabad-e bejönni ide Betlehemmel? – a Kaláka karácsonyi koncertje

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

Becze Gábor, Gryllus Dániel, Major Gábor, Radványi Balázs

Mikor a betlehemesek karácsonykor házról-házra járnak, üdvözlő versük végén ezt kérdezik: Szabad-e bejönni ide betlehemmel? A Kaláka együttes karácsonyi hangversenyének kerete ez a betlehemes játék. A műsorban elhangzanak magyar és más nemzetiségű karácsonyi népdalok, régi egyházi énekek, karácsonyi versekre írott Kaláka dalok.

Jegyárak: elővételben 1000 Ft, az előadás napján: 1400 Ft

2012. december 2. 11:00http://www.korosi.org/

Korhatár: 0-99

Télapóváró dalok Gryllus Vilmostól

Dalok: Gryllus Vilmos

Versek: Gryllus Vilmos és Döbrentey Ildikó

Közreműködik Sárközy Gergely és Gryllus Dániel

Énekelnek a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános iskola tanulói és Román Balázs momkult.hu