Kisgyerek

26 dolog, amit egy kisgyerek akar – de nem kaphat meg

A kisgyerekek, na igen... Ők azok, akik teljesen ki tudnak borítani minket. Amióta a 18 hónapos kislányom beszélni kezdett, már tudom, milyen nonszensz, ugyanakkor aranyos kéréseik és igényeik vannak.
2017. Február 21.

Egy kisgyereknek elképesztő ötletei vannak

“Érvelni persze nem tud a lányom, egyszerűen csak azt akarja, amit, nem számít, milyen megvalósíthatatlan – írja egy édesanya a whattoexpect.com-on.

” Kislányomnak mindig képtelen ötletei és kérései vannak, ami jó, hiszen valószínűleg magabiztos és kreatív felnőtt lesz belőle. Ugyanakkor teljesen ki tud borítani. Nem szeretem azt mondani neki, hogy “nem”, de az alábbi listából ti is látni fogjátok, hogy néha (sokszor) kénytelen vagyok.”

Íme 26 dolog, amit egy kisgyerek szeretne, de nem kaphat meg. Ismerős lesz vajon nektek?

1. Belemártani a vécébe a rongyiját.

2. Úszni menni – rögtön ébredés után.

3. Egyedül úszni a mély vízben (lehet, hogy nem is volt olyan jó ötlet úszni tanítani?).

4. Klóros vízbe áztatott kekszet enni a medencében.

5. Anyával könyvet olvasni – hajnali 3:32-kor.

6. Játszani azzal a fecskendővel, amiből épp most kapta meg az oltást a gyermekorvosnál.

7. Hamburgert enni reggelire.

8. Megbiliztetni a kedvenc kabaláját, Elmo-t.

9. Meglocsolni a virágokat a kertben – este 8:30-kor.

10. Inni a család (méregdrága, különleges alkalmakra tartogatott) borából.

11. Használni a konyhai turmixgépet.

12. Kimenni a parkba, amikor szakad az eső.

13. Megsimogatni egy mérges kutyát.

14. Nadrág nélkül elmenni otthonról (mindennapos kérés).

15. Naptejjel bekenni magát este, lefekvés előtt.

16. Megenni 758 darab mazsolát.

17. Használni a számítógépet a könyvtárban.

18. Fadarabokat enni a parkban.

19. Kavicsokat enni a parkban.

20. Inni a habfürdővel teli fürdővízből (néha feladom és megengedem neki, komolyan).

21. Kiborítani a vizet a poharából, egyenesen a kanapéra és a földre, majd abban csúszkálni.

22. Megsimogatni egy méhecskét.

23. Szopogatni az aprópénzt.

24. Nagymama nyakába ugrani hátulról.

25. Belekenni a zabpelyhet a hajába 10 perccel indulás előtt.

26. Anya laptopját ütögetni… úgyhogy elnézést, de most mennem kell…

A ti kisgyermeketek mit csinálna legszívesebben? És mi az, amit ebből nem engedtek meg neki?

Kapcsolódó cikkek: